Mennyi buza termett ezidén a nagyvilágon?

A Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet most tette közzé a világ buzamérlegét, mely szerint az 1932. évi világbuzatermés valamivel meghaladja a mult évit, de lényegesen jobb az 5 éves átlagnál. Ebben nem foglaltatik benne a Szovjet-Unió termése, melyről hiányoznak részletes adatok, de az eddigiek szerint is megállapitható, hogy buzatermése sokkal kisebb a multévinél.

Az import-államok idei termése messze felülmulja az elmult évek bármelyikét. Az exportországok buzatermése, dacára a kb. 1 millió hektáros területemelkedésének, igen gyengén sikerült a különféle elemi károk folytán, mig az importállamokban a kedvező időjárás és a nagyobb bevetett terület folytán javultak jelentősen az idei terméseredmények. A kampány elején rendelkezésre álló készlet, dacára a jelentős áthozatnak, a mult évről 20 millió mázsával alatta maradt az 1931. évinek, az exportállamok gyenge termése következtében.

A kampány elején mutatkozó készlet 350 millió mázsa, melyből 154 millió mázsa előző évi termés, 196 millió mázsa az uj termésből áll rendelkezésre. Az importállamok idei szükséglete lényegesen kevesebb, mint az előző évben. Az európai szükséglet 43 millió métermázsával tehető kevesebbre a mult évinél, a jobb termés, továbbá a nemzetközi kereskedelem különböző nehézségei folytán. Az európán kivüli országok szükségletcsökkenése legalább 5 millió mázsára tehető, vagyis a világ buzaimport-szükséglete 170 millió mázsa, vagyis 48 millióval kisebb a mult évinél.

Eszerint tehát a most folyó kampány végén a maradék 180 millió mázsát tett, vagyis az idei termésfelesleg kilenctized részét, akkor is, ha az északamerikai szokásos kb. 17 millió mázsás tartalékkészletet nem számitjuk.