Az élelmiszerexport új korszakát hozhatják a Duna-hidak

A tervbevett két új dunai hídnak a megépítése a főváros élelmiszerellátása, a közlekedés megkönnyítése és a Budapestről történő export fejlesztése szempontjából rendkívül nagy fontossággal bír, azonkívül kulturális jelentősége, a város fejlesztése szempontjából szinte felbecsülhetetlen. 

Csak az tudja megítélni e hidak megépítésének nagy fontosságát, akinek módjában volt évek hosszú során át megfigyelni a kora hajnali órákban a jelenlegi hidak túlterhelését. Ennek legélénkebb illusztrálására megemlítem, hogy például 1930. évben a fővárosba majdnem 400 dunántuli és egyéb községből, faluból jött áru, több mint 116 ezer kocsin és 3700 teherautón. Ezekből a fuvarokból a Központi Vásárcsarnokba 37.994 kocsival és 2809 teherautón érkezett áru, mely áruknak nagy részét a Ferenc József hídon keresztül szállították. 

A budapesti racionális élelmiszerellátásra azonban a Központi Vásárcsarnok, az ehhez tartozó Fővám-tér, valamint a dunai rakpartterület, – a főváros fokozatos fejlődése folytán – kicsinek bizonyult, s ezért elhatároztatott az élelmiszer-nagyvásár létesítése, hogy ez, minden mennyiségű áru befogadására és minden szállítás lebonyolítására, – a mai kor követelménye szerint megfelelő legyen. Ennek a nagy vásártelepnek fontos tartozékát képezi az új hidak megteremtése, hogy ezáltal a jelenlegi árutorlódás megszünjék, a közlekedés megkönnyíttessék, a felhozatal lényegesen emeltessék. Ebben az esetben az a remény, amit az élelmiszer-nagyvásár létesítéséhez fűznek, nevezetesen, hogy a vidékről felhozott áruk itt összegyüjtve, apportáltassanak, megvalósul. 

Örvendetes, hogy a kormány arra hivatott tényezői végre felismerték a jelenlegi hidak számának elégtelenségét. Nagy megnyugvással veszi a gazdasági élet valamennyi tényezője azt, hogy így lehetővé válik meglevő gazdasági erőnknek a legteljesebb mértékben való kihasználása, mert az ilyen modern alkotásokkal szeretett fővárosunk lesz a megcsonkított ország talpraállításának és boldogulásának forrása. 

Gazdasági szempontból helyes érzékre vall a dunai hidak megépítésének elhatározása. Ezzel – az önmaguk kínálta célok szolgálatában – Budapest anyagi ereje nagy mértékben emelhető lesz azzal, ha a Budapestre irányuló forgalom lebonyolítását minél gyorsabbá és könnyebbé tesszük s ezzel nemcsak a főváros élelmezését javítjuk meg, hanem az ország külkereskedelmi mérlegének fellendülését is elérjük. 

Remélhető, hogy most már a tervbevett két új dunai hídnak a megépítése a kivitel stádiumába kerül s ez azután hatalmas tényezője lesz a főváros további fejlődésének.