Minden időben különös varázsa volt a kincskeresésnek. Nincs ember a földön, akinek - ha máskor nem, ifjú korában - meg ne fordult volna a fejében az a kellemes gondolat, hogy kincset kellene keresni s főként - találni.
Számtalan regénynek adott ez témát s elég Dumas, gróf Monté Christójára gondolni, ahol a regény egyik leghatásosabb részét az adja, amikor Monte Christo rátalál a mérhetetlen mennyiségű kincsekre. Hogy milyen általános emberi érzés ez a kincskeresési ösztön, arra a legjellemzőbb, hogy a rómaiak őskorában már törvény is volt a kincstalálásra. Ez a törvény kimondta, hogy aki babonás szertartások kíséretében kereseti és talált kincset, attól az állam elkobozza azt.
Mármost nagyot nézne egy poraiból újraéledt római, ha sírjából kikelve látná, hogy ma - két és félezer évvel később - milyen babonás szertartásokkal keresik a kincset. Fogalma sem lévén a rádióról, el nem tudná képzelni, hogy milyen varázsló szerszámmal dolgoznak képzett mérnökök az elrejtett kincs felkutatására.
Mert ma már a kincskeresés tudomány lett s azzá tette a rádió. Ez a legfrissebb hajtása a rádió sokoldalú használhatóságának s ma már ott tartunk, hogy hatalmas tőkével részvény-társaságok alakulnak a kincskeresésre.
Érdekes és izgalmas részletek kerültek nyilvánosságra az üzletté lett kincskeresés technikájából. Legutóbb egy délamerikai konzorcium alakult arra a célra, hogy a régi feljegyzésekben említett és elveszett kincseket felkutassa. A konzorcium első alaptőkéje négyszázezer pengőnek felelt meg, amelyet később még növeltek is.
Az impulzust erre a nagyarányú vállalkozásra az adta, hogy több, egymástól bebizonyítottan független régi írás bizonyos kincsekről egészen egyforma leírási adott és a leírt adatok is egyeztek. Nem volt valószínű tehát, hogy holmi regényes képzelgésről van szó. A körülírt helyre, amely Dél-Amerika egyik szigetcsoportja volt, leküldtek egy expedíciót, amely előzetesen alapos terepszemlét tartott.
Már az első út is eredményes volt, mert a szigeti benszülöttek is beszéltek az elrejtett kincsekről, ami csak megerősítette a valószínűséget. Amikor ez az expedíció visszatért és megtette a jelentést, megindult a komoly szervezési munka.
Hosszas alkudozások árán nagy területeket vásároltak fel a szigeteken s mikor minden készen állt, útnak indult a második expedíció. Ez azután már egész technikai laboratóriummal kötött ki s a legfontosabb műszere egy speciális rádiókészülék volt.
Ez a készülék tulajdonképpen egy összeépített hullámgerjesztő és hullámfelvevő részből állott. A gerjesztő, tudományos néven: generátor áramát két földbevert fémrúd segítségével a földbe vezették.
A két fémrúd egymástól mintegy 10-15 méterre állott s a két pont közötti területen a földben lévő fémtárgyak az elektronig áramlást, nevezetesen az elektromos erővonalakat útjukban megzavarták. Ezt a zavart a felvevőkészülék keretantennája és az utána kapcsolt lámpák a fejhallgatóban pontosan jelezték.
Nem kellett mást tenni, mint ezeket a zavarokat papírra rajzolni és a fémtárgy helye máris pontoson meg volt határozva. A zavar erősségét mérő műszer mutatójának kilengése pedig még azt is jelezte, hogy a fémtárgy milyen mélyen van.
