A margitszigeti rendőrgyilkosság ügyében

A margitszigeti rendőrgyilkosság ügyében Weiser dr. teljes ártatlansága bebizonyult és vasárnap a hamisan vádaskodó kórházszolgák ellen bűnvádi eljárást indított a rendőrség

A margitszigeti rendőrgázolás ügyében vasárnap már nem azzal foglalkozott, hogy dr. Weiser Lajosnak, az Uj Szent János kórház fiatal prosektorának szerepét kutassa, hanem azok ellen indított nyomozást, akik az orvost vádolták vallomásukban.

Molnár Ferenc, az Uj Szent János kórház éjjeli portása és Fürjes Lajos háziszolga vallották a rendőrségen, hogy Dr. Weiser autója, amelynek garázsa a kórházban van, a gázolás éjszakáján tele volt vérrel és a vért ők mosták le. Fürjes még azt is állította, hogy a kocsi irányjelzőjén odatapadt emberi hajszálakat is talált. Bár dr. Weiser már régebben alibit igazolt, a két vallomás alapján ujabb eljárás indult ellene és szombaton bírósági szakértői bizottság vizsgálta meg az autót.

A szemlén Friedly Rezső országos fővegyész lekaparta a kocsi elején és Lökhárítóján lévő rozsdafoltokat, hogy ultra- mikroszkopikus vizsgálattal állapítsa meg, véres volt-e a kocsi vagy sem. A fővegyész a vizsgálattal megállapította, hogy az autón vérnyomokat egyáltalán nem talált. Ezzel azután végleg megdőlt minden gyanú dr. Weiserrel szemben, annál is inkább, mert közben Molnár Ferenc, a kórház éjjeli portása, tanúk előtt kijelentette, hogy a rendőrségen tett vallomása minden alapoz nélkülöz és Fürjes Lajos fölbujtására vádolta be az orvost.

Jelentkezett a rendőrségen az Uj Szent János kórház több betege is, akik elmondották, hogy Fürjes őket is arra akarta rábírni, hogy valljanak az orvos ellen, mondják a rendőrségen, hogy látták a véres kocsit, sőt a kocsikon tapadó emberi hajszálakat is. Fürjes, akit ismét kihallgattak, megmásította eredeti vallomását, kijelentette, hogy csupán néhány szál, hat centiméter hosszú, fekete hajszálat talált a kocsi irányjelzőjén.

Gulácsi haja nem fekete, hanem barna volt s a gyanús hajszálakról különben is kiderült, hogy valószínűleg az orvos takarójáról kerültek az irányjelzőre. A rendőrség most már úgy látja, hogy dr. Weiser ellen megdőlt minden komoly gyanúok.

Az eljárást azonban folytatják vele szemben mindaddig, amíg a főügyészen kívül a többi szakértő is írásban előterjeszti szakvéleményét.

Fürjes Lajos, aki Dr. Weiser ellen az egész hajszát elindította, fegyelmi úton eltávolított csendőr. Jogtalan fegyverhasználat miatt kellett kiválnia a csendőrség kötelékéből. Most aztán vasárnap eltávolították az Uj Szent János kórházból is. A fölmondásra az orvos elleni alaptalan vádaskodáson kívül megbízhatatlansága és az adott okot, hogy lopással is gyanusítják Egyébként Fürjes Lajos ellen hamis tanuzásra való rábírás és hatóság félrevezetése miatt is megindult az eljárás.

Dr. Weiser Lajos szerepe tisztázottnak tekinthető, a rendőrség is bizonyosra veszi, hogy nem a fiatal orvos gázolta halálra Gulácsy Józsefet. Most más irányban próbálkoznak majd… Hatodik hete folyik a nyomozás, de még mindig nincs meg a rendőrgyilkos.