Rövidek

Ottó jelöli ki Apponyi utódját a legitimista főtanács élén
Apponyi Albert gróf keddi temetése után dől el a kérdés, ki váltja fel a elhúnyt nagy államférfiút a legitimista főtanács élén. Politikai körökben különböző nevek kerültek már kombinációba, egyelőre azonban teljesen alaptalanul, mivel döntés még semmiféle irányban nem történt. A legitimista főtanács elnökének kijelölése Ottó királyfi kívánságának megfelelően történik meg és erről Csiráky József gróf fogja majd a legitimistákat tájékoztatni.

Hadik János gróf lemondott felsőházi tagságáról
Hadik János gróf vasárnap levelet intézett Almásy házelnökhöz, amelyben bejelentette felsőházi tagságáról történt lemondását.

A képviselőházban holnap már meg is jelenik és ebből az alkalomból a következőket mondotta vasárnap:
- A közvélemény előtt ismeretes, hogy azért kívántam a képviselőház munkájában résztvenni, mert ott hathatósabban gyakorolhatom képviselői kötelességemet és eredményesebben vehetek részt a törvényalkotó munkában, elgondolásaimat közvetlenebbül lehet érvényre juttatni, mint a felsőházban. Most, hogy annyi akadály és hatalmi túlkapás ellenére munkámat a képviselőházban megkezdhetem, munkásságom iránya nem változik: harc az alkotmányosság és a közszabadságok érvényesüléséért, gazdasági téren s kisemberek védelme és támogatása, általában a közélet tisztasága és egészséges, visszaélésnélküli politikai légkör megteremtésének elősegítése.

Mint pártonkívüli ellenzéki képviselő megyek be a képviselőházba és egyelőre nem mondhatok mást, minthogy ennek munkájában élénk részt kívánok venni. A továbbiak már majd ott dőlnek el!

Hohenzollern-restaurációról szó sem lehet! – mondta Hitler

Londonból jelentik: Hitler kancellár nyilatkozik a Sunday Express vasárnapi számában. „Franciaországnak le kell szerelnie ugyanúgy, mint Németországnak - mondja –, vagy pedig Németországnak meg kell kapni az egyenlő fegyverkezés jogát. A versaillesi szerződést revideálni kell, mivel szerencsétlennek bizonyult nemcsak Németország, hanem az egész világ számára, amelyet örök időkre győzőkre és legyőzöttekre akart feloszlatni. A lengyel korridort vissza kell adni Németországnak. A Hohenzollern-monarchia helyreállításáról szó sem lehet. A köztársaság és a monarchia harca a politikai pártok szakadásához vezetne és végtelen nehézségeket idézne elő abban a pillanatban, amikor Németországnak egységre van szüksége.”

Ausztria visszautasítja a francia követeléseket (?)

Berlin, február 19.
A francia és angol kormány jegyzéke, mely a hirtenbergi fegyverek Olaszországba való visszaszállítására kötelezi Ausztriát, egész Németországban izgalmat keltett. A „Deutsche Tanges-zeitung” azt írja, hogy Anglia azért nem fordult Rómához, mert Londonban nem szívesen tűznek össze Mussolinivel. A „Berliner Börsenzeitung” arról ír, hogy Ausztria külpolitikájában fordulat fog bekövetkezni, mert vagy aláveti magát Franciaország és a kisantant kénye-kedvének és ezáltal egy hűbéres állam szolgasorába süllyed, vagy megtalálja a német birodalomban új elhelyezkedésének támaszát a nemzetközi életben. Lehetséges, hogy Dellfus átalakítja kormányát és a németországi belpolitika irányába eltolódva, visszautasít minden francia követelést.

 „Gömbös nem a politikai Napoleonok, hanem a politikai Montecuccolik sorába tartozik!” – mondotta vasárnap Hegymegi Kiss Pál Debrecenben

Debrecenből jelentik: Hegymegi Kiss Pál vasárnap pártja választmányi gyűlésén hosszabb beszédet mondott a politikai helyzetről. Foglalkozott Gömbös és Bethlen mult vasárnapi látogatásával is. – Kifelé- úgymond – agyonszerették egymást, de a szeretetteljes bajvívásban Bethlen maradt felül, a dicséretek tömkelege közepette földre nyomta Gömböst: az egyik mondatával magasztalta, a másik mondatával megcáfolta a dicséretet. Gömbös debreceni beszéde, a többihez hasonlítva, aránylag gyenge volt. Az ellentmondás minden beszédében megnyilatkozik, mert hol sofort-intézkedések szükségét hangoztatja, hol pedig a türelem politikusának mondja magát.

A miniszterelnöknek az a hibája, hogy folyton önmagával és küldetésével foglalkozik, önmagát látja nemzeti célnak s nem az ország megmentését és talpraállítását. Gömbös nem a politikai Napoleonok, hanem a politikai Montecuccolik sorába tartozik.

A fényes debreceni ünnepség után a pénzügyminiszter bejelentette katasztrofális helyzetünket a parlamentben és hogy olyan orvosszerekkel igyekszik segíteni, amelyek nem orvosságok, mert inkább ártanak, mint használnak. Az államot a polgárok tartják fenn és ha a polgárság belepusztul az államfenntartásba, akkor elpusztul az állam is. Bethlen beleszállt a takarékossági követelésekkel és azt mondotta, hogy az állami költségvetésből többet lefaragni nem lehet. Erre azt feleli az ország polgársága, hogy igenis, takarékoskodni kell és az állami költségvetésnek nem szabad áldozatul dobni az egész gazdasági életet.