Hogy lett Arany János gazdag ember?

A szalontai csonkatoronyban levő Arany-múzeumban a sok kedves, megható emléktárgy között két érdekes reliquia van, mely a nagy költőt nagyon különböző anyagi helyzetben állítja elénk. Az egyik Arany János saját kezével írott kötelezvénye 1847 okt. 19-ről, mely szerint kölcsön vett Szalonta városától 100 váltó forintot, amelyet Kelemen Xavér Ferenc görbedi plébános alapítványul tett 12 szalontai szegény számára, kik a tőke kamatát minden év szeptember 14-én, István főherceg születése napján kapják ki.

Arany kötelezi magát, hogy évenként szeptember 10-én kamatját, s háromhónapi felmondás után a kívántató időben a tőkét is megadja. A kötelezvény elszakított állapotban van, nyílván az érvénytelenség jeléül. A másik egy térkép a költő 200 holdnyi földbirtokáról, melyet 1864 szept. 20-án az általa és neje által aláírt szerződéssel vett Szalontához közel Ant és Tamásda között.

A 100 váltó - 40 pengő forintért kölcsönre szoruló szegény másodjegyzőből hogy lett 17 év alatt 12.000 pengő forintért földet vásárló gazdag ember? Talán nem lesz érdektelen a kérdésre megadni a feleletet. Nem azért, mert belőle a meggazdagodás mindenkinek használó receptjét lehetne megtanulni, - bár nem egy alkatrésze mindenkinek hasznos - hanem, mert míg a vagyonosodás útján végigkísérjük a költőt, megismerjük közvetlen közelről a végtelen egyszerű s az életet bölcsen felfogó és leélő nagy embert.

De kezdjük kissé előbbről.

A köztudatban az él, hogy Arany János nagyon szegény szülők gyermeke volt. Pedig ez tévedés, mert szüleinek egyszerűbb házuk, 15-16 hold földjük volt és bizonyára hozzávaló igavonó állatuk. Nem voltak tehát egészen elesett szegények; tisztességesen éldegéltek egy kis takarékossággal. Ahhoz azonban mindenesetre kevés volt a vagyonuk, hogy fiuknak tanulói pályáján nagyobb anyagi támogatást, vagy gondtalan ifjúságot tudtak volna biztosítani.

Fiatalsága évei küzdelemben és szegénységben teltek el. Legelső állásában, mint a szalontai iskola korrektorának, oly csekély a fizetése, hogy midőn nősülni akar, kénytelen lemondani. Ekkor állás nélkül marad, majd nevelősködik, 21 éves korában segédjegyző, 3 év mulva másodjegyző lesz, de javadalmazása, u. m.: lakás, 80 pengő forint, 12 köböl búza, 6 szekér széna, 6 öl fa és a mellékesek összesen is alig érnek 300 forintot. Ilyen anyagi körülmények között kezdi el az életet hitvestársával, a szegény, árva ügyvéd-leánnyal.

Ez a küzdelmes, szegénységben telt ifjúság a legelső alapja meggazdagodásának. A korán megszokott egyszerűség, szegénység és takarékosság - úgylátszik - minden tettében végigvonul egész életén. Úgy, hogy mikor évek, sőt évtizedek mulva is jobb helyzetbe kerül, fizetése emelkedik, kis földjéből, vagy írói honoráriumaiból bővebben van pénze, - mihelyt valami kényelmi, vagy szórakozással járó kiadásról van szó, - mindig ez a nóta vége: nem lehet, nem telik, mert a drágaság iszonyú.

Csak ilyen életfelfogás mellett lehet megérteni, hogy kevés fizetésükből és parányi örökségük jövedelméből egybekelésük után pár évvel már megveszik az első földet. Két vékásnyi kertrészlet ez az akkor kiosztott gyümölcsösnek szánt földből, melyet ő szőlővel és fával ültetett be, s amelyért 1860 óta az egész kertet ma is Arany-kertnek nevezik.

Csak ilyen gondolkodásmóddal tudta elviselni élete legválságosabb részét, midőn a szabadságharc után állás nélkül és lakás nélkül maradt, pénze elértéktelenedett és búzáját a villám felgyújtotta. És mindenek az eredménye nem a békétlenkedés, zúgolódás, vagy éppen a lelki egyensúly elveszítése, hanem a megnyugvás és bizodalom. Mint írja:

Egy asztagomba feddőleg hajított
Villámüszök imádkozni tanított.

Nagykőrösön nyer biztos megélhetést és lehetőséget rendezettebb anyagi viszonyok közé jutásra, midőn az első három évig 500, azután 600 forint évi fizetésre hívják meg. Ő a meghívást előbb nem fogadta el. "Szíves köszönetem mellett - írja - kénytelen vagyok fájdalmasan kijelenteni, mikép anyagi körülményeim miatt nem vagyok oly állapotban, hogy a meghívást elfogadhassam s az átköltözéssel járó, rám nézve tetemes költséget fedezhessem." Erre az egyháztanács szállás és útiköltségül 120 ezüst forintot utalványozott számára, melyet odaérkezése után másnap megkapott.

De egyáltalán nem gondnélküli az életük... sőt - különösen eleinte - bőven jut belőle. Fizetését mindjárt felemelik ugyan 50 forinttal, de sok a kiadás. Hogyne: bebutorozkodni, Pestről odaszállítani, mindent újonnan beszerezni, ami a háztartáshoz kell, Kecskemétről fuvarozni, mert Kőrösön még egy tálat, vagy kosarat sem lehet kapni, - bizony ez sokba kerül.

Vettek egy divánt hat székkel 61 pengő forintért, egy diván előtti asztalt, két nyoszolyát, két schiffoniért 80 pengő forinton, egy jó vaskonyhát két fiókkal (olcsón) 29 pengőn, úgy, hogy alig maradt néhány forintjuk. "Sok baj van itt öcsém, - írja sógorának - amit előre nem láttunk s nem tudunk, úgy, hogyha a megtörténtet meg nem történté lehetne tenni, nem volnék én nagykőrösi tanár, hanem szalontai - semmi sem." A sok bajból később is gyakran előjön egy-egy, sőt néha párjával is.

Az angária nagyon szűkösen futja, vagy ki se futja a következőig - és ez a legfőbb és leggyakoribb baj. Ezen segíteni kell valahogy. Pótolni a jövedelmet, vagy legalább a meglevőt jól hasznosítani, a kis gazdasággal okosan gazdálkodni. Mert a szalontai földeket nem adták el Kőrösre költözködésük alkalmával. Az övén kívül feleségének is volt összesen vagy 16 hold, melynek gondviselését, főként a termés értékesítését sógorára bízta, de a távolból is pontos utasításokat küld neki.

Mivel a kis birtoknak egy része, körülbelül a harmada kaszáló volt, gondoskodása egyik tárgyát a széna képezte. Sógora az eljövetelük után következő év termését - bizonyára kívánsága szerint - nem adta el abban az évben, hanem várta rá a telet, vagy tavaszt, amikor nagyobb ára lesz. De telnek a hónapok, eljön a tél, idestova tavaszba fordul az idő és semmi hír felőle.

Kis vagyonára nézve már tavaszi gondjai jutnak eszébe: a fáskerti szőlőt fel kell karóztatni, - megkérdi hát a szénának is az ő állapotát: "A szénáról nem írtál semmit, azóta, gondolom, eladtad, hacsak a közbejött tél más gondolatokat nem ébresztett benned." T. i., hogy a késői téllel feljebb megy az ára. "Ha nincs kilátás jobb árra, eladhatod, ahogy tetszik" - írja március 2-án.

A hó végén ismét sürgeti: "A szénáról nem írtál, gondolom, most el lehet adni, mert sok gazdát megcsalt a tél. " De biz ez csak nem kél el, pedig kifelé mennek a tavaszból is. Úgy hiszi, az út rosszasága az oka, mert kint van a kaszálón. Bent a városon, vagy az országút mellett régen elkelt volna, mint azt régebben tapasztalta: "Ha veszik, adjad, ha nem, akkor a világért se bántsd." Biz azt nem vették, s csak a nyáron sikerült túladni rajta, nyilván áron alul, kapván érte hét pengő forintot.

Helyesli ugyan, de mert sógora, úgy látszik, nem meri hinni, magyarázgatja: "Volt idő, mikor én a tavasszal eladott szénán nyertem, de a körülmények mások voltak." Az újra aztán már szeptemberben azt az utasítást küldi, hogy adja el és hogy novemberben még mindig megvan, ismét sürgeti. Tovább nem is kísérletezik a késői eladással és két év mulva is azt tanácsolja, hogy "jobb lesz eladni, mint az elrakás veszélyének kitenni." A gazdálkodás ez az ága tehát, mint üzlet, nem sok haszonnal járt és a széna nem is szerepel többet a levelekben.


De annál pontosabb és gyakoribb szerep jut a búzának.

Kőrösre költözésük alkalmával eladja az évi (1851.) termést valami Nagyéknak - hitelbe, kik jól elhallgattak a fizetéssel, pedig már csak egy hónap az aratás és neki szüksége volna rá nemcsak az új otthonban, hanem a régiben is házat javíttatni rajta. "Ha ezt a néhány forintot megadnák (miután abszurdum, hogy a búzát el ne fogyasztották légyen), igen jó lenne a reparáció-költség pótlására. Szólíttasd fel őket komolyan az én szavammal. Az ember tűr, ameddig tűrhet, de én sem vagyok milliomos, s ha a búza megvolna, most jó áron kelne el." Éppen ezért most már előrelátóbb, és az új termést nem adja el.

Panaszkodik ugyan a drágaság miatt, de hozzá nem nyúlna a föld hozamához. "A búzát, ha nem alkalmatlan, - írja 1852. decemberben - ne bántanátok tavasz feléig, akkor talán többet adnának érte." De a következő év május 20-án még mindig tartja: "A búza, ha nem alkalmatlan, hadd maradjon, különben sem sok." Így aztán megmarad az újabb 1853-iki terméssel, mi már rozs volt tavaszig.

"Egyébiránt a gabonának itt most jó ára van, írd meg, ha ott nem valami potom ár divatos, könnyebb conservatió végett el is adhatjuk." De a nyert felvilágosításra csak az a válasz, hogy maradjon tél közepéig, vagy tavasz feléig, ami úgy is történik. Január végén írja aztán, hogy jó lenne árubavetni, mikor Kőrösön a tiszta búza 28-30 forint és 3 forintos kenyeret esznek az akkori zavaros, háborús világ miatt.

Márciusra már el is kél - bizonnyal jó áron. Ezért azután az 55 évit ismét tartogatja, mert náluk már a rozs 26-28 forint és nem lehet, hogy később Szalontán is fel ne szökjön az ár. Bíz az fordítva történt, mert "a béke áldásai lejebb rugtatták a gabona árát." Az így rajta esett kárt most, illetve a következő évben újra csak búzán akarja behozni. De nem saját termésén, hanem mástól vett búzán.

A felesége ugyanis olcsón (5 frt.12 kr.-ért) szerzi be az évi szükségletet, amire ő is nekibátorodik és felcsap terménykereskedőnek; nyereségre vesz, azaz hogy nem vesz, hanem egyenesen: szed össze nagymennyiségű: 100 köböl búzát a feleségénél is olcsóbban: 5 frt.-ért. Hát nem kedves dolog ez: Arany János, a koszorús költő, a sehova nem járó, csak hivatásának és múzsájának élő töprengő ember, ki mindent a négy fal közül intéz, most egyszerre spekulációba fog, és búzakupec lesz. 100 köböl búzát szed össze.

Hát nem merész vállalkozás ez? Bizony az volt, amit a következő év februárjában meg is bánt, mert a gabona nagyon olcsó lett és 300-400 vfrt. kár is fenyegette. "De úgy kell nekem - sóhajt fel - minek akarok élelmes lenni, mikor nem voltam soha s nem is leszek." Ott éri a harmadévi tavaszt is.

Szeretne túladni rajta, de még vár vele, mert újra emelkedik az ára. 10 forintig szeretne felmenni vele (ő 5-ért vette) s már kistételben meg is ér annyit, de még most többet remél és tartja. Így aztán megéri a nyarat, s miatta nem mehetnek sehova - őrizni kell. "A szerencsétlen búza a nyakukon - a padláson, nem hagyhatjuk magára a házat, hol a házfeltörések, kirablások napirenden vannak."

Végre novemberben sikerült tisztességgel megszabadulni tőle. Nem érte el ugyan a remélt 10 forintot, oda kellett adni 8-ért, de féltette a zsuzsoktól, és nem merte tovább a padláson tartani. Így is jól jövedelmezett, mert két évi búzafogyasztásuk és a pénz kamatja kijött belőle. Elképzelhetjük, micsoda fellélegzés volt ez reá nézve és milyen jóleső érzés töltötte el, hogy végre is jól sikerült a spekuláció és szépen keresett rajta.

Az érette kapott pénzt: 720 forintot nyomban elküldte sógorának, hogy 800-at csináljon belőle. Bocsássa ki 90-re a "nemzeti kölcsönt", vagyis adjon kilencvenet úgy, hogy 100-at kapjon helyette, s így, mert a 90 a 720-ban 8-szor van meg, 800 lesz belőle. Vagy ha nem lehet, akkor utánaküldi a hiányzó 80-at. Ime 3-ik jövedelmi forrása: pénzének kamatoztatása, megbízható magánkölcsönként elhelyezése. Így lesz a városi alapítvány adósából pénzét kamatra adó tőkés.

Ezt a várostól felvett 100 vfrt.-ot, melyet ő csak görbedi pénznek nevez, nem fizette ki Kőrösre jövetele alkalmával. Sógorát megkéri ugyan, hogy fizesse ki, de csak fennmarad, 2 év mulva újra ír: "Rázzuk le azt a görbedi adósságot." S a lelkére köti, hogy a kötelezvényt vegye ki a várostól, sőt jó lesz érvényteleníteni a városi határozatot is, mellyel a pénzt neki adták. Így fizették ki eljövetelük után két évre.

Pedig már ekkor ő is hitelezett másnak. 100 pengője folyik be Szalontán, nyilván Nagyéktól az otthon eladott búzáért, melyre nézve ezt írja: "A 100 pengőt jobb szerettem volna földbe adni, ha lehetne, habár csak 2 köblöst lehetett volna is venni rajta, mert denique a föld többet ér, mint a papíros. Azonban, ha nem lehet, biztos helyre add ki". Ezt aztán kiadja valamelyik Bodnárnak, ami azonban nyugtalanítja. Felmondatja és ígéri, hogy a kontractust mielőbb elküldi. "Én azt hiszem, jobb lesz azt más helyre kvártélyozni, azért csak bíztasd, mert így is idő telik ebbe, míg ő egyszer parolás lesz."

1854 március 1-én ismétli, hogy sógora adja el a búzát és az árát küldje el, "mert itt drágán vesszük a kenyeret". De az utóiratban mégis megváltoztatja: "A búza árát mégse küldd ide, mert ha itt lesz, elköltjük, hanem add ki valami becsületes embernek, biztos feltételek - s ha már lehet - telekkönyvi intabulatio mellett; amely óvó rendszabályt többi kis pénzemre is óhajtanám, hogy megtedd." Kőrösön adott kölcsön pár száz forintot, rövid lejáratra, hogy minden órán felmondható legyen, de ebben nem sok haszna volt; amint írja: "először is rosszul ütött ki."

Mindezek a kis pénzügyi manipulációk azonban lassan vitték előbbre a meggazdagodás útján. Jók voltak kisebb költségek pótlására, félretehető apróbb jövedelmek megőrzésére és gyarapítására, de nagyobb tőkét lassan lehetett belőle összerakni. Nagyobb összeget képeztek műveiért kapott írói honoráriumai.

Csaknem minden évben jelent meg egy könyve, és jött érette az ára. 1852-ben 400 pengőért adta el a Nagyidai cigányok-at Müller Gyula könyvárusnak, miből 300-at azonnal felvett s bizony jól esett. - Szükség volt reá. 53-ban kilátása van 600 forintra a Toldi II-ik kiadásáért, de ezt később kapta meg, mert még az I-ből is volt 100 példány. 54-ben a Toldi estéjét adja ki, melynek árával és a többiből megtakarított összeggel 1200 forintja van, 56 elején kisebb költeményeiért Heckenast 800 forintot adott. 57-ben gyermekei 2-2 vasgyári részvényt kaptak. 58-ban megkapja a Marcibányi jutalmat, 50 aranyat. A Figyelő szerkesztéséért évi 1200 forint honoráriuma van, a Széchenyi emlékezete-ért pedig 100 aranyat kap.


Ezeket nem tudja mind megtakarítani, mert sok kell a fizetést pótolni. "Az első Toldi árából mi sincs - írja - fel kellett szedni házi szükségre. Ha így tart, hiába írok, adok ki, félre mit se tehetek." Vagy ha kisebb költeményei 1-ső májusra megjelennének, úgy ő is megjelennék Pesten egy kis honoráriumért, hogy magát a nyárra ellássa ruhaneművel. Kár is éri, mert Murány ostroma kiadói megbuktak és nem kap tőlük semmit. Vagyonának, szerzett ingatlanainak az alapját kétségen kívül írói keresetéből vetette meg.

Nem lehet ugyan világosan kimutatni, de minden valószinűség szerint földet vett az első aranyakból, melyeket az Elveszett alkotmányért és Toldiért kapott. Szalontai - kőrösi előtti időben meglevő földjei között az apaiak és felesége földjein kívül vannak mások is, melyeket csak ezekből a jelentősebb összegekből vehetett. Írói keresetből szerezte házát, még pedig olyanból, amiből kevesen szoktak házat venni: lapszerkesztői fizetésből.

A Nép barátja c. lap szerkesztéséért kapott 1200 forintból vette meg Szalonta főterén az apai nagyapám testvérétől: Debreczeni Jánostól azt az öreg házat, mely neki nagy gyümölcsös kertjével, sok barackfájával legkedvesebb birtoka volt. Kétszer megénekelte s bár kevés ideig lakott benne és sokat vesződött rozoga állapotával, mégis nehezen vált meg tőle.

Csak akkor, mikor nagy földbirtokát megvásárolta. Ezt a szép vagyonát azonban minden kis gazdasági manővere és minden bármely tekintélyes írói tiszteletdíj mellett sem tudta volna megszerezni, ha nem olyan lett volna úgy az ő, mint felesége és az egész családi életmódja, amellyel mintaképül állhat ma is mindenki előtt.

Eleitől kezdve tisztességesen, egyszerűen, de jól éltek. Mikor néhány évvel ezelőtt elhunyt nagynénémtől, ki kislány korában járatos volt Aranyékhoz kézimunkázni, csipkét kötni, - kérdezősködtem szalontai életmódjuk felől, így jellemezte: "jól éltek, kávéztak", ami abban az időben nem volt minden háznál szokásban. - De ez az életmód mindig egyszerű és szigorúan takarékos volt. Nehéz volna megállapítani, hogy melyikük volt ebben nagyobb: Arany-é, vagy a felesége?

Takarékosságuk különösen kőrösi életmódjukon látszik meg. Leveleiben szüntelen írja a folyton növekvő drágaságot. Kedves és mosolyt ébresztő, midőn egyikben megjegyzi: "No de effélékről úgy hiszem Juli mindig panaszkodott levélben", és ő talán még jobban. "Fizetésünk marad, mint Arad, a drágaság nő, mint az árvíz, lévén drágaság, de nagy."

"A drágaság permanens" hangzik különféle stilizálásban ugyanaz a refrén. Azt óhajtja, - ha veszít is búzáján, - hogy olcsóság legyen, mert úgy talán kijöhetne a fizetéséből, ami cca. 2000 frt. (56-ban) és alig tengődnek belőle. Felesége elégedetlen, hogy Kőrösön semmit se takaríthatnak meg, hanem amint bejő, úgy kimegy.

Takarékosságát megtartja nagyon szeretett barátjával és nagyon szeretett házával szemben is. Mikor Tompa meglátogatja, iránta való nagy melegséggel írja sógorának, hogy a nyári ünnepek alatt ő is elmegy hozzá és szinte önmaga előtt mentegetődzik: néhány forintnyi áldozattal lehetővé lehetne tenni - a látogatás mégis évekig elmarad.

Eljövetelük után házát gyökeresebben kellene tatarozni, előbb azzal kezdi levele erről szóló részét, hogy 400-500 forintot rászánna, ennyi pénzzel rendelkezik, de a vége az, hogy mégis sokall ennyit. "Ha abból nem lesz semmi (nem lesz pedig, ha 200 pengőnél sokkal többe kerülne), akkor nincs egyéb, mint náddal javítani ki."


Pedig volt pénze valóban, mert akkor vette föl a Nagyidai cigányok árát. - Ha Szalontára nem mennek vakációzni, csak ez az oka. Nem telik az angáriából, mely rendkívül kiadásokkal van megterhelve, vagy ha mennek is és nyáron nem szerzik be a télire valót, azután két árán kell beszerezni, vagy "a paizsos férfiú: a szükség parancsolóan szólt közbe: nem lehet. " Pedig egy hónappal előbb küldi le a spekulációs búza árát, a 720 frt.-ot.

De sokkal több és nagyobb lemondást gyakorolnak. Gyermekeiktől nem vonnak ugyan meg semmit, annál többet azonban maguktól, különösen Arany. Alig jár valahova, még a kaszinóba se, sőt ki is lép belőle. "Tagja volt 3 és fél évig 25 pengőért, nem élvezett belőle 25 poltura árát." Felesége beteges, valami olcsóbb fürdőt emlegetnek, de arra sincs pénz.

Ő is szeretne felmenni Pestre "feje zúgása miatt", azonban hiányzott a "nervus rerum gerendarum", - pedig Szalontán búzája, kamatra pénze. Csak később tölt két ízben egy-egy hetet Pesten. A gyermekek öltözetét is gazdaságosan állítják elő. Lacinak, a "csórénak", a "retkesnek", ahogy barnaságáért nevezte, az apja nadrágaiból csináltak újat - s így hihetőleg Julcsának, a "veres"-nek is az anyjáéból.

De mikor Laci, úgy 15 éves korában, a nyarat Szalontán töltötte, egy fél araszt nőtt, akkor már nem lehetett újakat szabatni belőle, "lévén rövidek, ő pedig hosszadalmas egyéniség" - írja az apja. - Különösen - folytatja tovább - egy jó tulajdont aquirált Szalontán, mely abból áll, hogy már most a lúdmájat is megeszi, mely iránt azelőtt semmi rokonszenvet nem érzett.

ť Érdemes felemlíteni, hogy mint gondolkozott az adófizetésről. "Ha személyes kereseti adó, vagy fejadó is volna szalontai adóim között, úgy légy szíves - írja - az illető helyen lépést tenni iránta, hogy levonassék, vagy legalább jövőre ki ne vettessék, mert én e cím alatt itt is fizetek már két év óta 3 frt. s néhány kr. pengőt, amit ha nem hinnének, - az adó palétával is bebizonyíthatok. Figyelj ezért, nehogy egy rókáról (ami ugyan nem vagyok) két bőrt húzzanak."

Mikor sógora ügyvédi vizsgára készül, így sóhajt fel: "bár én is bírnék valami képességgel a háládatlan múzsámon kívül, mely az idős embert kacér hölgy módjára cserben szokta hagyni." Pedig még volt képessége: nagy, gondos takarékossága, amelynek az eredménye lett, hogy szert tehetett arra, ami legjobban pótol minden képességet: jelentékeny földbirtokra. Családalapítástól kezdve, legfőbb vágya, törekvése, szinte szenvedélye a föld. Ezt látja a pénz legjobb biztosításának, de benne él őseinek és fajának földszeretete, a földhöz való ragaszkodása. Mikor a Szalontán hagyott búza árát megkapja, földet szeretne venni rajta.

Toldi II-ik kiadásáért kapandó 600 pengő maradványából szeretne "hacsak pár köblöst is ragasztani, az legalább megmaradna." Régi kis földjeit, midőn sógorának számba adja, ezzel végzi: "bizony ehez nem ártana venni." Az első Toldi árából már nincs semmi, és mégis figyelmébe ajánlja neki földvételi szándékát. Mikor a spekulációs búza árát kamatoztatni küldi, akkor is előtérbe állítja a jutányos földvételt, és figyelmébe ajánlja a licitációkat.

Ez így megy évrőlévre, egyre közelebb jutva a megvalósuláshoz. De Kőrösön nem lett belőle semmi. Csak mikor Pestre megy, a nagyobb javadalom, a Figyelőtől való 1200 frt. évi szerkesztői fizetés, az addig megtakarított tőke, szalontai eladott házának az ára és a kint levő kölcsönökből 12.000 forintért megveszi Fleischel Dávid gazdag kereskedő 200 holdnyi földbirtokát Szalontához közel és így lesz belőle, amint idézve írja: "földesúr".

Ez a földvétel rengeteg dolgot, még több gondot és aggodalmat okoz a különben is aprólékos és töprengő Aranynak. A legkisebb részletre kiterjed figyelme, sógorát minden eshetőségre ellátja tanáccsal, több levelet ír ebben az ügyben, mint máskor esztendőkön át.

Ha olvassuk és hozzágondoljuk, mennyi munkájába került neki ennek a lebonyolítása, sajnáljuk az időt, az energiát, a fáradságot, melyet elrabolt tőle és az irodalomtól. De egyfelől nagy kárpótlást nyerünk, mert közvetlen közelről megismerjük belőlük a végtelen pontos, lelkiismeretes, becsületes, igaz embert. Másfelől megnyugtat az a tudat, hogy minden anyagiakra irányuló cselekedete csak eszköz volt az ő nagy célja szolgálatában, hogy egykor gond nélkül csak a költészetnek élhessen. Ezért kuporgatott, erre törekedett, ezt kérte a sorstól és Istentől:

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hová muzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

*

Hogy lett Arany János gazdag ember?

Megfelelhetünk rá: tehetség, munka és szerény, takarékos élet által.

A mai ember szürke nyárspolgárnak tartaná, én pedig állítom, hogy igazi tipikus magyar természet és jellem volt. A felületes modern ember megmosolyogja kicsinyeskedő tulajdonságát, én pedig irígykedve bámulom az élet reálisan felfogó bölcsét. Sokan nevezhetik túlságos takarékosnak, fösvénynek is talán, de merem mondani, hogy a legnagyobb áldozó volt, mert az egész életét - függetlenül oda akarta adni az irodalomnak és nemzetének.

Akik életének apróbb részleteit, lelkének itt-ott található kis darabjait látják, és nem képesek maguk elé állítani az egészet - félreismerhetik őt, de én a részleteket egybeszerkesztve, magam előtt látom az abszolút egész lelket és áhítattal szemlélem az ember Aranyban az arany Embert!

Debreczeni István