Új autóútcsoda Köln és Bonn között

Augusztusban adták át ünnepi keretek közt a forgalomnak a 20 km. hosszú, új autóműutat, mely mint egy későbbi észak-déli transverzális autóút első része, Köln és Bonn városát köti össze.

A meglevő tartományi műúton már nem győzték a torlódó forgalmat lebonyolítani. Tájékoztatásul szolgálhat, hogy a legforgalmasabb időben óránként 1000 jármű haladt át a számlálási ponton s az útszakasz napi átlagterhelése az 1928/29. évi forgalomszámlálás adatai szerint 10.000-13.500 tonna közt váltakozott. A tartományi műút átépítése nem látszott célravezetőnek, s ezért 1929-ben megkezdték a teljesen új nyomvonalon haladó és a közbenső lakott helyeket kikerülő autóműút építését.

Az új autóműút teljes 20,2 km-es hosszában nincs egyetlen szintben való keresztezés sem, mert a 29 út- és 2 vasút keresztezést a szinthez képest lesüllyesztve, illetve 2 esetben felemelve oldották meg, vasbetón műtárgyak építésével.

Az új út úgy épült, hogy azon 100-120 km-es sebességgel haladhatnak az autók. Az útkanyarok minimálisan 1000 méteres sugárral készültek, s a bevágásokban is legalább 200 méteres tiszta látótávolsága van a vezetőnek.

Az út legnagyobb emelkedése 2%, tehát szinte egyenletes szinten halad. A konvex szintváltozást úgy építették ki, hogy a kétoldali lejtő a vízszinteshez képest összesen 0,5%-ot tesz ki, így a pálya 300 méterre jól áttekinthető. A konkáv szintváltozást a sima átmenet biztosítása érdekében kb. 20 km sugarú körrel képezték ki. Az új út koronája 16 m. széles, ebből 12 m. az autópálya és 2-2 m. az útpadka, kétoldalt árok csatlakozik, mely 1.5-1.5 m. széles.

Minthogy a tapasztalatok szerint az ilyen úttest, különösen a feltöltött részeiben, idővel még süllyed, ezidőszerint átmeneti jellegű burkolással látták el, melyet 3-4 év mulva fognak a véglegesre kicserélni. Az útalap kb. 20 cm. magas szürke bazaltkő, mely a 12 m-es pályán jobbra-balra 0.5 m-el túlnyúlik. Erre durva, majd finom zúzott kőborítást hengereltek. Amidőn a pontos keresztmetszeti profilt már kialakították, akkor kátrányos bazaltmakadam-olvasztó salak keverékkel biztosították s azt erősen lehengerelték, úgy hogy kitöltötte a réseket és az alaphoz jól kötő, egységes felületet nyertek, melyet még külön felületi kezelés alá vettek. Az útpályát egy mészkőzuzalékból alkotott világos csík két részre osztja. A padka szélen 25 cm-es gyepborítást készítettek, ebben vannak elhelyezve a km.-kövek, az útjelző oszlopok, s ahol kellett, a korlátok, stb.

Az új autóműút kezdetén és végén egy-egy 100 m. átmérőjű kört képeztek ki, melynek segélyével veszélymentesen át-, illetve kivezetik, a városi forgalomból az autóútra igyekező kocsikat. Az autópálya világítását illetőleg még kisérleteznek, minthogy az a cél, hogy az autóknak ne kelljen és így ne szabadjon reflektort használniok, s amellett a nappal szokásos sebességgel haladhassanak.

Az építési költség kb. 500.000 birodalmi márkát tesz ki km-ként, a végleges burkolás költségeit is beleszámítva. Az eddig beépített, illetve felhasznált 8,6 millió RM-ot részben a munkanélküli segélyalapból, részben belső kölcsönökből fedezték.