Gárdonyi virágai és fái, a titkok

Ha Gárdonyi inkább tudós, mint költő lett volna, nem merte volna még kérdés alakjában sem felvetni a túlvilági életnek lehetőségét és az emberi léleknek a virág illatával való kapcsolatának gondolatát. A tündérek gondolata a költő lelkében született.

Gárdonyi sok növényt ismert. Voltak botanikai könyvei és volt herbáriuma is. Utóbbiról ezt írta: „az én szemem fényénél drágább gyűjteményem.” Nagyon megharagudott egy tyúkra, mely az ő növénygyűjteményére telepedett le. Agyon akarta csapni a „cudart”. Ernyőjével rávágott. Meg is sántult. Majd elszégyelte magát haragjáért, mert mit is „tudja az a kis ostoba, hogy mi az a herbárium?”

Könyvtáráról pedig ezt a feljegyzést találtam a „Napraforgó” című fejezetben: „Felhánytam az én kis könyves szekrényemet és előszedve belőle minden botanikát Matthiolustól Gönczi Pálig.” Műveinek számos mondata bizonyítja, hogy jó megfigyelő volt. Botanikai és zoológiai ismeretei még sem tudták benne háttérbe szorítani a költőt. Képzelőtehetsége a földi dolgokon túl emelte lelkét. A túlvilági életben való hite is inkább a költő, mint a természettudós gondolkozásából ered.

A természetet figyelve száz és száz csodát lát. „Az egész természet titok előttünk. Nem tudom, mi az ibolya?” A botanikusnak nincsenek ilyen kétségei. A botanikus ismer minden virágot, tudja mindeniknek latin nevét, ismeri szerkezetét és meg tudja állapítani helyét a természetben és a rendszerben. Ennyi tudással meg kell elégednie, mert csak azt kutatja, amit kutatási eszközeinkkel és módszereinkkel vizsgálása körébe vonhat.

Gárdonyi azonban többet is szeretne tudni. Felveti a kérdések özönét, anélkül, hogy felelni is tudna rájuk. Azok a jelenségek, amelyeket csodáknak mond, végső fokon a tudós szemében is csodák maradnak.

Gárdonyinak titok a tulipán is. „Csak annyit tudok róla, hogy él és bájos. Csak ülök előtte és nézem elandalogva. Hogy ez a tiszta, üde és bájos teremtés sárban fogamzott, sárban nőtt és mégis égi fényben pompázik.” „A liliom is csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérséget? A földből? A föld fekete.” A gyöngyvirágról azt szeretné tudni, hogy „Kinek született? Tudja-e hogy van? Tudja-e hogy bűbájos? Nincs felelet. A virág titok. Ember elméje az ő élete világába be nem hatolhat.”

„Hátha a virágok tökéletesebb teremtések, mint mi vagyunk? Talán éreznek, gondolkoznak és beszélgetnek. Talán arról is beszélgetnek, hogy milyen együgyű lótó-futók és gondokkal barázdált arcúak vagyunk. Talán arról beszélnek, hogy nincs szebb és jobb állapot a világon, mint nézni az eget, szeretni és elmélkedni, gyümölcsözni és elmúlni és megint újraszületni harmatban, csöndességben, boldogságban.

Meghalni szenvedés nélkül, szótlanul az új tavasznak, új életnek reményében. Ki tudja hogy van? Az Akadémia se tudja. A Természettudományi Társulat se tudja.”