Magyarország – Svájc 6:2 (2:2)

Hungária-úti pálya – 25.000 néző – Bíró: Bariasina (Olaszország)

Noha nem volt futballmérkőzés a válogatott meccs előtt, már egész korán gyülekezni kezdett a közönség a pályán. A nagy meccs előtt két női csapat tartott érdekes kézilabda-mérkőzést és a közönség egyformán feszülten figyelte játékukat és lenge dresszüket. Körös-körül a nagy meccsek megszokott képe alakult ki.

Hatalmas autótábor vette körül a pályát, amelynek ajtai előtt ismét megjelentek a jegyüzérek. Jegy ugyan volt még a pénztárakban, de sorba kellett értük állani. Így azután a jegyüzérek is kerestek valamit. Az állóhelyek oldalán botrányos jelenetek is akadtak. Nagyon sokan kísérelték meg jegy nélkül behatolni a pályára. A rendőrök azonban nagy eréllyel, kardlappal védték meg a pályát attól, hogy néhány kis csibész át másszon a kerítésen.

A kárminpiros trikóban és fehér nadrágban kifutó svájciakat gyér taps fogadta, annál nagyobb üdvözlés jár a fehérdresszes, feketenadrágos magyar játékosoknak. A fotografálásoknak se vége, se hossza. A magyar csapatot még hangosfilmre is fölveszik. Végre választ a két kapitány: Ramseyer és Mandl.

A svájciak kezdenek a nap ellen játszó oldalon. A közönség erős biztatása mellett a mieink vezetik az első támadást. Kalmár, P. Szabó és Spitz adogatják egymásnak a labdát, míg végül P. Szabó a kapu mögé centerez. A 2. perc elején Minelli föllöki Spitzet 25 méternyire a kaputól. A szabadrúgást Auer lövi, pompás bombalövéssel egyenesen a svájci kapu felső balsarkába. (1:0).

Óriási az öröm a tribünön. Ilyen gyors eredményt senki sem várt, még maguk a játékosok sem. De éppen ez a baj. A svájciak kezdenek a gól után, villámgyorsan lefutnak, a védelem rosszul helyezkedik. Abegglennek van ideje kapura lőni és a labda a későn vetődő Huber mellett a hálóba jut (1:1).

Az előtti derűre éppen olyan váratlanul jött a gyors ború. Kétpercnyi játék után két gól válogatott mérkőzésen! Ilyen sem volt még. De nincs idő szomorkodásra, a játék folytatódik, mégpedig újra magyar támadásokkal. A 7. percben Lyka magasan a kapu elé íveli a labdát. Pasche úgy védi a magas labdát, hogy fölugrik és a felső kapufán tornázva kornerre boxolja a labdát. Tapsot kap érte.

A kornert Tánczos jól lövi. Kalmár kiemelkedve kapura fejeli, de Pasche biztosan véd. A kiadott labdával a 8. percben a gyors svájci jobbszélső fut le, beadásával Abegglen kapja, akinek még arra is van ideje, hogy leállítsa a labdát. Félmagasan lő a kapu közepe irányában, Huber lehetetlenül korán ugrik és a védhető labda a feje fölött megy be a hálóba. (2:1).

A 20. percben csak a szerencse menti meg a magyar kaput. Känel lefut, senki sem zavarja, a csatár lő és a labda, miközben Huber meg sem mozdul, a kapufának gurul és onnan pattan vissza a szerencse ofszájdon álló balszélső elé.

A 35. percben Tánczos szökteti Auert, akit azonban közvetlenül a kapu előtt Ramseyer elnyom. Váratlanul megszólal a bírói síp és Barlassina 11-est ítél. Valóban túl szigorú az ítélet, a svájciak tiltakoznak is, de a bíró hajthatatlan. A 11-est P. Szabó értékesíti. (2:2).

Majd végre a 26. perc meghozza a régen esedékes harmadik magyar gólt. Lyka Auernak passzol, ez Tánczost szökteti. Tánczos néhány lépést tesz a labdával, visszajátszik Auernak, aki a pompás akciót éles góllal fejezi be (3:2).

A gólra újból megjön a tribün hangja és lelkesen biztatják a mieinket. Weiler és Abegglen helyet cserélnek, de ez már nem használ a svájciaknak. Most pompásan játszik az egész magyar csapat és szinte lelépi ellenfelét. Nagy kavarodás keletkezik a vendégek kapuja előtt, de Spitz és Kalmár lövései emberbe mennek.

A 30. percben P. Szabó centere átröpül a kapu előtt a másik oldalra, Tánczos ügyesen visszahúzza a labdát és a jól helyezkedő Kalmár a kapus orra elől a hálóba fejeli a negyedik gólt (4:2).

Újrakezdés után – most már jól megy nekünk – beun az ötödik gól. Tánczos hosszan szökteti magát, Pasche kifut eléje, de a csatár gyorsabb és a háló ellenkező sarkába rúgja a labdát (5:2).

A közönség extázisban ünnepli a magyar csapatot. Tánczost a pálya széléről berohanó drukkerek összevissza csókolják örömükben. A magyar csapat tovább támad. Kalmár kapu fölé lő, majd utolsó erejüket összeszedve, frontba jutnak a svájciak is.

Stalder lövését Huber szép stílusban lehúzza. A 42. percben Spitz átkalandozik a jobboldalra, magára vonja a védelmet, előreadott labdáját Ramseyer nem éri el és Auer fordulásból remek góllal beállítja a végeredményt. (6:2).

A hátralevő időt ez eredménytelen svájci támadás tölti ki. A bíró a meccs végét jelzi és máris elözönlik a pályát a boldog drukkerek. Auert és Tánczost a közönség a vállaira emeli és úgy viszi az öltözőbe.