Az UTE újra megnyerte a vízipóló-bajnokságot

A magyar úszó és vízipólógárdának amerikai túrája előtti „búcsúfölléptére” zsúfolásig teltek meg a Császár uszoda tribünjei előkelő közönséggel. Az érdeklődés elsősorban a vízipóló-bajnokságot eldöntő két mérkőzés iránt nyilvánult meg, amelyek közül azonban csak a MAC-UTE közötti nyújtott ugyancsak izgalmas, de elsőrangú sportot.

2:2-re állt a mérkőzés az utolsó percig (eldöntetlen esetén a MAC nyerte volna a bajnokságot), a befejezés előtti másodpercekben azonban az UTE bedobta a győztes gólt és ezzel sorrendben harmadszor hódította el a vízipóló legértékesebb trófeáját.

UTE – MAC 3:2 (1:2)

A szezon legszebb és legizgalmasabb bajnoki meccse, amelyet , ha némi szerencsével is, de megérdemelten nyert meg a második félidőben följavult és óriási energiával küzdő UTE. Mind a két csapat egy-egy uj játékossal állt starthoz, de míg Kusinszky az újpestiek kapujában kitűnően helyettesítette a formán kívül levő Bartát. Csorba semmiképpen sem tudta pótolni a kissé erőszakos, de jól szerelő Tolnait.

A mezőny legjobb embere a „ hat trick”-es Németh volt, második góljánál szebbet hazai vízben még nem dobtak. Némethen kívül másodsorban Halasynak köszönheti győzelmét az UTE, míg Bozsi, de különösen Vágó nagyon fejveszetten játszott. A védelemben, a kapuson kívül, Barna tüntette ki magát.

A MAC ott vesztette el a csatát, hogy 2:2 állásnál győzelemre ment, ahelyett, hogy tartotta volna a bajnokságot jelentő eldöntetlen eredményt. Külön élményt jelentettek Ivády remek közelküzdelmei Németh-tel, de váratlanul jó formát futott ki Kékesy. Vértesi egyik-másik akciónál „top” kondíciót árult el. Keserű II.-t föltűnően elhanyagolták. Kánásy pedig annyiban ludas a vereségben, hogy half létére a védelmet magára hagyta.

A MAC játszik a szembetűző nap ellen. Az első esemény Németh kapufája, nyomban utána az üresen maradt kapu mellé plaszíroz. Szerencsésebb a MAC, mert Ivádynak az UTE kapuja elé továbbított labdájával Keserű II. az ellenkező sarokba a vezető gólt dobja (0:1).

Halasy is próbálkozik fél pályáról, de fölé dob, míg Vértesi az újpestiek kapuvédjét célozza meg. Egy szép Keserű II.-Vértesi akciót az UTE kapuvédje tesz ártalmatlanná. Keserűt és Barnát elúszás miatt kiállítják. Vértesi a szabaddobást Kánásyhoz passzolj és a visszakerült labdával újra a MAC-ot juttatja a vezetéshez (1:2).

Németh-bombát jól véd Gyulai, utána a kapufát találja el az UTE gólzsákja, míg Halasy támadásából Barna egy kedvező gólhelyzetet elpuskáz. Halasy elúszás miatt a partra kerül, ez a félidő utolsó cselekménye.
Szünet után Vágó veszélyeztet. Gyulai most is majdnem a gólba ejti a labdát. Bozsi hosszú labdát „tálal” a kapu előtt helyezkedő Németh-hez, aki remek trükkel a nap legszebb gólját lövi (2:2).

Vágó a kapust célozza meg, Németh kapufát dob, míg Vágó újabb szépen irányított labdáját Gyulai védi. Kékesy-akcióból Vértesi a kapufához továbbit, pompás svéd csavarja pedig Kusinszky zsákmánya. A meccs a vége felé jár, amikor Bozsi szabaddobását Németh kapja és labdája Gyulai kezéből a gólba siklik (3:2).

Schlenker Antal dicséretesen bíráskodott.