Peyer Károly a legnagyobb bűnnek mondotta a passzivitást

Hódmezővásárhely, február 2.
A szociáldemokrata párt vasárnap és hétfőn rendezte ugynevezett Alföld-kongresszusát, amely az alföldi mezőgazdasági munkásságának volt nagy értekezlete. 73 községből mintegy 500 kiküldött jelent meg a kongresszuson. A tanácskozás vasárnap reggel Szeder Ferenc megnyitóbeszédével kezdődött.

Utána Peyer Károly részletesen foglalkozott a magyar gazdasági válság tüneteivel. A mezőgazdasági piac romlását a helytelen gazdaságpolitikán kívül a még helytelenebb külpolitika idézte elő.

- Tessék kimondani a halálos ítéletet a latifurdiumokra, tessék a helyükre falvakat telepíteni – sürgette – és akkor lesz elhelyezkedési lehetőség az egyetemekről kikerülő diplomás emberfölösleg számára is. Örömmel látom, hogy tisztában vannak azzal, hogy a passzivitás magyarul halált jelent.

A legnagyobb bűn volna passzivitásba menni, amikor pártunkban a legnagyobb harckészséget tapasztaljuk. A passzivitás olykor katasztrófára vezet. Ha 1919-ben a pártnak egy része nem a passzivitás álláspontjára helyezkedett volna a bolsevizmussal szemben, akkor a magyar munkásságnak nem kellett volna az elmult tíz esztendő kálváriáját járni és nem kellene a Bethlenék rendszere ellen az aktivitás minden rendelkezésre álló eszközévé küzdeni.

Hétfőn délelőtt a kongresszus Kéthly Anna előadásával kezdődött, aki a dolgozó nők társadalmi és politikai helyzetéről beszélt. Takács József, a földmunkásszövetség országos elnöke és Erdei István beszédei után a kongresszus véget ért.