Aki először szállott le a lélek alvilágába 2

Freud professzor hetvenöt éves
Freud azt állítja, hogy nemcsak azokat a dolgokat feledjük el, vagyis süllyesztjük le a „tudatalatti” sötét pincéjébe, amelyekre már régen nem gondoltunk, hanem azokat is, amelyekre valamilyen oknál fogva kellemetlen gondolnunk. Ezeket - úgy lehetne mondani - el akarjuk felejteni.  Minden embernek vannak emlékei, amelyekre nem szívesen gondol vissza.

Mindenkiben élnek törekvések és vágyak, amelyeknek érvényesülése szégyent vagy kárt jelentene őrá vagy a társadalomra. A tudat mindezt nem akarja megtartani magában. Mint felesleges terhet kilöki magából és letaszítja a tudatalattiba.

Sőt az emberi lélek arról is gondoskodik, hogy a tudatalatti tartalma el ne hagyhassa börtönét. Rendőr módjára őrködnek a gátlások, hogy a normális lelki élet zavartalan folyását meg ne zavarja a sötétben bujkáló csőcselék. A tudatalattit ugyanis nem szabad úgy képzelni, mintha halotti tespedés uralkodna benne. Inkább olyan, mint a tenger, amelyet hol félelmes viharok korbácsolnak, hol enyhén fodrozódik, de soha sincs nyugalomban. Tartalma hol többé, hol kevésbé erélyesen ostromolja a börtön kapuit és néha sikerül is keresztültörnie.

Ez történik például az álomban, amellyel Freud rendkívül behatóan foglalkozott. Ha álmodunk, felmerülnek a tudatalatti vágyak és emlékek, különös színházat játszva az álmodó lelki szeme előtt. Amire ébren „gondolni sem mertünk” az álmunkban megvalósulhat, jó és rossz törekvések egyaránt utat törnek maguknak. De mihelyt felébredünk, újból átveszi szerepét a gátlások védőőrsége és mi igyekszünk minél hamarább elfeledni azt; amivel álmunkban olyan beható együttlétben voltunk.

A lélekelemezésnek, mint lelki módszernek, a jelentősége abban áll, hogy ha nem vetünk gátat gondolatainknak hanem szabadon hagyjuk csapongani őket, akkor ez a szabad eszmetársítás mihamar elvezet a tudatalatti felé bennünket. Határozott törvényszerűség uralkodik abban, ahogy a látszolag legkevésbé sem összetartozó gondolatok egymást követik. Nem kell mást tenni, mint türelmesen követni őket - egyszerre a tudatalatti kapujánál állunk és olyan dolgokat ismerünk fel, amelyekről szégyelnénk vagy nem mernénk különben beszélni.

De fontos gyakorlati következménye is van a pszichoanalitikus módszernek. Miután a beteg szépen „magától” rájött, hogy tulajdonképpen milyen elfojtott vágyak és gondolatok bántják őt – meg is gyógyul. A pszichoanalitikus kúra tulajdonképpen nem áll egyébből, mint hogy a beteg lehetőleg naponta felkeresi az orvosát, kényelmesen elhelyezkedik a pamlagon lehetőleg úgy, hogy semmi - az orvos személye sem - kösse, le a figyelmét és mindent elmond válogatás nélkül, ami csak az eszébe jut.

Eleinte persze igen erős gátlásokkal kell megküzdenie és az orvos egyik feladata, hogy ebben a páciens segítségére legyen és a beteg gondolatait bizonyos mértékig irányítsa. Az analízis hónapokig vagy akár évekig is eltarthat, ami az eset komplikált voltától vagy a gátlások nagyságától függ.