Magyarország – Csehszlovákia 3:0 (3:0)

Üllői-úti pálya. – 18.000 néző. – Bíró: dr. Bauwens

Régen láttunk ilyen jóleső magyar fölényt válogatott mérkőzésen. Az első félidőben olyan mindent elsöprő lendülettel és lelkes győzni akarással vetette magát a küzdelembe a magyar csapat, hogy a siker nem is maradhatott el. Ez a lelkesedés mindig a legszívesebben látott erénye a magyar válogatottnak.

A korai kezdés, az izraelita ünnep és a meccs előtti eső miatt csak 18.000 néző jelent meg mérkőzésen, ami bizony erősen alatta marad a futballvezérek jogos számításának. Az MLSZ ezúttal is bebizonyította a meccset eső ellen és abban a „szerencsés” esetben, ha a vasárnapi csapadék elérte a két centimétert, kerek 10.000 pengő üti az MLSZ markát!

Számításba kell azután is venni – ahogy bizonyára a közönség is számításba vette – hogy ez a meccs nem volt Európa-Kupa mérkőzés. A közönséget még a válogatott mérkőzések közül is azok érdeklik jobban, amelyek pontra és gólarányra mentek.

Silny indítja el a labdát. Podrazil vezeti az első támadást, de Puc magasan kapu fölé lő. A magyar fiuk kissé elfogódottak, egymást követik a rossz passzok. A 2. percben végre Lázár hosszú labdát ad Hirzernek, aki Madelonnal egy időben éri el. A labda Hirzernél marad, egyedül száguld a kapu felé, lövése azonban a kapu mellett süvit el.
– Kár volt a nagy helyzetért! – sóhajt föl a tribün.

A magyar csapat kezd belemelegedni. Különösen a födözetsor fölénye domborodik ki mindjobban. Most már jól megy a játék. Akció akciót követ és a csehek alig jutnak szóhoz. Az 5. percben Auer-Markos - összjáték után Auer hatalmas bombát irányít a kapura, de Planicka fölényesen fogja.

A kirúgást Puc kapja. Sokolárt szökteti. Borsányi azonban jól szereli amire faultolják. Szabadrúgását Auer fejjel továbbítja Turainak, aki kapu fölé lő. Sárosi elemében van, abszolút úr a pályán. A cseh támadások sorra elakadnak rajta. Kétszer is jó passzt ad Kalmárnak, de a center önző és szerelik. Pedig Burger és Novák ugyancsak bizonytalanok.

Sokolár fut el, beadása is jó. Svoboda fejeli, de mellé. A magyar csapat fölénye erősödik. Hirzer jól mozog a szélen, de Turai nem érti meg. A 10. perc meghozza a vezető gólt. Turai hosszú passzal szökteti Hirzert, aki „lebiciklizik” a kornervonalig.

Beadását Planicka kiugorva Kalmár elől öklözi el pontosan Turai elé és ő nyugodtan begurítja. A befutó Burger már csak a kapuvonalon túl éri el a labdát és így még beljebb segíti (1:0).

Markos ront több ízben, semmi sem sikerül a debreceni szélsőnek. A cseheknek rossz napjuk van. Svoboda, majd Silny hibáz. A 14. percben ismét jó helyzet adódik. Kalmár azonban önzősödik és Burger szereli. A 16. percben Kalmár tisztára játssza Auert, akinek biztos lövése védhetetlenül süvit a jobb sarokban. (2:0).

Nagy fölényben vannak a magyar fiuk. Achtnak még alig volt dolga. A halfsor szenzációs játékot produkál. Viszont Kada egészen eltűnik. A csehek egyéni akciókkal kísérleteznek, de egyik sem veszélyes. Silny csillogtatja tudását, de Borsányi szépen szereli. Nagyszerűen ugratja ki Markost, de ő bosszantóan ront.

A csehek most erősítenek és sikerül is kornert kierőszakolniuk. Podrazil rúgja a kornert, a labda nagy ívben esik a kapu elé, két-három fej is éri, amikor Acht végre kiboxolja. Meleg helyzet volt! Turai lő kétszer is messziről, de lövései messze elkerülték Planicka kapuját. Kalmár összefut Madelonnal, aki megsérül és egy percre kiáll.

A 32. percben Madelon faultolja Turait. A szabadrúgást Lázár a 6-os vonalra íveli. Kalmár és Planicka egyszerre ugranak a labdáért, Kalmár feje egy gondolattal előbb éri el és a labda az üres kapuba vágódik. (3:0).

A gól után Svoboda vezet támadást, de elveszti a labdát, majd Dudás akasztja meg parádés szereléssel Podrazilt. Auer nagy lendülettel tör előre. Srbek elveszi tőle a labdát, Auer azonban utána ered, visszaszerzi és pompásan szökteti Markost, aki a régi recept szerint megint ront. A cseh csatársor támad. Silny egyedül tör a kapu felé. Már gólnak látszik a labda, de Dudás zavarja és Silny mellé lő.

A félidő utolsó perceiben két magyar korner is akad, de mindegyik eredménytelen. Még egy jó helyzet adódik, Turai azonban lövés helyett beletalpal Burgerba.

A második félidő lanyha irammal indul. Mintha a csehek már beletörődtek volna a vereségbe, a magyarok pedig csak tartani akarnák a háromgólos előnyt. A cseh balszárny visz egy veszélyesnek látszó támadást. Acht Svoboda fejéről szedi le a labdát.

Sárosi és Kada párharcából mindig a fiatal ferencvárosi centerhalf kerül ki győztesen. De Svoboda sem „él” mellette és csak faultjaival véteti magát észre. Borsányi szép kiadását ismét Markos rontja el. A kornert is rosszul rúgja.

A játék mindinkább ellanyhul, pedig a cseheknek olyan rossz napjuk van, hogy katasztrofális vereséget szenvednének, ha a magyar csatársornak menne a játék. Nincs tempó! Auer forszíroz ki kornert, de eredménytelen. Egy erőtlen Puc-Svoboda-Silny - akciót Dudás szerel, mire Svoboda csúnyán elkaszálja. Végre egy szép akció, Hires-Lázár-Avar a labda útja. Avar Markoshoz passzol, aki lő is, de Planicka könnyen véd.

A magyar csapat nyomasztó fölényben van. Mandl és Dudás a csehek térfelén tanyáznak, de gól csak nem születik. Auer összeütközik Planickával, aki a földön marad. Auer állítja talpra. Markos fut le, beadását Auer emberbe lövi.

A csehek nincsenek sehol. Lázár szépen előreadott labdáját Auer fejéről boxolja ki Planicka. A magyar csapat visszaesik és ezt a csehek ki is használják. Sokolar két ízben is jó helyzetet teremt, de ront. Auer lő még kapu mellé és vége is a mérkőzésnek.