Teljes csőd fenyegeti Prágából a csehszlovák-magyar kereskedelmi tárgyalásokat

Politikai és gazdasági körökben nagy föltünést keltett vasárnap az a Prágából érkezett hir, hogy a régóta huzódó és már-már a befejezéshez közeledő csehszlovák-magyar kereskedelmi tárgyalásokat teljes csőd fenyegeti.

A csehszlovák agrárpárt a kormánykoalició legnagyobb pártja, ugyanis elhatározta és ultimátumszerüen közölte Benes külügyminiszterrel, hogy fölbontja a koaliciót és kormányválságot idéz elő, ha megkötik Magyarországgal a kereskedelmi szerződést azon az alapon, amelyen a tarifális és kontingentálási egyezmény már el is készült.

Benes igy sulyos dilemmába került.
A mai sulyos időkben, amikor akár nyilt, akár lappangó formában kormányválság van, nem akar ilyen válságot Csehszlovákiában is fölidézni és ezért végül ugy döntött, hogy jobb meggyőződése ellenére eleget tesz az agráriusok követelésének: igyekezni fog a csehszlovák-magyar kereskedelmi szerződés perfektuálását meghiusitani, vagy legalább is elodázni.

Mivel pedig nyiltan kényelmetlen lenne fölboritani az eddigi tárgyalások eredményét, kerülő uton próbálkoznak meg vele, agrárimportszindikátus létrehozásával. Ilyen szindikátus monopóliumot jelent, ami megsemmisiti a csehszlovák-magyar kereskedelmi szerződésnek már elkészült tarifális és kontingentális részét, lehetetlenné teszi a szerződés keresztülvitelét. Tekintettel viszont arra, hogy a csehszlovák lakosság nagyobbik része kivánja a szerződés megkötését és életbeléptetését, a csehszlovák kormány most ugy igyekszik föltüntetni a dolgot, mintha Magyarország volna az oka annak, hogy a szerződés nem jöhet létre.

Politikai és gazdasági körökben ezt annál is inkább sajnálják, mert Walkó külügyminiszter hétfői beszédében rámutatott arra, hogy a kereskedelmi szerződés perfektuálása nemsokára megtörténik, hiszen már csak a kliring- és az állategészségügyi egyezmény ügyében hiányzik a megállapodás és ebben is messzemenő közeledés történt a két állam között. Ezzel szemben föltünő és a tárgyalások eddigi eredményének fölboritására irányuló törekvés mellett bizonyit, hogy bár a legutóbbi hetekben már háromszor ki volt tüzve a csehszlovák delegáció Budapestre érkezésének határideje, a delegáció tagjai még mindig nem érkeztek meg, állitólag azért, mert más tárgyalásokkal vannak elfoglalva.