Képviselő urak, méltóztassanak helyeiket elfoglalni

Ma délelőtt 10 órakor gróf Apponyi Albert megrázza az elnöki csengőt:
- Tisztelt Ház! Az ülést megnyitom...

És mintha mi sem történt volna, május 30. óta, amikor Almásy László az utolsó ülést bezárta: a t. Ház tagjai ott fognak a padokban ülni, régi képviselők jórészt régi helyeiken, az ujak vagy a kibukottak helyén, vagy a régiek mögött.

Az uj Ház összeülése előtt végigsétáltunk vasárnap még néma ülésterem, ahol Karafiáth Jenő és a háznagyi hivatal részben már megoldotta a képviselők elhelyezésének bonyolult föladatát.

- Két szempont vezetett - magyarázta Karafiáth háznagy. - Az egyik, hogy tiszteletben tartsuk a szerzett jogokat, a másik, hogy lehetőleg kielégítsük az összes kivánságokat és igényeket. Hangsulyozom, hogy ez a beosztás még nem végleges. A pártok elhelyezése már nem változik, de a még el nem helyezett, vagy elhelyezésükkel elégedetlen képviselők helyét hétfőn és kedden fogjuk végleg megállapítani.

A képviselők ültetése bizony kényes föladat: a pártszempontokat, a politikai irányt, az egyéni érzékenységet mind számbavenni és összeegyeztetni, próbára teszi a háznagy ügyességét. A kormánypárt elhelyezése ment aránylag a legkönnyebben. A párt 156 képviselője három teljes mezőnyt tölt be és még a balközép néhány padsorai is elfoglalja. A szélső-jobboldal érdekessége, hogy Viczián István helyére Kállay Tamás kerül a második sor szélső padjába, mögötte Berky Gyula ül. A szélsőjobb negyedik sorában négy uj képviselő kap helyet egymás mellett: Kelemen Kornél (Héjjas Ivánt győzte le). Kórodi-Katona János, aki az első nemzetgyülésen kereszténypárti volt és most báró Podmaniczky Endrét buktatta meg Lányi Márton ny. erdélyi főispán és Niamessny Mihály volt munkapárt képviselő. Bethlen miniszterelnök bársonyszéke mögött, az első sorban Pesthy Pál és Rubinek István, kormánypárt elnöke, illetve alelnöke fognak ülni, mellőlük három államtitkár: Darányi, Sztranyavszky és Prónay.

Ugyanennek a mezőnynek negyedik sorába kerül a baloldalról Létay Ernő, az ötödik sorban hat uj egységespárti képviselő ül: gróf Almássy Alajos, báró Biedermann Imre, Navratli Dezső, báró Urbán Gáspár, báró Vay Miklós és Zsóry Lajos, aki a vidám Patay Gyula utóda. A jobbközépen is uj képviselő ül Wekerle pénzügyi államtitkár. Mellette még két államtitkár az első sorban: Angyán Béla és Petry Pál, a sarokülésen pedig Almásy László, a Ház volt és leendő elnöke, mögötte báró Perényi Zsigmond.

A jobbközép harmadik sorába került gróf Szapáry Lajos és Söpkéz Sándor müegyetemi tanár közé Éber Antal, aki mint régi függetlenségi képviselő, nem uj ember a Házban. Ebbe a sorba jöttek vissza a katonapolitikusok”: Farkasfalvi Farkas Géza, Fráter Jenő és báró Láng Boldizsár. A jobbközép ötödik sorát csaknem csupa uj képviselő tölti meg, többek közt gróf Pongrácz Jenő, Lukács György utóda a gyulai kerületben. Csikvándy Ernő (Sokorópátkait buktatta ki), Fellner Pál, Téglássy Béla és Andaházy Kasnya, aki a szélsőbaloldalról került ide a politika nyilegyenes utjain. A balközép miniszteri bársonyszéke mögött az első sorban Urgon Gábor, Rakovszky Iván, gróf Ráday Gedeon, azután Kállay és Lázár államtitkárok ülnek, a második sorban Bessenyey Zénó, mellett Nánássy Andor. Itt a kormánypárt padjai mögött helyezkedik el a független kisgazdapárt tiz tagja: a balközép harmadik sorának sarokülésén Gaal Gaszton, mellette Eckhardt Tibor, Farkas Tibor. Mojzes János, mögöttük Kun Béla és a párt uj képviselői. A negyedik padsor tulsó végén Budapest kormánypárti honatyái: Kozma és Usetty, mögöttük Scheuer Róbert kapott helyet. Gaal Gasztonék mögött az ötödik sorban a pártonkivüliek egy csoportja ül: Kállay Tibor, Nagy Emil, Somogyi Béla, Zsigmondy Gyula, Fenyő Miksa, báró Inkey Pál, gróf Somssick Antal és gróf Teleki Sándor.

A kereszténypárt megtartotta régi helyét a baloldal második mezőnyében, amely egyébként a legrendezetlenebb. A képviselők neve még ott van, ahol a föloszlatott Házban ültek, az első sor egyik padján fejtették például Ernszt Sándor nevét. pedig ő már előbbre került egy méterrel - a miniszteri bársonyszékbe. Itt, a baloldalon, a kereszténypárt 33 képviselője között kap majd helyet gróf Esterházy Móric, gróf Apponyi György és a még mindig bizonytalan pártállásu báró Orosdy Fülöpné. Ebben a mezőnyben fognak ülni: gróf Apponyi Albert - természetesen az első sorban az első -, Friedrich István, gróf Pallavicini György, gróf Sigray Antal, Strausz István, Lázár Miklós, valamint a pártonkivüli ellenzék többi tarja.

Rassay körül csoportosulnak a szélsőbaloldal első és második sorában a szabadelvü blokk képviselői, tőlük balra Peyer Károly, mellette és mögötte a szociáldemokrata párt. Vázsonyi János a szélsőbaloldal ötödik sorának sarokülését kapta. A mai ülésre tehát a legtöbb képviselőnek már van helye, de az a kevés, akinek nincs, még gondot fog okozni Karafiáth háznagynak.