De nézzük csak az állatokat. A bálnának 4700 gram súlyú agyveleje van, az ázsiai elefántnak 3080 gram súlyú, a delfinnek 1800 gram súlyú. És mégsem láttunk olyan bálnát, amely például okosabb lett volna Liebignél, olyan elefántot, mely intelligensebb lett volna Descartesnél. Egyszóval tehát az észt mégsem mérik kilóra.
Ha a testsúlyhoz arányítva mérjük az agyvelő súlyát, akkor már bizonyos képet kapunk az illető élőlény intelligenciájáról, bár itt is vannak kivételek. A csuka agyvelejének súlya egész testsúlyának 1/1300 része, a békáé 1/1100, a juhé 1/351, a galambé 1/104, a kutyáé 1/103, majomé 1/40 és a teremtés koronájának, az embernek agyvelősúlya az egész teste súlyának l/30 része.
Ebből az világlana ki, hogy az ember a legintelligensebb agyvelősúly szerint is az élők között. Hohó! A köztudomásúan buta verébnek, a kanárinak, az egérnek és a hangyának viszonylag nagyobb az agysúlya.
Tehát így sem tudunk zöldágra vergődni az agyvelő és az emberi értelem rejtelmeivel. Ekkor a tudósok vizsgálni kezdték az agyvelő felépítési i és csodálatos dologra bukkantak. Rájöttek arra, hogy minél több barázdatekervény van egy élőlény agyán annál értelmesebb az az élőlény.
Az alacsonyabbrendű állatok például simaagyúak, az ember agyában pedig megszámlálhatatlan sok tekervény, barázda látható. Utánuk „legtekervényesebb” agya az élőlények közül az emberszabású majomnak van. Az értelem tehát bizonyos tekintetben az agytekervények, barázdák számától függ! Kiváló emberek agyában sokkal több a barázda, mint normális emberekében.
Felosztották az agyvelőt különböző pontokra is, mert a mi agyunk olyan, mint egy óriási telefónközpont, testünk minden részében kis telefónhuzalok, idegek közvetítik az agyvelő parancsait. A látóközpontunk például a nyakszirti első és második agylebenyünkben van és például ennek a látóközpontnak izgatásával könnyen előidézhetünk mesterséges víziókat is. Színeket lát a kísérleti alany behunyt szemmel, pusztán a látóközpont izgatása következtében.
Ilyen módon az orvostudomány például az agyvelő, a látóközpont lebenyének rendellenességéből könnyen meg tudja magyarázni azt, hogy valaki nyitott szemmel csodálatos víziókat lát. Az álomképek eredetének magyarázata is itt van. Álmunkban csodálatos képeket látunk, behunyt szemmel, pusztán azért, mert látóközpontunk működik ilyenkor.
De vannak még különösebb esetek. Igen sok olyan vakon született ember van, akinek, mint a népi szólás tartja „egészen tiszta a szeme”. Tényleg sem a szemnek, sem a látóidegeknek ilyenkor semmi bajuk, ellenben benn az agyvelőben a látóközpont lebenye sorvadt el, illetőleg nem fejlődött ki. Ugyanígy megállapították a hallóközpont székhelyét is, halántéki agylebenyünkben. Egy szobában hangokat hallhatunk, anélkül, hogy tényleg indulna hanghullám. Ilyenkor halántéki agylebenyünk hallucinál.
Megtalálták a szaglás központját is és ezzel kapcsolatban érdekes dolgokat állapítottak meg. Az ember és - a majmok szaglókarélya például kicsi, a kutyák és a ragadozó állatoké aránytalanul nagy. Ez magyarázza a kutya és a ragadozók szinte csodálatos szaglóérzékét, hogy néha kilométerekről is megéreznek szagokat.
Megtalálták a beszéd központját, a mozgató, az érzőidegek központját, ezer és ezer érdekes felfedezést tettek az agyvelő sarkutazói az emberi fejben. Például megállapították, hogy a fájdalom és az idegingerek másodpercenként 27 méteres, tehát óránként több mint 100 kilométeres sebességgel terjednek bennünk.
A gondolkozás titkát azonban továbbra is féltékenyen zárta magába az a rejtelmes massza, amit agyvelőnek hívunk. És ezen a ponton kapcsolódott bele az agyvelő térképének földerítésébe Oscar Vogt professzor, a berlini Agyvelőkutató Intézet vezetője, akit méltán nevezhetünk az agyvelő Amundsenének, mert felfedezése legalább olyan nagyjelentőségű, mint a déli sark felfedezése.
