A budapesti értéktőzsdén annakidején nem vezették be a százalékos jegyzést, ami pedig több külföldi értékpapírpiacon szokásos.
Nálunk a tőzsdei árfolyamok azt tüntetik fel, hogy a különböző névértékű részvények darabonként milyen áron cseréltek gazdát. Mivel pedig a részvények 20-100 pengős névértékűek, sőt egyik-másik részvény idegen pénznemre, vagy – mint a Nemzeti Banknál – 100 aranykoronára szól, a szakemberek és a nagyközönség is komplikált számítással tudja megállapítani, hogy tulajdonképpen mennyire is értékeli a tőzsde a részvényt és ennek következtében a vállalatot. Hogy mást ne említsünk, a német tőzsdéken viszont százalékos a jegyzés, ott az árfolyam mindig azt jelenti, hogy a 100 márka névértékű részvénynek mi az aznapi tőzsdei árfolyama.
Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a budapesti értéktőzsde árfolyamalapját, igen érdekes megállapítások kínálkoznak arra vonatkozólag, hogy mely vállalatokat értékel, sokszor magasabban a részvénytőke fölé a spekuláció, és melyeket becsül alá. Minden számítás természetesen abból indul ki, hogy csak az alaptőkét, illetve a részvények névértékét kell beszorozni aránylagosan az árfolyammal, sem a tartalékokat, sem pedig a vállalati aktíváit és passzíváit nem számítják.
Hogy ezeket az értékeléseket nem lehet abszolutnak elfogadni, az önként következik, hiszen egy részvény magas árfolyamának a hozadéktól és belértéktől független tényezői is lehetnek, míg igen kitűnő és aránylag jól jövedelmező gyárakat, vállalatokat azért értékelnek alá, mert a fix kezekben levő részvények tulajdonosai nem is törődnek sokat a papírok reális árfolyamalakulásával.
Az utóbbi napok árfolyamlapjai és statisztikái összehasonlítása alapján érdekes kép alakult ki azokról a vállalatokról, amelyeknek részvényei parin felül állnak. Egészen speciális helyet foglal el ebben a listában a Magyar Nemzeti Bank, amelynek 116 pengős részvényei 140 pengő körül vannak, a névérték 118-120 százalékán, tehát a Magyar Nemzeti Bankot több mint 41 millió pengőre értékelik 34.8 millió pengős alaptőkéje ellenére a tőzsdén.
A százalékszerűen legmagasabban álló részvény viszont a Délcukor, melynek 150 dináros, tehát nem is 12 pengős részvényei 63-65 pengőjével cserélnek gazdát, ami a részvényindex szerint több mint 500 százalék. Így adódik aztán a vállalat több mint 15 millió pengős értékelése, ami aránytalannak látszik, hiszen a Magyar Cukoripart szintén kb. ennyire becsüli a tőzsde, bár részvénye csak 84 százalékon áll, a Georgia pedig a tőzsde becslése szerint 8 milliónál nem ér többet, holott a két utóbbi magyar cukorgyár jóval hatalmasabb vállalat, mint a Délcukor.
Igen előnyösen fekszik a Gschwindt-részvény is 384 százalékával, ami a 2.7 milliós alaptőkének 10.3 milliós tőzsdei értékelését jelenti. Ez nyilván nem egyértelmű a szeszvállalatok jó konjunktúrájával, hiszen a Krausz-Markovits részvényindexe csak 13, 1.4 milliós alaptőkéje pedig 482.000 pengő. Az Egyesült Izzó 58 milliós tőzsdei értékelése 274 százalékos részvényárfolyamnak felel meg. Természetes viszont, hogy a Magyar Általános Kőszénbánya 300 pengő körüli árfolyama mellett, ami nemrégen még jóval magasabb is volt, közel 74 milliót reprezentál ez a vállalat. A parin felül álló részvények sorát a Felten zárja be, itt azonban már csak 5 százalékot tesz ki a névérték fölött ez a felülértékelés.
A gazdasági dekonjunktúra által okozott részvény-árlemorzsolódásnak szintén számtalan példáját állapíthatjuk meg az árfolyamban. Egyenesen megdöbbentő például, hogy a 20 pengős névértékű gróf Csáky-féle Ajex Acélgyár 1.8 pengővel cserél gazdát, tehát a névérték 9 százalékával, és ez annyit jelent, hogy 700.000 pengő alaptőkéjű vállalatot mindössze 63.000 pengőre értékel a tőzsde. Ugyanilyen visszásság 50 pengős névértékű Budapesti Gőz-részvény 9 pengős árfolyama is, ami annyit jelent, hogy a tőzsde alig 1 millió pengőre becsüli ezt a vállalatot, amelynek mérlegében pedig az adósok, értékpapírok, ingatlanok és készletek együttesen megközelítik a 25 milliót.