Ferencváros – Nemzeti 7:0 (3:0)

Üllői-út. – 6000 néző. – Bíró: Csárdás.
A Nemzeti, a nagy csapatok „mumusa”, ezúttal semmiképpen sem bizonyult mumusnak. A Ferencváros, amely a legutóbbi bajnoki év mindkét fordulójában osztozkodni volt kénytelen a pontokban a Nemzetivel, most katasztrofális gólarányú vereséget mért ellenfelére, amit még az sem ment, hogy Török, Hossó és Búza helyén Szendrővel, Tóttal és Odryval volt kénytelen a küzdelmet fölvenni.

Közülük Odry és Szendrő nem sokban maradtak el a Nemzeti standardjátékosainak a teljesítményétől. A Nemzeti súlyos debacleja elsősorban a csatársor gólképtelen játékra vezethető vissza. A három belső csatárnál ügyefogyottabb ma aligha található az első ligában.

A Nemzeti kezd széllel és nappal szemben, de nyomban a Ferencváros kerül offenzívába, Kohut lövésszerű centerét Gallius kiejti, a ráfutó Takács II. elől azonban még van ideje fölszedni a labdát. Turai a kapu mellé paríroz, amire Csétényi vezet támadást és Kovács süvítő lövését Amselnek kell mentenie.

A Nemzeti kissé élénkül. Odry lövése a kapu fölött süvit el, úgyszintén Csétényi támadásából Bihámy labdája. Kovács támadást korner árán szereli a Ferencváros-védelem (7. perc) Tánczos kedvező gólhelyzetbe elkésik a lövéssel. A 13. percben a Ferencváros is veszedelmeztet kornerrel, amelyet Turai Szedlacsek elé fejel, de a balösszekötő elveszti a labdát.

Újabb Ferencváros-korner után a Nemzeti is sarokrúgást ér el, amelyet Vadas a kapu fölé fejel. (18. p.) A „B tribün” türelmetlen, amire Takács II. 16 méterről pompásan megcélozza a labdát, amely azonban a felső kapufáról a mezőnybe pattan. Turai bombáját Gallina bravúrosan menti, Vadas labdája balra a Ferencváros kapuja mellett süvit el.

Szedlacsek még a Nemzeti üresen maradt kapuja előtt sem boldogul, míg Tánczos labdáját tizenegyesgyanúsan szereli Szendrő. A 27. percben Tánczos kornert rúg. Turai Takács II.-höz fejel, aki fejjel a jobb sarokba továbbítja a labdát: (1:0).

A Nemzeti, tévesen, ofszájdot reklamál. Szedlacsek nagyszerűen kiszökteti Takács II-őt, aki azonban mellé paríroz. A Nemzeti ellentámadása veszedelmes, de az üresen álló Bihámy hibáz. Kovács süvítő centere a kapu túlsó sarka mellett süvit el. A 38. percben Takács I. labdájával Tánczos rohamoz, a center. Flóra karját érve. Takács II. elé kerül, aki menthetetlen gól lő: (2:0).

Újrakezdés után ismét a Ferencváros kerül frontba. Kohut a 16-osról, kivételesen, nem lő kapura, hanem centerez és a résen álló Turai elegánsan beplaszirozza: (3:0). Még Takács II. hozza kitűnő gólhelyzetbe Tánczost, aki azonban gyöngéden Gallinához gurítja a labdát.

Szünet után a Ferencváros döntő fölénybe kerül, de Táncos centeréből Turai lövését Gallina védi, a Takács II. által szépen szöktetett Kohut pedig következetesen az eget bombázza. Czétényit korner árán szereli Korányi (7. perc), a kornert Korányi fejeli ki a Ferencváros kapujából.

Táncos beadása után Takács II., majd Szedlacsek fejesét remekül menti Gallina, míg Kohut centerét lekésik a belső csatárok. Czétényi a gólvonalról centerez, de Amsel nem jön zavarba. Nagy vihar támad a nézőtéren, miután a bíró két ízben ofszájdon éri Takács II.-t, de a Ferencváros kornere után (18. perc) megnyugodnak a kedélyek. Turai bombáját Gallina ököllel vágja vissza a mezőnybe, de a 25. percben Turai briliáns szólótámadásával szemben tehetetlen (4:0)

A Ferencváros következő támadásánál, nem is indokolatlanul, 11-est reklamál a közönség, de az utolsó negyedórában, tizenegyesek nélkül is, sűrűn esnek a gólok. A 31. percben Turai elgáncsolása miatt Takács II. a 16-osról szabadrúgást irányít, amely a védők sorfala ellenére is utat talál a hálóba (5:2).

Tánczos centeréből Takács II. nagyszerű lövését Gallina védi, míg Takács II. szöktetéséből Tánczos bombáját Gallina korner árán parírozza (37. perc). A 39. percben a Nemzeti kornerrel veszélyeztet, de a következő percben Tánczos labdájával ismét Takács II. terem a Nemzeti hálója előtt, Gallina eléje rohan, mire az üresen maradt kapuba sétál labdástul (6:0).

Még Bihámy próbál szerencsét, de átpenderül a rávetéssel védő Amsel hátán, majd Kohut helyett, a legutolsó percben, Lázár centerez, Gallina hiába szalad ki a labda után, mert a szemfüles Takács II. az üres gólba továbbítja (7:0).