Őrizetbe vették Stark Andor gyilkosát

Vasárnap őrizetbe vették Nyiregyházán Klein Sándor apját és 18 éves nővérét és letartóztattak egy munkást, akit azzal gyanusítanak, hogy Klein Sándorral együtt gyilkolta meg Stark Andort.

A vasárnapi boncolás adatai szerint a gyilkosságot ketten követték el s a rendőrség feltevése szerint Klein Sándor őrizetbe vett hozzátartozói feltétlenül tudnak a gyilkos hollétéről. 

Blum Kálmán állásnélküli burgonyakereskedőt, akivel a szőkésben levő Klein Budapesten találkozott s akinek pénzt is adott, vasárnap a rendőrség őrizetbe vette

Nyiregyháza, szeptember 21.

Stark Andornak, az Ehrenfeld-féle fatelep fiatal cégvezetőjének meggyilkolása ügyében a nyiíegyházi rendőrség vasárnap meglepő intézkedéseket tett. Miután kétségtelenné vált, hogy a megdöbbentő gyilkosságban, amely mintegy három héttel ezelőtt történt és csak most derült ki. Stark Andor hivatalnoktársának, az eltünt Klein Sándornak föltétlenül része van.

A rendőrség vasárnap őrizetbe vette Klein édesatyját, Klein Dezsőt és testvérhugát, a 18 éves Klein Erzsit. Ezenkivül a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett egy munkást, akivel szemben az a gyanú, hogy részes Stark Andor meggyilkolásában.

Az őrizetbe vett Klein Dezső, Klein Sándor atyja, akinek hat gyermeke van, régebben jobb napokat látott, legutóbb a közeli Levelekmatyon földbérlete volt, hat hónappal ezelőtt azonban tönkrement, a bérletből kiárverezték, mire beköltözött Nyíregyházára, ahol kis háza van. Az egykor jómodú család most nagy nyomorban él.

A 18 éves Klein Erzsi a család rossz anyagi viszonyai ellenére a gyilkosság utáni napokban a Magyar Általános Takarékpénztár nyíregyházi fiókjánál 1500 pengőt helyezett el, amely összegből nem sokkal később 800 pngőt felvett. A bentmaradt 700 pengőt Klein Erzsi a gyilkosság kiderülése után, szombaton akarta kivenni a bankból, ahol azonban a pénz kiszolgáltatását megtagadták és az esetetet jelentették a rendőrségnek.

A nyíregyházi rendőrség gyanusnak találta ezt a pénzbetétet és még inkább a pénz kivételének kisérletét és noha nem hiszik, hogy a család tagjai részesek lennének a sötét büncselekményben, mégis valószinünek tartják, hogy a pénz a gyilkosságból eredhetett s hogy a család tudhat az eltünt Klein Sándor tartózkodási helyéről s talán az ujabb pénzösszeget is neki akarták elküldeni-, ezért inkább csak preventiv intézkedésből rendelte el a kapitányság a családfő és a fiatal leány őrizetbevételét.

Nagyobb jelentőséget tulajdonit a rendőrség ebben az ügyben egy munkás szerepének, aki a meggyilkolt Starkkal ellenséges viszonyban volt s akiről valószínűnek látszik, hogy önszántából egyedül, vagy Klein unszolására Kleinnal együtt gyilkolta meg a cégvezetőt. Vasárnap ugyanis a rendőrség olyan adatok birtokába jutott, amelyek szerint valószinütlen, hogy a fatelep kertjében, mint ahogy ezt eddig hitték, körteszedés közben Klein egyedül ölhette volna meg Stark Andort.

Az első föltevés szerint tudniillik Stark Andort, akinek holttestét összeköltözött lábbal a telepen egy farakás alatt a földbe ásva találták meg, baltacsapásokkal orozva ütötték le. Igy föltehető volt, hogy az orgyilkosságot a sokkal kisebb termetü és fiatalabb Klein Sándor egyedül hajtotta végre a hatalmas testü, atlétatermetü, kisportolt és idősebb Stak Andorral szemben. Bár ezesetben is fölmerült az a kérdés, hogy az erőstermetü Stark Andor holttestét a 25é ves és jelentéktelen testalkatu Klein Sándor hogyan vihette egyedül a kertből a telepen levő farakásig, ahol a holttestet elásva találták.

A boncolás, amelyet vasárnap reggel tartottak meg, megerősítette a rendörség gyanuját, hogy a gyilkosságot ketten követhették el. Ez a következtetés vezette a rendőrség gyanuját a Starkkal ellenséges viszonyban levő munkás felé. Vasárnap délig tartott a gyanuba vett munkás kihallgatása s ekkor a nyomós gyanuokok alapján a munkást előzetes letartóztatásba helyezték.

Közben a boncolás megejtése után a hatóság megadta a temetési engedélyt s a szerencsétlen Stark Andort vasárnap délelőtt 11 órakor óriási részvét mellett temették el.

Vasárnap már megállapítható volt egyébként az is, hogy a megszökött Klein Sándort az anyagi okon kivül mi vezethette a kegyetlen gyilkosságra. Már nem titok, hogy mind a ketten szerelmesek voltak a cégtulajdonosnő Magda nevű leányába. A riválisok közül a cégtulajdonosnő, özvegy Ehrenfeld Mártonné a 30 éves Stark Andor közeledését látta volna szivesebben.

Stark jólszituált, ismert nyiregyházi család tagja, szolid életü és szorgalmas fiatal ember volt, korábban atyja fakereskedését vezette, a vállalatot azonban atyja halála után föloszlatták; akkor lépett be az Ehrenfeld- céghez.

A 25 éves Klein Sándor azonban, aki már az idegenlégióban is szolgált, kalandos multra tekinthet vissza és családja is, amint már említettük rossz anyagi viszonyok között élt.

Ezenkívül Stark jó megjelenésű, intelligens fiatal ember volt, Klein pedig jelentéktelenebb külsejü és csak négy polgárit végzett.

Igy érthető, hogy a két fiatal ember körül Ehrenfeldné nemrégiben Stark Andort nevezte ki cégvezetővé, holott erre az állára Klein is pályázott, aki mindenáron sürgősen be akart nősülni a cégtulajdonosnő családjába.

A tragikus sorsu Stark Andor- barátai szerint-tulajdonképpen nem szándékozott még megnősülni és talán hajlandó lett volna átadni a teret riválisának, azonban ez a kérdés sohasem került szóba közöttük. Igy annál megdöbentőbb, hogy a gyilkosságot mégis ez a rivalizálás motiválhatta, a valószinü föltevések szerint. Minderre most már alighanem Klein Sándor adhat fövilágositást, ha sikerül őt elfogni, vagy az a munkás, akit letartóztatásba vettek.