Olajfestmények átvilágítása Röntgen-sugarakkal, a Röntgen-árnyék

Az olajfestészetben általában két lényegesen különböző festési módszer használatos: az ú. n. „alla prima” és a „réteges” eljárás, alla prima-modorban festők az egyes színeket palettájukon mindjárt végleges árnyalatukban kikeverve, lehetőleg egy (vagy minél kevesebb) ecsetvonással mindjárt végleges alakjukban rakják fel a vászon megfelelő helyére, úgyhogy azon már változtatni ne kelljen.

A hibásan felrakott színfoltot festőkéssel távolítják el. Ebből következik, hogy az igazi alla primán festett képek Röntgen-árnyéka teljesen egyezni fog a szabad szemléleti képpel, minden egyes színfoltnak éles határa lesz és ugyanott, ahol ez a határ a képen optikailag is látszik.

A réteges eljárásnál a festő mindent előbb alapoz, azután újabb rétegek felrakásával, esetleg a még nedves alapba való bedolgozásával igyekszik a megfelelő színhatást elérni. Nyilvánvaló, hogy a réteges eljárással festett képek Röntgen-árnyéka éppen a homogén alap és a rétegek fokozatos halmozása, egymásba dolgozása által kevésbbé erős ellentéteket fog mutatni, mint maga a kép, melyen az ellentétek inkább csak a legfelsőbb rétegben alakultak ki.

Előfordulhat azonban az az ellenkező eset is, hogy az erős ellentétekkel festett képet egy legfelső vékony lazurréteg teszi lágy átmeneteket mutatóvá, amely lazurréteg azonban éppen vékonyságánál fogva a Röntgen-árnyékképből eltűnik, helyet adva az eltakart erőteljes kontrasztoknak. A réteges eljárással festett képek Röntgen-árnyéka tehát mindenképen bizonyos meglepetésekben részesíti a kutatót, akinek magának is értenie kell a festészethez, hogy a különféle esetekben a helyes magyarázatot megtalálja.

A vásznak homogén alapozásának kérdésében a Röntgen-árnyék, ha nem is ad teljesen biztos felvilágosítást, nagyjából mégis tájékoztathat a felől, hogy ólomfestékkel készített fehéres-szürkés alapról van-e szó, avagy inkább földfestékek (különösen pl. a régente kedvelt bólusz) uralkodtak-e benne. E kérdésnek volna némi jelentősége a festmények korának megítélésében, mert az alapozás korok, helyek, sőt mesterek szerint változó divatkérdés volt.

Tekintve az alapozás egyenletes vastagságát, magának a festménynek változó rétegvastagságaival szemben, az alapozás kérdése mennyiségi mérésekkel eldönthető, mert Röntgen-árnyéka minden színfolt Röntgen-árnyékához mint állandó érték hozzáadódik és ott, ahol az alapot csak szerves festék födi, vagy ahol éppenséggel födetlenül maradt eredeti értékében lemérhető a lemezen előidézett feketedésből.

Mindenesetre kívánatos volna, ha a múzeumok munkaprogrammjukba vennék képeik beható Röntgen-vizsgálatát, ami rendszeres vizsgálatok során hivatva van sok oly értékes vonatkozást feltárni, amelyekhez a festmény szakértők egyéb eszközei tökéletlenek.

Dr. Hoffmann Ernő.