Primőr-csirkék

Kétségtelen, hogy majdnem minden piacon árubőség van.
Ha valaki a „termeljünk sokat!” elvét hangoztatja, könnyen megkapja a választ: „Hiszen azt se tudjuk eladni, amit eddig termeltünk.”

Ez az árubőség főkép csak a tömegcikkekre és azoknak is bizonyos idényére vonatkozik.
A nemesebb bor, a hibátlan és zamatosabb gyümölcs stb. még ma is mindig talál értékesülést, mert a sok közönséges, sőt silány közt azonnal reá irányul a vevők figyelme és természetes, hogy elsősorban ezek cserélnek gazdát.

Ilyen különleges, az értékesités szempontjából aránylag kedvező helyzetben vannak az ugynevezett primőrök, azaz az olyan áruk, melyek legkorábban, „elsőkként” (primus = első) jelennek meg a piacon és pedig hetekkel előbb, mint az illető áru tömeges megjelenésére számítani lehet. Ilyen primőr az a rántani való csirke, mely már a tél végén megjelenik a nagyvárosok piacán, helyesebben: a csemegekereskedők kirakataiban. A leggazdagabb publikum nagy árakat fizet érte, mert a háziasszony ilyen meglepetéssel akar kedveskedni vendégeinek és ezzel is jelét akarja adni háztartása előkelő, vagyonos voltának.

Hogy azonban a rántani való csirke ilyen korán megjelenhessen a piacon, annak feltétele: a keltetőgép, melybe oly korán rakhatók be a tojások, amikor mi jónak látjuk s nem kell „kotló”- ra várakozunk. A keltetőgép kezelése azonban nagy ügyességet és jártasságot igényel. Hiába tökéletesítik szerkezetét évről-évre, hiába van rajta önműködő hőszabályozó stb. elmés találmány, a tapasztalat bizonyitja, hogy a legjobb géppel való kezdet is „megköveteli a tandijat”. Másrészt a jobb keltetőgépek ára többszáz pengő, mely összeget egy falusi háztartás nem tud megfizetni.

A szövetkezeti keltetőház azonban lehetővé teszi, hogy a falusi kisgazdák feleségei is részesüljenek a primőrcsirkék értékesitésének előnyeiben, ha egy falu asszonyai társulva vásárolnak – esetleg részletfizetésre – egy vagy több keltetőgépet, az év két-három hónapjára, azaz a keltetés idényére kibérelnek a faluban egy olyan egyént, ki ismeri a keltetőgép kezelésének minden csinját-binját. Igy egy-egy tojás kikeltetésére oly kevés költség esik, hogy az elenyészik a csirke eladásakor nyerendő ártöbbletben.