A fogadalom

Amerikában sem ritka dolog a válás. Egy asszony – a férj bemondása szerint nagyon kikapós és nagyon rendetlen volt, amiért ott akarta hagyni az ura.

A menyecske két átsirt és keresztül sóhajtott éjszaka után arra határozta magát, hogy elmegy a közjegyzőhöz. El is ment és ott a következő nyilatkozatot tette:

Én, Wilson Károlyné, ezennel kötelezem magam, hogy kedves, jó férjemmel szemben az egyszer már megfogadott esküt a következő formában ismétlem meg. Egész életemen át csakis férjemet fogom szolgálni, szeretni és becsülni.

Fogadom, hogy az egész házat rendben tartom, cselédre nem lesz szükségem, mert már reggel hat órakkor talpon leszek majd. A vacsora esti hét órakor az asztalon lesz.

Az összes háztartási kérdésekben, akár gyermekeinkre vagy rám vonatkoznak, férjem szava lesz irányadó. Mindig szót fogadok, szeszes italt akaratán kívül nem iszom. Esküszöm, hogy ezt a fogadalmat soha meg nem szegem. – Esküszöm!...

Most tessék elképzelni, ha egy asszony erre önként kötelezi magát, milyen vétek terheli lelkiismeretét!?