Egymilliópengős állami támogatással fuzionáltatják a Hangyát és a MÁV fogyasztási szövetkezetét?

Az Államvasútak fogyasztási szövetkezete hónapok óta zavarokkal küzd és ezeknek kiküszöbölésére most olyan terv került előtérbe, amelynek hírét nyugtalansággal fogadják a kereskedelmi érdekeltségek.

A fogyasztási szövetkezetnek, vagyis az úgynevezett Konzumnak 48 árudája van és a fölmerült nehézségek megszüntetésére a legkézenfekvőbb megoldás az üzem visszafejlesztése lenne, a 48 áruda közül legalább huszonötöt meg lehetne szüntetni, ami teljes összhangban volna a kormány azon ígéretével is, hogy az üzemek ne csináljanak felesleges versenyt a magánkereskedelemnek.

Az egyedül helyes megoldás, a Konzum visszafejlesztése helyett általános meglepetésre az a terv került előtérbe, hogy a Konzumot fuzionáltatják a Hangyával, és ebből a célból mindkét vállalatnak 5-500.000 pengőt bocsátanak rendelkezésére.

A MÁV. már több alkalommal hozott súlyos áldozatokat a Konzum javára, annál indokolatlanabbnak tartják az érdekeltségek körében ezt az újabb áldozatot, éppen most, amikor a kormány kénytelen volt a tisztviselői fizetéseket is csökkenteni és az államháztartás egész vonalán a legszigorúbb takarékosságot kellene érvényesíteni.

Már azt is érthetetlennek tartják, hogy a MÁV mindezideig nem küldött ki vizsgálóbizottságot a Konzum üzletkezelésének felülbírálására, de ettől eltekintve feltétlenül szükségesnek tartják, hogy a MÁV. követeléseit a Konzum ingatlanaira első helyen kebelezzék be, a közpénzek biztosítására tegyenek meg minden lehető intézkedést.

A Konzum és a Hangya tervezett fúziójával és a fúzió állami támogatásával szemben a kereskedelmi érdekeltségek a legenergikusabb tiltakozásra készülnek és abban reménykednek, hogy az utolsó pillanatban sikerülni fog elbuktatni a fúziós szerződést, amelynek tervezete már elkészült.