150 millió pengő a folyó költségvetési év hiánya

Január hó 31-én, a képviselőház első délutáni ülésén Imrédy Béla pénzügyminiszter nagy beszédben ismertette a kormány pénzügyi terveit, amelyekkel a költségvetés hiányait meg akarja szüntetni. A miniszter bejelentette, hogy 150 millió pengő hiányt kell ebben a költségvetési évben eltüntetni, amelyet részben kölcsönmüveletekkel, részben a magyar adózó társadalom áldozatkészségével kiván elérni.

Magyarország nemzeti jövedelme az 1928-29. évben ötmilliárd pengő volt, amely 1932-ig három milliárdra csökkent. Egy-egy lakosra tehát 300-350 pengő esik, amelyet feltétlenül fokozni kell azzal, hogy igazi értékeket termelünk ahelyett, hogy szaporitanánk el nem adható készleteinket.


Adóemelések

A bevételek növelésére részben adóemelésekhez, részben ujabb adók bevezetéséhez kénytelen folyamodni. A rádiócsövekre és villanykörtékre adót vet, felemeli a cigarettapapir és hüvely adótételét, a szeszadót hektoliterfokonként 1.92 P-ről 2 P-re emeli. A kávé, tea, fahéj vámja 50 százalékkal, az egyéb gyarmatáruké pedig 100 százalékkal lesz több. A vasutnak versenyt támasztó teherautók adójának 100 százalékos emelésére is sor kerül. A hirdetések után pedig külön illetéket vet ki. Ezekből nyolcmillió pengő bevételre számit az állam.

A házadónál az alapnak további 20 százalékkal való pótlékolása válik szükségessé. Kivételt képeznke a nagy- és kisközségekben lévő és a tulajdonosok vagy hozzátartozóik által lakott házak, ugyszintén a kétszobás városi házak is, ha azokat a tulajdonos lakja.

Az alkalmazottak különadóját havi 120 pengős fizetésen felül 25 százalékkal emelik, a jövedelmi adó 30 százalékos pótléka pedig 60 százalékra emelkedik.

A vagyonadó 100 százalékkal, a társulati adó 15 százalékkal, a rokkantsági adó 100 százalékkal lesz több.


A tisztviselői fizetések leszállitása

Az államháztartás kiadásainak csökkentését egyrészt dologi megtakaritásokkal, másrészt az alkalmazottak fizetésének leszállitásával akarja elérni a pénzügyminiszter. Az előbbi 18 millió, az utóbbi 7 millió pengő megtakaritást eredményez.

Az alkalmazottak fizetésleszállitását azzal indokolta a pénzügyminiszter, hogy ezek a nyugdijasokkal együtt egytizenhatod részét teszik ki az ország lakosságának, viszont a nemzeti jövedelemnek egyheted részét élvezik. Különben is néhány év óta a megélhetés csökkent és igy a fizetésleszállitás indokolt. A csökkentés a fizetések nagysága szerint 7-3 százalékot tesz ki, mig a nyugdijasoknál 2 százalékot. A havi 100 pengőn aluli fizetések csökkentés alá nem esnek.


Kölcsönök

A deficit eltüntetésére szolgáló harmadik mód a kölcsön felvétele. A külföldi hitelezőknek alapjába (az u. n. transzferalapba) befizetett összegekből a kormány 50 millió pengőt vesz igénybe, ami mintegy külföldi kölcsönnek tekinthető. Ezenkivül 45 millió pengő belföldi kölcsönt vesz fel, mégpedig 25 milliót a gyáripartól, 20 milliót pedig a mezőgazdaságtól és egyéb érdekeltségektől.


A gazdaadósok kamatcsökkentést kapnak

Bejelentette a pénzügyminiszter, hogy a következő évben még nagyobb megtakaritásokat fognak keresztülvinni. A kormány kebeléből háromtagu bizottság: a pénzügyminiszter, belügyminiszter és kultuszminiszter fogja a költségvetést revizió alá venni.

Bejelentette a pénzügyminiszter továbbá, hogy a mezőgazdaság kamatterhéből 1 1/2 százalékot egy külön alap fog átvenni, amelyet részben a kamatilletékek felemelésével fognak dotálni.


A 33-as bizottság még ugyanazon a napon foglalkozott az adóemelések ügyével és a rendeletek a hivatalos lap február hó elsejei számában már megjelentek.