Daladier a kijelölt francia miniszterelnök - még mindig nincs német kormány

Párizs, január 29.
Lebrus köztársasági elnök vasárnap délelőtt és délután folytatta a kamara és a szenátus vezető tagjainak a kihallgatását. Az elnök kísérletet tett arra, hogy szenátus elnökét, Jeanneney-t rábírja az új kormány alakításának vállalására, a szenátus elnöke azonban a kérdésre határozottan elutasító választ adott.

Ezek után az elnöknek nem maradt más választása, mint az, hogy vagy Daladiert, az eddigi hadügyminisztert, vagy Chautempst-t, az eddigi belügyminisztert bízza meg a kormányalakítással, miután Herriot a megbizatást a háborús adósságok kérdésében elfoglalt álláspontja miatt nem vállalhatta. Délután öt óra tájban az elnök Daladiert magához rendelte és megbízta az új kormány megalakításával.

Daladier a megbízást fenntartás nélkül elfogadta és mielőtt az Elyséc palotát elhagyta volna, a sajtó képviselői előtt a következőket jelentette ki:
- Tudom, hogy nagy nehézségekkel kell megküzdenem, de azt hiszem, hogy eréllyel és akarattal le lehet őket küzdeni.

A nehézségek, amelyekkel Daladiernek meg kell küzdenie, főleg abban állanak, hogy a radikális párt jobbszárnya csupán mérsékelt szanálási programot hajlandó elfogadni, viszont a balszárny Bergery vezetése alatt harcias programot követel. Az új kormánynak tehát oly pénzügyi tervet kell kidolgoznia, amely úgy a szocialisták, mint a radikális párt számára elfogadható, mert ellenkező esetben annak a veszélynek van kitéve, hogy rövid ideig tartó kormányzás után a kamarában leszavazzák.

Párizsi politikai körökben tekintettel a pénzügyi kérdésekben a radikális párt és a szocialisták között felmerült ellentétekre, nem tartják valószínűnek, hogy Daladier a szocialistákkal közös kabinettet alakítson és úgy vélik, hogy az új kormány kizárólag a radikális párt tagjaiból fog állani.

Azt azonban bizonyosra veszik, hogy amennyiben Daladiernek sikerül életképes kormányt alakítania, úgy a külügyi miniszteri tárcát Paul-Boncour eddigi miniszterelnökre bízza.

Daladier a késő délutáni órákban a francia parlamenti szokásokhoz híven mindenekelőtt a szenátus és a képviselőház elnökeit látogatta meg, utána Paul-Bourcourt, lemondott miniszterelnököt kereste fel és az esti órákban fogadta a radikális küldöttségét.

Berlin, január 29.
A politikai feszültség az elmúlt 24 óra alatt, rendkívüli mértékben növekedet, annál is inkább, mert Papen volt kancellár, aki vasárnap kora reggeltől késő délutánig folytatott politikai tárgyalásokat, politikai körökben elterjedt hírek szerint igen súlyos nehézségekkel találkozott.

A késő délutáni órákban Papen kihallgatáson jelent meg Hindengurb birodalmi elnöknél, akinek jelentést tett eddigi tárgyalásairól.

A szociáldemokrata pár és a szakszervezetek vasárnap úgy Berlinben, mint a birodalom számos nagy városában népgyüléseket tartottak, amelyeken igen éles formában foglaltak állást egy újabb Papen-kabinet kinevezése és Hitlernek a birodalom kormányzásába való bevonása ellen.