Megszerezzük a román búzakontingenst?

A magyar gabonaexport szempontjából is nagy jelentősége van a londoni búzaegyezménynek, amely, mint ismeretes, kontingentálta az egyes államok kivihető feleslegeit.

Magyarország 5.8 millió métermázsát exportálhat
e nemzetközi egyezmény szerint, melynek végrehajtóbizottságában fontos szerepet tölt be Winchkler István dr., a Magyar külkereskedelmi Hivatal kormánybiztos-elnöke. Legutóbb is tanácskozott a végrehajtóbizottság Londonban s megállapították, hogy sem Franciaország, sem Németország nem nyilatkoztak abban a kérdésben, hogy alávetik-e magukat a határozatoknak és nem fogják fejleszteni búzatermelésüket, ami pedig az exportállamok szempontjából igen fontos.

Ismeretes különben, hogy a dunai államok közül ebben a kampányban
Románia előreláthatólag nem használhatja ki a részére megállapított kiviteli kontingenst, mert a reméltnél kevesebb volt termése és belföldön helyenként 14-15 pengőt is fizetnek már román búzáért. Magyarország részére nyílna meg a lehetőség, hogy a ki nem használt román és jugoszláv kontingenst külföldre exportálja és erről már folyik is tárgyalás.

Sajnos, azonban búzakivitelünket nem a kontingens lehetősége,
hanem az árkérdés irányítja, mert számottevő feleslegeink kivitele a mai világpiaci áron nem rentábilis.