James Barr tiszteletes a szociáldemokraták nagygyülésén

A ma esti szociáldemokrata nagygyülésen Vandervelde és Löbe után egy őszhaju skót pap is föl fog szólalni: James Barr, az angol alsóház tagja, a munkáspárt egyik parlamenti vezére és a skót szabad egyház főtitkára.

Barr tiszteletes ur vasárnap végighallgatta Ravasz püspök prédikációját a Kálvin-téri református templomban, ahol mindenkinek föltünt nyakig begombolt hosszu fekete kabátjában, magas fehér gallérjával, kedélyes, gömbölyü, piros arcával. MacDonald pártjának parlamenti elnöke – olyan, mint egy kedves, öreg falusi plébános – a bécsi nemzetközi szociáldemokrata kongresszusról jött Budapestre és inkább vallási, mint politikai kérdésekről szeret nyilatkozni.

- Öten vagyunk lelkészek az angol munkáspártban – mondja – amelyben rajtunk kívül még mintegy 50 laikus prédikátor foglal helyet. Európában néha csodálkoznak azon, hogy mi a munkásmozgalomba bevisszük a vallást, pedig a mi egyházunk megalapítója, James Keir Hardie világosan megmagyarázta, hogy amit magunk körül látunk a világban, az nem kereszténység. Ha a krisztusi kereszténység uralkodnék, nem volnának hadseregek és hadiflották, nem volna koldus-szegénység és dusgazdagság, hanem szabadság, egyenlőség és testvériség uralkodnék a szeretet jegyében.

- Ezt hirdetem állandóan az angol parlamentben! Én voltam az elnöke a halálbüntetés ellen küzdő bizottságnak is… A nemzetközi békéért már a háboru előtt nem egyszer szól emeltem és iparkodtam odahaza megmagyarázni, hogy sem a magyarok, sem az osztrákok, sem általában az európaiak nem tettek soha olyat, amiért nekünk Angliában, de különösen Skótországban ellenséges érzülettel kellene rájuk gondolnunk. Most is, a mai krizisben, ugy tekintem az egész világot, mint egyetlen társadalmat, amelynek egyik tagját sem érheti katasztrófa vagy megrázkódtatás anélkül, hogy azt a többiek is azonnal meg ne érezzék. Amit Szent Pál az emberekről mondott, az áll a nemzetekre is: ha egy nép szenved, akkor szenvednek az összes többiek is.

- Az összes nemzetek egyesült erőfeszítésére van ma szükség, hitelekkel és erkölcsi támogatással segítségére kell sietni nemcsak Németországnak, hanem Magyarországnak és mindazoknak az államoknak, amelyek rászorulnak.

James Barr vasárnap délután Ravasz püspök vendége volt Leányfalun, ma reggel pedig a szociáldemokrata párt vezetőségét keresi föl, hogy megbeszélje az esti gyülésen való fölszólalását. A bécsi szociáldemokrata kongresszusról vasárnap más angol képviselők is érkeztek Budapestr, köztük Geo Dallas, az angol szocialista földmunkások megszervezője és az angol munkáspárt parlamenti földmunkáscsoportjának elnöke. Dallas nem marad itt a mai, szociáldemokrata nagygyülésig, hanem már ma délelőtt továbbutazik Csehszlovákiába, ahol az agrárreform végrehajtását akarja tanulmányozni.

- Ugy tudom – mondotta az angol képviselő  -, hogy a felvidéki magyar nagybirtokokat cseh parasztok között osztották föl. Ez a kérdés érdekel, azért megyekel a helyszinre, hogy saját szememmel lássam, mi igaz a sok dicséretből és még több panaszból.