A kozmikus sugárzás eredetéről

Eddig az összes megfigyelők megegyeztek abban, hogy a Napnak nincs része annak a kozmikus sugárzásnak keltésében, amely a világűrből jut légkörünkbe. De az újabb megfigyelések lényegesen pontosabbak, mint a régiek, a megfigyelések száma is jelentékeny, azért ezt a kérdést, vajjon a kozmikus sugárzás egy része nem a Napból jön-e, pontosabban lehet elemezni.

A leggondosabb megfigyeléseket Hoffmann végezte a Muottas Muraigl csúcson (Svájc, Engadin-völgy) 2456 m magasságban. Ezek a megfigyelések azt mutatják, hogy a sugárzás erőssége nappal valamivel nagyobb, mint éjjel. A különbséget a nappali és éjjeli sugárzás közt a Napnak lehet tulajdonítani. A megfigyelések azt mutatják, hogy 2456 m magasságban ennek a Napból eredő sugárzásnak fele még át tud hatolni 10 cm vastag ólomrétegen.

Azt lehetne ellenvetni, hogy a nappali és éjjeli sugárzás különbségét az okozza, hogy a Nap felmelegíti a levegőt és ezen a levegőn a kozmikus sugarak nagyobb mértékben tudnak áthatolni. A megfigyelt különbséget e szerint nem kell a Napból eredő sugárzásnak tulajdonítani. Csakhogy ekkor a sugárzásnak az a többlete, amelyet nappal megfigyelnek, lágyabb lenne, mint a többi sugárzás. A mérések pedig azt mutatják, hogy ez a sugárzás legalább olyan áthatoló, mint az egész kozmikus sugárzás.

Steinmaurer újabb megfigyelései Sonnblicken (Tirol). 3100 m magasságban azt mutatják, hogy az eltérés nappali és éjjeli sugárzás közt 0.7 %. Hoffmann csak 0.5%-ot talált. Tehát azt lehet állítani, hogy 2500 m magasságban a kozmikus sugárzásnak körülbelül ½ %-a a Napból ered. Bizonyos, hogy ez a rész kisebb magasságban is megvan, de nehéz kimutatni, mert nagyon kicsi.

A Nap a hozzánk legközelebb levő álló csillag. Ha a Nap kibocsát ilyen sugarakat, akkor felvehetjük, hogy az összes többi álló csillag is bocsát ki kozmikus sugarakat. A Nap sárga törpe csillag és kora aránylag nagy.

Ezért sokkal kevesebb sugárzást várhatunk tőle, mint a fiatalabbkorú óriáscsillagoktól. Nem leheletlen, hogy a sugárzás egy része nem a csillagokból ered, hanem a köztük levő térből. Ennek kétféle módja lehetséges. Ha egyes elemek hidrogénatomokból alakulnak, akkor a keletkező atom tömege kisebb, mint a hidrogénatomoké volt. Így a hélium atomsúlya kevesebb, mint 4 hidrogénatomé. Ez a tömegveszteség sugárzó energiává alakul.

Vagy pedig a tömeg vegyi átalakulás nélkül részben sugárzássá alakul. Minden esetre meg kell vizsgálni, hogy az egész sugárzást lehet-e úgy értelmezni, hogy a csillagokból ered.

M. J.