Szenteleky Kornél (1893-1933)

Emlékezetembe idézem Szenteleky Kornél vékony alakját, sápadt arcát, amint ismeretségünk tizenöt éve alatt, időről-időre elémbukkant. 1917 nyarán ismerkedtünk össze, régen volt, de most úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. "A Hét"-ben jelentek meg akkor írásai: érzelmesen finom krónikák, franciás szemléletű irodalmi lejegyzések, néhány friss lobbanékonyságú rövid novella, majd egy regény, a "Kesergő szerelem", amelynek hőse, Lengváry, tüdőbajos volt. "A tüdőm beteg, érzem, hogy tüdőbajom van. Arcoba vagy Nervibe küld majd az orvos, ha megvizsgál, számlálgatni fogom sápadt napjaimat, kövér párnák között fekszem a napon s úgy halok meg, mint Revíczky Gyula vagy Petőfi Zoltán."

Akkor még nem tudtuk hogy a közöttünk járó, szükszavú fiatal orvosíró maga is tüdőbeteg és azt sem tudhattuk, hogy az eljövendő esztendők ennek a melankólikus írói műszerekkel dolgozó bácskai fiatalembernek a magyar szellemterület déli csücskében komoly missziót jelölnek ki, harcosabbat, jelentősebbet azoknál a költőknél, akiknek csendes elmúlásáról regényhősén át fantáziált.

A forradalomutáni idők a régi bácskai családból származó írót (családi neve Sztankovics volt), aki anyai ágon a költő Kisfaludy-családdal volt rokon, hazasodorták és egy álmos, kókasztó melegtől égő bácskai faluban, Stari-Sivácan (Ószivác) lett körorvos. Bácska magyar irodalmi élete akkor alélt volt és az a nagyszerű lendület, ami a század elején Kosztolányit, Somlyó Zoltánt, a tragikus véget ért Csáth Gézát, Lányi Saroltát és Viktort adta, reménytelenül sorvadt. Kis vidéki falvak, elszórt városok rejtett iróasztalfiókjainak írtak ismeretlen ifjú írók, a ŤBácsmegyei Naplóť (ma "Napló") vasárnapi számai voltak esztendőkön át az egyetlen irodalmi fórum és az a friss, magas nívó, amit a lelkes Fenyves Ferenc munkája reprezentált, sodorta a laphoz Szenteleky Kornélt is.

Ott jelentek meg novellái, nemesmetszésű képekre emlékeztető, halkszínezésű versei, a "Napló" adta ki néhány lírai lejegyzését és útijegyzeteit "Úgy fáj az élet2 címen ugyancsak ott jelent meg a "Bazsalikom" is, modern szerb költők magyar antológiája, amelyet Debreceni Józseffel együtt adott ki. A Pestről hazaszakadt író itt ismerkedett össze a vajdasági irodalommal, itt látta meg az egységesebb, szervezettebb kisebbségi irodalom megteremtésének missziós feladatát és ennek a feladatnak megvalósítására alapítja a "Vajdasági Írás"-t, az első jugoszláviai magyar irodalmi folyóiratot, amit később a ma is élő "Kalangya" követett.


Ebben a folyóiratban, az egymástól elkülönülten dolgozó írók nagyrészét közös munkába fogja, induló írókat nevel, fedez fel, publicitáshoz segít, néhány lelkes irodalombaráttal új könyvkiadóvállalatot alapít, erdélyi mintára Helikont rendez s csak a bácskai közöny, az elszegényedett magyarság és a fáradhatatlan szervező egyre súlyosbodó betegsége akadálya annak, hogy mindebből a szép kísérletből izmosabb, erőteljesebb irodalmi atmoszféra fejlődjön.

Szenteleky Kornél a jugoszláviai magyar irodalom alig pár esztendős életének újjászervezője, lelkes munkása ennek a dilettantizmusra, elsekélyesedésre ítélt magyar szellemterületnek. Hogy ez az útatvágás nem mindenben lett százszázalékos eredmény és hogy épen az európai orientációjú, kultúrákért rajongó, az egyetemes műveltség nemességében bízó Szenteleky Kornél volt kénytelen erőszakolt regionális irodalmat propagálni a lokális kulör sokszor dadogó kísérleteit értékké avanzsálni, az annak a sajátságos atmoszférának volt következménye, amit fáradhatatlan munkabírásával megteremtett környezete fejlesztett ki. S Szenteleky Kornél nélkül még nehezebb lesz ezeket a szemmelláthatóan felburjánzó kísérleteket attól az irodalomtól elkülöníteni, távoltartani, amely a magyar hit és az örök szépség kultuszán át az egymás és az európai szellemiség megértéséhez vezet.

A sziváci körorvos kis háza, amely hosszú évekig a Vajdaság magyar művelődésének és a jugoszláv irodalom felé közeledő baráti megértésnek központja volt, elsötétedett. Az éjszakákba világító lámpa kialudt és épen úgy, mint két évvel ezelőtt nagy ideálja: Kuncz Aladár, Szenteleky Kornél is megtért az anyaföldhöz, amelyben hitt és amelytől elszakadni soha sem tudott.

(Zagreb)