Puderkék bőrkabátok, piros bőr trottőr- harangszoknyák és keményített muszlin báliruhák az idei ősz divatszenzációi

Jeleztem már, hogy Chanel kollekcióját tartják a most zajló divatbemutatón a legszebbnek. E remek ruhasorozaton meglátszik, hogy két olyan szakértő hölgy tervezte a legapróbb kiegészítő részletekig, akik maguk is nagystilüen jelennek meg, mi több, akik testvéri osztozással képviselik kollekciójukban a francia és az angol divathagyományt. Madame Chanelről és angol barátnőjéről, Lady Abdyról van itt szó, akik a Chanel házat a legnagyobb egyetértésben együtt vezetik. Nincs olyan világi esemény Párisban, a Rivierán, a baszk vagy a bretagnei fürdőkben, ahol ez a két „legjobb párisi koru” és vonzó elegenciájú hölgy meg ne jelenne, ki-ki a Rolls- Royoe-án és ki-ki a saját arisztokratikus baráti körével. Madame Chanel nevét például a párisi krónika sokat emlegette a Duke of Westminster nevével kapcsolatban…

Idei kollekciója csupa ötlet, választékosság és jóízlés. Mindjárt azzal kezdem, hogy estélyi ruhái nagyrészét keményített muszlinból és keményített csipkéből készíti. Ez az áttetsző keményített anyag eláll a testtől, alatta simuló testszínű muszlin látszik. Sokszor három színből állítottak egy egy darabot össze s a színek, amelyek estére érvényesülnek: a rózsaszín, a fehér, a világoskék és a fekete.

Chanel estére sokkal kevesebb szatint, bársonyt és lamét alkalmaz, mint a többi ház. Csipkén és muszlinon kívül még kedvence idén a tüll, amelyet leheletkönnyű, csillogó pikkelyekkel szór tele.

Térjünk most rá nappali ruháira. Sportruhái nagyrésze jerseyből és ugynevezett „fantaisie”- gyapjukelmékből áll. - melyeket vízszintes csíkokra szabdal. De azért van sportruhája pamutbársonyból is.  Sportszínei: barna, drapp, meggyszín, de viszont fekete és egy kevés sötétkék is.

Utcai kosztümjei szintén széles csíku jerseyből késziti. Kabátjait erősen derékbasimulón szabja. Szoknyái harangalakuak és kiegészítőjük: a fehér jerseyből vagy pikéből készült bluz, amelyet szoknyán kívül kell viselni, övön alul kissé elálló haranggal. Az övek a bluz anyagából való.

Délutáni ruhái anyaga: fekete marocaín, pamutbársony, imperibársony, és moiré. Ezekhez rengeteg prémet használ, amelyek kivétel nélkül laposak.

Mme Chanel, a tapasztalt divathölgy egy csomó másokat tullicitáló üzleti ügyességet és egyéni raffinement-t visz a kollekciójába. Textilgyára van s a legtöbb anyagot, amit fölhasznál (hogy ne lehessen előre leutánozni) maga gyártja. Ugyszintén saját mühelyeiben készülnek a toiletteket kiegészítő retikülök, művirágok és hamis ékszerek, amelyek egytől-egyig elősegitik a jó öltözködést. Egy-egy idényre kitalált ruhadiszitő főmotivuma mindig sikeres s az idei is nagyszerűen hat: mindenütt sűrű selyem-gépelést (steppelést) alkalmaz, még az estélyi muszlin és csipkeruhákon is, ami nagyon váratlan s egy csapással bevált!

Nappali ruháin, bluzain minduntalan ismétlődnek a magas nyakak steppelt szatinból, pikéből és vidáman ható színes vászonból.