A kisgazdapárt éles támadásba ment át Gömbös ellen

Miskolc, december 4.
A Független Kisgazdapárt népgyűlést rendezett vasárnap délben Miskolcon. Az ellenzéki vezérek Gömbös Gyula miniszterelnök legutóbbi miskolci zászlóbontása után ezen a gyűlésen akartak válaszolni a miniszterelnöknek, a népgyűlés iránt ezért az átlagosnál jóval nagyobb volt az érdeklődés. A környékről, elsősorban Eckhardt Tibor mezőcsáti választókerületéből, sokan jöttek be a gyűlésre, a Korona-szálló nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Dr. Domán Aladár pártelnök üdvözölte a vendégeket, azután Milotay István szólalt fel.

- Gömbös miniszterelnök programbeszédei óta egyetlen lépés sem történt a reformok irányában – mondotta. – A képviselőház a legsivárabb mentelmi ügyeket tárgyalja, de semmi sem történt a politikai közerkölcsök megtisztítására, az összeférhetetlenség szabályozására, a kapitalizmus visszaéléseinek megrendszabályozására. Nagy hangon hirdették a kartelek feloszlatását, lényegileg azonban nem történt semmi. Károlyi Gyula gróf kormánya emelkedettebb szellemet képviselt a mostaninál, mert erőtlenül bár, de mégis próbálkozott ezen a téren. A miniszterelnök lázas és energikus tevékenységet folytat azért, hogy a maga politikáját, a szólamok politikáját népszerűsítse.

Gömbös miniszterelnök kiadta kilencvenöt pontból álló munkatervét, de azzal nem adott sokat a nemzetnek. Tíz vagy csak öt pont több lett volna, ha tiszta színvallást tartalmaz. Ez a program tulajdonképpen nem egyéb politikai álmoskönyvnél. (Zajos helyeslés.) Az álmoskönyvben tudvalevően benne vannak a legszebb dolgok, mint például hogy lúdhúst enni jó, de nincs benne, hogyan jutunk a lúdhoz. A álegység forszírozása borzasztó lelki, politikai és anyagi következményekkel járt. Ezt az egységet nem szabad ráerőltetni a nemzetre. Nem ismerjük el a mostani többségnek jogosultságát ahoz, hogy a magyar parlamentarizmus rendszerét megváltoztassa. A olasz fasizmust magyar földbe átültetni végzetes történelmi tévedés volna. Olyan politika kell, amely több jogot és függetlenséget biztosít a polgárnak a központi hatalommal szemben, minden más törekvés ellen idejekorán tiltakozni kell.

Rakovszky Tibor volt a következő felszólaló:
- Gömbös miniszterelnök nemrégen meglepetéseket igért az ellenzéknek, ezek azonban elmaradtak. A kőkartell vagy a sodronykartell feloszlatása nem keltett nagyobb szenzációt, meglepetés csak az adók kíméletlen behajtása. A sok beszéd és agitáció helyett szükség volna tettekre. Amikor 80.000 pengős adóhátralékokat elengednek, 6 pengős tartozásokért teheneket és szerszámokat kótyavetyélnek el. A kormány cselekedeteiben tehervonati lassúság érvényesül, az ellenzék teljes erővel sürgeti most már a tetteket.

Eckhardt Tibor beszélt ezután. Egykori szeretett és tisztelt barátjának, Gömbös Gyula miniszterelnöknek programjával foglalkozott és azt fejtegette, hogy meg lehet-e ma teremteni azt a nemzeti egységet?

- Gömbös Gyula egy táborba és egy pártba akar kényszeríteni minden társadalmi osztályt és réteget, természetesen a saját pártjába – mondotta Eckhardt.

- A régi politikai vegyeskereskedés cégtábláját átfestette, de ugyanabból a portékából akarja kiszolgálni az országot. Ezekkel a kísérletekkel szemben a legerélyesebben kell fellépni. Tíz évig szenvedtünk az egységespárti – egység-nyomása alatt, amely elfojtotta a magyar lélek minden szabad megnyilvánulását és végül csődbe vitte a nemzetet. Ennél sokkal értékesebb a szabad szellemi küzdelem, amely csiszolja a gondolatokat és kiérleli a demokratikus eszméket. Ettől az egységtől szabadulni akarunk, mert a régi, fojtó atmoszférában gazdaságilag elsorvadunk, politikailag tönkremegyünk. A fasizmus értéke nem az erőszak, hanem a mélységes szociális szellem.

A Független Kisgazdapárt a kormánnyal szemben kitart a loyális, mérsékelt ellenzéki magatartás mellett, amelyre elsősorban az országnak van szüksége. A falu népét fel kell szabadítani a politikai és gazdasági elnyomás alól. a kormányzati egység egyszer már felvizezte a Nagyatádi-féle kisgazdamozgalom tiszta borát a szikvízkartel szódájával. Ez akkor súlyos politikai tévedés volt, másodszor már árulás lenne. A Független Kisgazdapárt nem taktikázik, és nem egyezkedik senkivel. Talán hátra van még néhány hónapi próbálkozás, Gömbös Gyula kilencvenöt pontja azonban már a multé.

Halottakról vagy jót, vagy semmit, ezért nem nyilatkozom erről a programról, amely komoly kritikára nem alkalmas. Gömbös miniszterelnöknek egyetlen történeti hivatása van: új, titkos választással teremtsen tiszta helyzetet, biztosítsa az átmenetet az új rendszer felé, amely nem az álegység, hanem a demokrácia érvényesülése lesz.