Vasárnap este a pécsi országuton elfogták Kelemen Jánost, az ujpesti rendőr merénylőjét

Pécs, november 16.

Az államrendőrség pécsi kapitánysága izgalmas hajssza után letartóztatta Kelemen Jánost, aki mult hétfőn rálött Ujpesten Kis XII. János rendőrőrmesterre és azután elmenekült. A rendőrőrmester azért akarta előállítani Kelement, mert már hosszabb ideje körözés volt ellene kiadva. Kelemen Sükösdön volt szeszfőzdei üzemvezető.

Hónapokkal ezelőtt adtak ki ellene körözőlevelet lopás és gyujtogatás miatt. A budapesti rendőrség nem tudta elfogni a rendőr merénylőjét és azt sem sikerült megállapítania, hogy milyen irányban menekült. Kelemen hét hónappal ezelőtt pécsi leányt vett feleségül és az asszony most is szüleinél lakik Pécsett. Három héttel ezelőtt Kelemen Pécsett volt, a szinházban is látták, de felesége rokonai nem érintkeztek vele.

Vasárnap délután ½ 6 órakor Kelemen megjelent abban a házban, ahol édesanyja lakik, de nem talált senkit otthon, amire fölment a házitulajdonoshoz és három pengőt kért tőle azzal, hogy szállodában akarja tölteni az éjszakát. A háztulajdonos elutasította a kérését, de értesítette a rendőrséget, hogy Kelemen itt van a városban és félő, hogy valamit el fog követni.

Megjegyzendő, hogy sem a háztulajdonos, sem Kelemen családja nem tudta, hogy a rendőrt Ujpesten Kelemen János lőtte le. Közben ujabb értesítés érkezett a siklósi vámtól, hogy egy férfi, akire ráillik Kelemen személyleirása, kerékpáron áthaladt a vámon. Három detektív azonnal autóba ült és a jelzett irányba indult. Fél 7 óra tájban a detektivek a siklósi országuton megláttak egy szekeret, amelyet szemmelláthatóan nem a tulajdonsa hajtott. Közelébe érve látták, hogy  a szekéren kerékpár fekszik és a lovakat valószinüeg jogtalanul hajtotta el az egyik  csárda elől a kerékpáros.

A detektivek körülfogták a szekeret és Kelemen, aki látta, hogy nem menekülhet, azonnal megadta magát, ellenállás nélkül engedte, hogy megkötözzék.

A rendőrségen Zsögöny Géza rendőrtanácsos, a bünügyi osztály vezetője azonnal megkezdte Kelemen János kihallgatását. Kelemen eleinte tagadta, hogy azonos volna az ujpesti rendör merénylőjével. Amikor azonban a bizonyitékokat eléje tárták, megtört és részletes, mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett.

Bevallotta, hogy elkövette azokat a büncselekményeket is, amelyekért megelőzően körözték és elmondta, hogy a rendőrt hogy lötte le. Első pillanatban akkora ingerültség vett rajta erőt, hogy revolvert rántott és félméterről rálőtt a rendőrre. Vallomása után kihirdették Kelemen előtt az előzetes letartóztatást. Valószinüleg kedden adják át a budapesti rendőrségnek.