Gróf Nyáry Gyulát házasságszédelgés miatt följelentette egy osztrák nevelőnő

Vasárnap Follz Károlyné házasságszédelgés miatt följelentést tett a főkapitányságon gróf Nyáry Gyula ellen.

A följelentés előzménye egy botrány, amely nemrégen az utcán játszódott le a gróf és Foltzné között, aki nevelőnő és egy kis osztrák városkából került Budapestre. Gróf Nyáry Gyula évekkel ezelőtt udvarolt az asszonynak és házasságot ígért neki. A följelentés szerint Foltzné akkoriban a grófnak több ezer pengőt adott kölcsön abból a pénzből, amelyet hozományára tett félre. Július elején kereste a grófot István – út 16. szám alatti lakásán, és ekkor megtudta, hogy már hetekkel ezelőtt elköltözött onnan.

A gróf az István – úti bérházban apjával, gróf Nyáry Izidorral és két testvérével együtt lakott egy szerény kétszobás lakásban. Június végén azonban házbértartozás miatt kilakoltatták őket és azóta tartózkodási helyüket nem tudják.

Foltzné a múlt hét elején az utcán találkozott volt vőlegényével, aki egy elegáns hölggyel sétált. Odalépett hozzájuk és megkérdezte Nyárytól, hogy miért kerüli. A följelentés szerint ekkor Nyáry durva szavakkal támadt a fiatal asszonyra és a gróffal lévő hölgy is beleavatkozott és esernyőjével megütötte Follznét.

A botrányos jelenet után gróf Nyáry az elegáns hölggyel továbbment. Follzné pedig megbízta ügyvédjét, hogy házasságszédelgés miatt tegyen följelentést gróf Nyáry Gyula ellen.

A följelentés vasárnap érkezett a főkapitányságra, amely a nyomozást megindította.