Világraszóló magyar győzelem Párisban

Halassy Olivér legyőzte Perentint, Costolit, Tarist és megnyerte az 1500 méteres Európa bajnokságot

Magyarország nyerte az Európa-serleget

A párisi Európa bajnokságok a magyar színek páratlan diadalával végződtek. Bárány, a vízipólócsapat, a staféta nagyszerű győzelmére Halassy tette rá a koronát azzal, hogy 1500 méteren megverte a franciák szeme fényét, Tarist és ezzel a győzelmével megnyerte az 1500-as Európa bajnokságot.

A vert mezőnyben, nem kisebb nevek szerepelnek, mint Taris, Costili Perentin, Vitéz Halassy Olivér ebben a versenyben önmagát múlta felül, Halassy Olivér Párizsban megmutatta Európa polgárai előtt, hogy mit jelent a magyar akarat és hogy mennyi erő van a magyar ifjúságban.

Vitéz Halassy Olivér megpróbálta azt, ami lehetetlennek látszott és bálványokat döntött Párizsban.  Legyőzte az államilag agyontámogatott francia és olasz úszósport megdöntetlennek tartott világnagyságait.

Az Európa bajnokságok utolsó napjának főszáma az 1500-as verseny volt, amelyet a franciák szándékosan tettek az utolsó napra, mert vakon bíztak Taris győzelmében. A verseny szenzációs lefolyású volt.

Az első 100 méteren Taris vezeti a mezőny Costilival. 600 méternél a két olasz úszó csaknem felzárkózik Tarishoz, míg a magyar Halassy a negyedik helyen fekszik, 700 méternél Perentin az első, Taris második, Costili harmadik. 800 méternél a másik olasz foglalja el a második helyet, míg Taris a harmadik helyre szorul. Halassy negyedik.

900 méternél Perentin, Costoli foglalja el a két első helyet, míg a harmadik helyre Halassy zárkózik fel sTarist a negyedik helyre utasítja vissza. 1000 méternél már Halassy a második helyet foglalja el s csak pár méter választja el Perentintől.

Itt Taris és Costoli leszakadnak, míg Halassy nem szemlátomást előretör és fokozatosan hozza be az olasz előnyét, sőt 1100 méternél már első helyen van. Az olasz ezt észreveszi és hatalmas küzdelem fejlődik ki Halassy és Perentin között, amelyből végül a magyar fiú kerül ki győztesen. Halassy ideje országos rekord. Részideje 800 és 1000 méteren ugyancsak országos rekord volt.

Kellemes meglepetés volt még Vajda pontszerzése a toronyugrásban és a pontverseny szempontjából az osztrák Staudiger győzelme, mert ezzel a rivális németek esélye csökkent. Természetesen Halassy győzelmével már erre nem is volt szükség.

A Smit-serleget ezek után Magyarország nyerte a serleget kétszer védő Németországgal szemben. Magyarország 114 pontot szerzett, míg Németország 92 és fél pontot.

A vízipólóban Magyarország veretlenül végzett 11 ponttal, 2-ik Németország, 3-ik meglepetésszerűen Ausztria fejlődött csapata lett. 4-ik helyen Belgium, 5-ik Csehszlovákia, hatodik Franciaország, míg az utolsó helyen Svédország végzett.

Az utolsó nap eredményei
:
A toronyugrás Staudinger osztrák bajnok győzelmével végződött (111.82 pont), 2. Neumann (Németország 108.90 pont), 3. Riedschläger (Németország 107.96 pont), Vajda ötödik lett.

200 méteres mellúszás: 1. Reingoldt (Finnország) 2.52.2 mp. 2. Wittenberg (Németország) 3. Sietas (Németország).

A 400 méteres hölgy gyorsúszás
ban a holland Braun Mária győzött 5.42 mp. uj európai rekordidő alatt. 2. Cooper (Anglia) 5.54 mp. 3. Yvonne Godard (Franciaország) 5.55.4 mp.

200 m-es mellúszás, Európa-bajnokság. Bajnok: Reingoldt (Finnország) 2 p. 52.2 mp. 2. Wittenberg (Németország) 2 p. 52.4 mp. 3. Sietas (Németország) 2 p. 55 mp. 4. Carlonet (Franciaország) 2 p. 56.4 mp. 4. Heyner (Svédország) 2 p. 59.6 mp. 6. Fachinetti (Olaszország) 3 p.

400 m-es hölgy gyorsúszás, Európa-bajnokság. Bajnok: Braun (Hollandia) 5 p. 42 mp. (Európa-rekord) 2. Cooper (Anglia) 5 p. 50 mp. 3. Godard (Franciaország) 5 p. 55.4 mp. 4. Baumeister (Hollandia) 6 p. 21 mp. 5. Davies (Anglia) 6 p. 22 mp. 6. Delbort (Franciaország) 6 p. 46.4 mp.

1500 m-es gyorsúszás. Európa-bajnokság. Bajnok: vitéz Halasy Olivér (Magyarország) 20 p. 49 mp. 2. Petentin (Olaszország) 20 p. 50.6 mp. 3. Costoli (Olaszország) 21 p. 09.4 mp. 4. Taris (Franciaország) 21 p. 13.8 mp. 5. Roig (Franciaország) 22 p. 35.2 mp. 6. Tillikainen (Finnország).

Vízipóló-mérkőzések:
Ausztria-Csehország 3:2 (0:1). Németország-Svédország 4:2 (1:0), Franciaország-Belgium 2:4 (1:1).