A kalap

A franczia országgyülés naplókészítője, - Paulian, érdekes leleplezést közöl egy hazájabeli lapban. Onnan tudjuk, hogy az esetben, ha a franczia T. Házban vihar tör ki, az elnöknek joga van egyszerüen felvenni a kalapját – és a parlament méltósága meg van mentve.

Ez a kalapfeltevés azt jelenti, hogy az ülés fel van függesztve s mi azután történik, az a képviselő urak magán dolga, mert a gyorsirók egy szót sem jegyeznek többet.

Brisson elnöksége alatt történt, hogy a pártok csunyán összekaptak. Óriási lárma hangzott, durva sértések röpültek s már attól lehetett tartani, hogy a vita verekedéssé fajul, mikor a higgadtabbak odakiáltották az elnöknek :

- Tegye föl a kalapját!

Szivesen megtette volna ezt Brisson, de eltünt mellőle s igy bár megvolt a szándék a vihar lecsillapítására, hiányzott a kalap. Csakhogy a képviselők nem igy fogták fel az elnök baját, hanem haragosan vágták oda:

- Gyönyörködik a botrányban, szégyelje magát!

Az elnök majd megbolondult és rekedten kiáltotta:

- Adjanak hát valami kalapot!

Erre végre került kalap, de óriási fején nem állott meg, mert a feje búbjára illett.

De azért használt ez is, sőt mert az elnök olyan mulatságosan festett a kis kalappal, az egész ház óriási kaczagásban tört ki. – Persze a vihar is eltünt a kaczagás nyomán és Brisson egy pár pillanat mulva levehette a feje búbjáról a kalapot.