A párisi evezős Európa-bajnokságok

A Szendey-pár második, a Pannonia nyolcasa harmadik, a Hungária négyese negyedik lett a párisi evezős Európa-bajnokságokon.

Sok reménnyel utazott ki Párisba a magyar evezős csapat, de sok dicsőséget nem sikerült aratnia. A szombati elődöntőkben még kitűnően szerepeltek evezőseink, be is kerültek a döntőbe. Vasárnap 40.000 néző előtt evezték le az Európa-bajnoki döntőket, amelyekben Svájc evezősei domináltak.

A magyar csapatok közül a Neptun-dubló, a Szendey-testvérpár, második lett Svájc mögött, a Hungária-négyes csak negyedik tudott lenni az olaszok, dánok és svájciak után, a Pannonia-nyolcas pedig harmadik helyen végzett a franciák és az olaszok mögött. Az előfutamokról és az elődöntőkről szóló jó hírek után mást vártunk…

Szombaton kitűnően evezett a magyar négyes és nyolcas

Páris, augusztus 15.
A Suresnes evezőspályáján szombaton voltak a négyes (kormányossal) és a nyolcas elődöntők. Magyarország a négyes második futamában győzött, a nyolcas második futamában pedig közvetlen Olaszország mögé érkezett be, így tehát mind a négyesünk, mind a nyolcasunk bekerült a döntőbe.

Eredményeink:
Európa bajnokság: 4-es kormányossal
I. futam. 1. Dánia 6:38.4 mp. 2. Svájc 6:46.4 mp. 3. Lengyelország 6:53 mp.
II. futam: 1. Magyarország 6:35.8 mp. 2. Olaszország 6:38.4 mp. 3. Svédország 6:42 mp.

8-as Európa bajnokság
I. futam. 1. Franciaország 5:59.4 mp. 2. Dánia 6:01.8 mp. 3. Lengyelország 6:04 mp. 4. Belgium 6:05.8 mp.
II. futam. 1. Olaszország 5:57.4 mp. 2. Magyarország 6:02.6 mp. 3. Hollandia 6:07.6 mp. 4. Csehszlovákia 6:20 mp.

Svájc három, Franciaország két Olaszország és Hollandia egy-egy Európa-bajnokságot nyert

Páris, augusztus 16.
Az evezős Európa-bajnokságok vasárnap délután a Suresnes melletti Szajna-részen döntő futamokkal befejeződtek. Az Európa-bajnokságok döntői a magyar színeknek kevés sikert hoztak.

A selejtező versenyek és az elődöntőkben való szereplés alapján meglepetésszerűen hat, hogy egyedül a „Neptun” dublójának, a Szendey testvéreknek sikerült második helyezést elérni.

Szendeyék a svájciak mögött a második helyre kerültek. A „Pannonia” nyolcasa Franciaország és Olaszország mögött a harmadik helyre került, amíg a Hungária négyese Olaszország, Dánia és Svájc mögött a negyedik helyen végzett.

A verseny részletes eredményei:
Skiffben Európa-bajnok: Candeveal Edvin (Svájc) 7 p. 06 mp. 2. Mariani Enrico (Olaszország) 7 p. 06.2 mp. 3. Saurin (Franciaország) 7 p. 10 mp. 4. Henriksen (Dánia) 7 p. 13 mp.

Kormányos nélkül pair oarban Európa-bajnok: Hollandia 7 p. 01.6 mp. 2. Olaszország 7 p. 03.6 mp. 3. Franciaország 7 p. 08 mp.

Kormányos pair oarban Európa-bajnok: Franciaország 7 p. 25.6 mp. 2. Olaszország 7 p. 30 mp. 3. Svájc 7 p. 33.4 mp. 4. Belgium 7 p. 36.8 mp.

Double scullben Európa-bajnok: Svájc 6 p. 30 mp. 2. Magyarország 6 p. 32.2 mp. 3. Olaszország 6 p. 44.8 mp. 4. Franciaország 6 p. 46.8 mp.

Kormányosnélküli négyesben Európa-bajnok:
Svájc 6 p. 24 mp. 2. Lengyelország 6 p. 31.8 mp. 3. Hollandia 6 p. 33.4 mp.

Kormányos négyesben Európa-bajnok: Olaszország 6 p. 26 mp. 2. Dánia 6 p. 30.4 mp. 3. Svájc 6 p. 26 mp. 2. Dánia 6 p. 30.4 mp. 3. Svájc 6 p. 33.6 mp. 4. Magyarország 6 p. 39 mo.

Nyolcasban Európa-bajnok: Franciaország 5 p. 59.4 mp. 2. Olaszország 6 p. 02 mp. 3. Magyarország 6 p. 05.6 mp. 4. Dánia 6 p. 09 mp.

A Glandaz-serleget Svájc nyerte.