Vízilabda: Magyarország – Franciaország 5:1 (3:0)

Tizedszer találkozott ma a két ország válogatott csapata. A találkozás a várakozásnak megfelelően a magyar csapat biztos győzelmével végződött. Az eddigi tíz találkozásból kilencszer győzött Magyarország s mindössze egyszer tudott a francia csapat egy döntetlen eredményt Párisban kicsikarni.

A magyar csapat, dacára fölényes győzelmének, még messze van az igazi formájától. A mérkőzés nem volt valami nagyvonalú. Sok hiba ütközött ki a magyar csapatból s a Keserű helyett játszó Bozsik még nem tudta pótolni Keserűt. Dicséretére válik Bozsiknak, hogy önzetlenül játszott s volt annyi lelkiereje, hogy biztos helyzetekben is a nálánál jobb helyzetben lévő társához továbbította a labdát.

Kitűnően játszott Homonnay s felülmúlta nagy riválisát, Padout, aki ezúttal inkább erőszakosságával tűnt ki. Volt azonban néhány nagyon szép lövése is a kitűnő francia játékosnak. Dejardin a franciáknál nagyszerű volt, sok veszélyes helyzetet mentett. Bródy jó védései dacára a kapott gólban benne volt.

Már az első percben mindkét kapu komoly veszélyben forgott. Németh éles lövése kapufát talált. Homonnay szép labdáját Bozsik elhibázza. Vanderplanque pompás lövését Bródy bravúrral sorrendre védi. A 3-ik percben Halassy megszökik az tisztán álló Bozsikhoz passzol, aki észrevéve, hogy Németh még jobb helyzetben van, továbbítja a labdát és Jance máris a hálóba vágja.

A gól után a bíró Keserűt kiállítja. Kétszer is a francia kapuba kerül a labda, de a bíró nem adja meg a gólokat. Némethet Thavenon a büntetőn belül lenyomja. A megítélt négyméterest Németh a hálóba dobja.

Padou ismételten faultol. Németh a félpályáról a meglepett francia kapus mellett hatalmas gólt dob. Padou visszavonul a védelembe, hogy Némethet fogja, ami némi erőszakosságok árán sikerül is. Francia támadás indul s Cuvelier messziről lőtt labdája Bródy kezéről a hálóba pattan.

A gólra Halasy Bozsik összjátékából Keserű II. által lőtt góllal felel a magyar csapat. Padon rombolja a támadásokat és már támad is. Homonnay sem marad mögötte és sorra vezeti rohamra csapatát. Magára vonja a francia játékosokat, de kétszer is kivár s ügyesen a döntő pillanatban Keserűhöz továbbit, aki biztos gólt lő.

A francia támadásokat Homonnay ismételten szerelt. Halasy tiszta labdát fog el, már biztos helyzetben van, amikor megszólal az időmérő sípja és vége a tizedik magyar-francia mérkőzésnek.