Rövidek

Rojalista diákok nagy tüntetést rendeztek „A Dreyfus-ügy” premierjén

Párisból jelentik: Az Ambigue-szinház előtt rojalista tüntetések voltak „A Dreyfus-ügy” cimü darab premierje alkalmából. Mintegy száz rojalista diák gyült össze és tüntetett a darab bemutatása ellen, amelynek francia átdolgozója, Richepiu állítólag tendenciózusan fordította le Rehfisch és Herzog német irók művét. A darab eredeti szerzői, amint ismeretes, szintén tiltakoztak a tendenciózus beállítás ellen. A sajtóban is éles támadások jelentek meg és a tüntetés a szélsőjobboldali lapok izgatásának következménye. A rendőrök és a rojalisták között kézitusára került sor s csak nehezen tudták szétkergetni a tömeget. Tizenöt rojalistát letartoztattak, vasárnap reggel azonban szabadon bocsátották őket.

MacDonaldot és Hendersont jelölték a Nobel-békedíjra

Londonból jelentik: Lindström és Vougl svéd szocialista képviselők azt javasolták, hogy az 1931. évi békedijat Ramsay MacDonald angol miniszterelnöknek és Henderson külügyminiszternek itéljék oda.

A magyar kormány szóbeli és irásbeli demarsban követelt elégtételt a prágai kormánytól a kormányzó megsértése miatt, amely „alkalmat adhat a két állam viszonyának sulyosabb megzavarására”
Benes külügyminiszter helyettese, Krofta követ, sajnálkozását fejezte ki, de szerinte a csehszlovák kormány a sajtótámadásokat nem képes megakadályozni.

A magyar kormány ujabb diplomáciai lépésre készül: azt kívánja, hogy a prágai kormány sajtó utján is fejezze ki sajnálkozását és helytelenítését az eset fölött.

A börtönbezárt spanyol republikánusok visszautasitják az uj kormány kegyelmét
Madrid, február 22.
(Az Havas-ügynökség jelentése.) Maura herceg az uj kormány megbízásából ajánlatot tett a fogságba vetett köztársasági pártvezéreknek s kilátásba helyezte, hogy bizonyos föltételek mellett szabadon bocsátják őket, ugy, hogy jelöltethetik magukat a legközelebbi törvényhozási választásokon. Zamora és barátai visszautasították a kormány ajánlatát.