Gerevich Aladár lett Budapest kardvívóbajnoka

A második Kabos Endre lett

Vasárnap reggel kezdődött a BSE által rendezett mérkőzés Budapest kardvívóbajnokságáért. A vívók hatalmas küzdeni tudásukról tettek tanúságot, de véleményünk szerint ez nem az a vívás, amelyet a jövő generációjától várunk. Igaz ugyan, hogy erről nem a vívók tehetnek. A délelőtti előmérkőzések alatt igen sokszor kirobbantak az indulatok.

A vívók idegei nem bírják a különböző elnökök különböző bíráskodási rendszerét. Ennek pedig csapdosás, ideges, fejnélküli ambózás a következménye. Már rég hangoztatjuk, hogy vissza kell térni a konvencionális rendszerhez, mert csak az biztosíthatja a jövő vívónemzedékének igazi vívni tudását.

Előfordult az előmérkőzéseken, hogy a Maszlay-Erdélyi között lefolyt asszóban, amely eldöntötte, hogy a két vívó közül melyik jut a döntőbe, tizenegy ambó történt. Végre meg kell tanulni a fiatal vívóknak, hogy az igazi vívás abban rejlik: adni és nem kapni.

A mai vívók legnagyobb része csak tempózik és vár arra az alkalomra, mikor vághat bele. Pedig a vívás alapja az, hogy úgy kell megsebezni az ellenfelet, hogy érintetlen maradjon, aki a sebet adja. A verseny győztese Gerevich Aladár olimpikon, a jövő évek legnagyobb reménysége, igazi vívóművész.

Ha vívásról szobrot készítenének, csak őt kell megmintázni. Délelőtt az előmérkőzéseken nagyon rosszul kezdett. Defenzív volt, nem mert támadni, mintha elvesztette volna párducszerű gyorsaságát. A döntőben életre kapott és olyan vívást produkált, amit nagyon régen láttunk tőle.

Különösen Kabossal vívott asszójában mutatta meg, hogy igazi mestere a pengének. Ebben a mérkőzésben mindent csinált. Elővágott, parádriposzttal tusírozott, majd volt egy tusa, amit fless közben háromszoros kontrariposzt után adott be Kabosnak. Győzelmét megérdemelte.

Második lett Kabos Endre olimpikon, kevés tréninggel állt ki, mindössze két hete, hogy még tréningje legelején van. Ha szorgalmas lesz, a következő versenyen már mint biztos favorit indul. Munkája a régi fegyelmezett, öntudatos nagy vívóra vallott.

Verseny közben megkértük Liber alpolgármestert, a BSE elnökét, nyilatkozzék Budapest kardvívóbajnokságról. Az alpolgármester ezeket mondta:

Örülök, hogy a BSE versenye ilyen szépen sikerül, de egyben sajnálom, hogy a mi fiaink közül senki nem tudott a döntőbe jutni. Húszéves fennállásunkat ünnepeljük és a jövőben mindent megteszünk, hogy a legmagyarabb, legigazibb sportnak minél több szolgálatot tegyünk.

Budapest kardbajnoka Gerevich Aladár MAC 7 gy.
2. Kabos Endre (Tisza VC) 6 gy.
3. Zirczy Antal (Tiszti VC) 5 gy.
4. Rajcsányi László (egyleten kívül) 4 gy., 29 tuss.
5. Kovács Pál (LASE) 4 gy., 31 tuss.
6. Idrányi Ferenc (LASE) 4 gy., 34 tuss.
7. Nagy Ernő (MAC) 3 gy.
8. Erdélyi Jenő (MTK) 2 gy.