Madzsar Józsefet, egy Baumgarten-díjas költőt, két orvost, tizenhét hivatalnokot és diákot kommunistaszervezkedés gyanúja miatt előállítottak a főkapitányságra

A költőt és az előállított nőket vasárnap este elengedték, a többiek sorsáról hétfőn döntenek

Vasárnap virradó éjjel a főkapitányság politikai osztálya hosszú idő óta titokban folyó előkészítés után nagy jelentőségű kommunista szervezkedést leplezett le.

A politikai nyomozóosztály Hetényi Imre főkapitányhelyettes vezetésével tiszta képet szerzett a magyarországi bolseviki propaganda szervezetéről, amely foglalkozási ágak szerint elkülönítve igyekezett az ország lakosságát a kommunista célok szolgálatába állítani.

A szervezkedés itt is a szovjetpropaganda közismert módszerei szerint mindenütt azzal indult meg, hogy apró kommunisták sejteket alakítottak, amelyeknek egymásról és a szervezkedés központi irányítóiról nem volt tudomásuk. A rendőrség megállapította azt is, hogy a Társadalmi Szemle, valamint a Marxizmus címen megjelenő folyóiratok egyes példányait adtak a szervezkedés jövendőbeli tagjainak kezébe, majd szűkkörű baráti összejöveteleket tartottak és ezeken szemináriumi módszerrel megbeszélték a folyóiratban megjelent elméleti, szociológiai cikkek tartalmát.

A főkapitányság ezek után arra a meggyőződésre jutott, hogy a magyarországi kommunistapropaganda szellemi irányítói a Társadalmi Szemle és a Marxizmus köré csoportosulnak és bizalmas nyomozást indított annak a felderítésére, hogy kik azok, akik ezekkel a lapokkal benső összeköttetést tartanak fenn.

A Társadalmi Szemlét három évvel ezelőtt dr. Sándor Pál 32 éves fiatalember alapította, aki Szolnokról jött a fővárosba és a lapon mint felelős szerkesztő szerepel, míg a lap főszerkesztője dr. Madzsar József volt. A Marxizmus című folyóiratban fordítói minőségben szerepelt dr. Schönstein Sándor orvos neve is. A rendőrség felkutatta a Társadalmi Szemle megindulásának körülményeit is és felderítette, hogy a lap szerkesztősége a Visegrádi ucca 15. számú házban volt,
ugyanabban a házban, amelyben 1918-ban az akkor még ismeretlen Kun Béla és társai kibérelték a magyarországi kommunista párt első helyiségét.
Ugyanabból a házból indultak útjukra 15 évvel ezelőtt aVörös Ujság első példányai is. A visegrádiuccai albérleti lakásból, de Sándor Pál röviddel ezelőtt a Sziget ucca19/b. számú házba költözött át.

Sándor kétszobás lakása az ötödik emeleten volt, ahová szűk lépcső vezet fel: a politikai osztály detektívjei hosszú időn át figyelték az ötödik emeleti magányos lakást és rövidesen megállapították, hogy különösen az esti óráiban sok férfi és nő keresi fel Sándorékat csomagokkal a hónuk alatt. A politikai osztály tíz detektívje Schweinitzer József rendőrtanácsos, Haim Péter, dr. Hivessy Jenő és Rubos János detektív főfelügyelők vezetésével szombaton este felosont a Sziget ucca 19/b. számú ház ötödik emeletére, becsöngettek Sándor Pál lakására és megszállták a Társadalmi Szemle szerkesztőségét.


Az esti óráktól kezdve egymásután több látogató érkezett a lakásba, akik kopogtatással, majd jelszóval jelentkeztek, mire beengedték őket az ajtón.
A lakásban az érkezőket azonban már detektívek fogadták, akik mindjárt összeírták a látogatók személyi adatait és úgy rendelkeztek, hogy további utasításig senki sem hagyhatja el a helyiséget. A főkapitányság kiküldöttei még megvárták a tíz órai kapuzárást és ekkor az addig érkezett 21 vendéggel megindultak a főkapitányságra.

Az előállítottak közt volt dr. Madzsari József, a Társadalmi Szemle főszerkesztője is, akinek egy másik kommunista bűnügyét legközelebb fogja tárgyalni az ítélőtábla. Velük volt azonkívül a modern költőgeneráció egyik ismert tagja, aki egymás után kétszer kapta meg a Baumgarten-díjat. Két orvos is megjelent a Társadalmi Szemle esti összejövetelén: dr. Schönstein Sándor és egy laboratóriumi fiatal orvosnő. Előállították a rendőrségre kívülük Winter Jánosné szül. Kopcsa Ilonát és három magántisztviselőnőt, Ujvári Imre és László és Antal János hírlapírókat, még két nőt, Gyarmati Ferenc nyomdászt és több fiatalkorút. Még az este folyamán detektívek mentek ki az előállítottak lakására, ahol házkutatást tartottak. Több helyen a házkutatás eredménnyel járt.

Könyvek, propagandairatok, folyóiratok tömegét vitték be a detektívek a főkapitányságra.
Számos Oroszországban megjelent kommunista könyv és folyóirat is a rendőrség kezére került,
úgy, hogy a főkapitányságon a vasárnap kora reggeli órákban az a vélemény alakult ki, hogy megszerezték mindazt az irodalmi anyagot amelyből az újabb kommunista propaganda táplálkozott, vasárnap megjelent a főkapitányságon dr. Enyedy Róbert vizsgálóbíró is, aki szombaton későn este soron kívül adott utasítást a rendőrségnek a házkutatások foganatosítására.

Azt az irodalmi anyagot, amelyet Hetényi főkapitányhelyettesnek utasítására Schweinitzer és Nagy Sándor rendőrtanácsosok, vitéz Garmán Ferenc rendőrkapitány, valamint Kökössy és Huziák rendőrfogalmazók már átvizsgáltak, Enyedi vizsgálóbíró vette át és maga is még vasárnap délután megkezdte a lefoglalt anyag áttanulmányozását.

Sándor Pálnét, akit férjével együtt előállították, még vasárnap délben elbocsátották a főkapitányságról, minthogy megállapították, hogy semmiféle kommunista szervezkedéshez sincs köze. A késő délutáni órákban elengedték a rendőrségről a Társadalmi Szemle szerkesztőségéből előállított ismert nevű költőt is és vele együtt elengedték az összes előállított nőket Winter Jánosné kivételével, aki ellen a rendőrség folytatja az eljárást.

A többi őrizetbe vettekről előreláthatólag hétfőn, az iratok átvizsgálása után, fogja a főkapitányság eldönteni, hogy szükségesnek látja-e a további eljárást.