Kivégzik a hét albamai néger fiút

Newyorkból jelentik: A halálraítélt néger fiúk pörének új tárgyalása most Amerika legnagyobb tömegszenzációja. Fényképünk azt a jelentet mutatja be, amikor a néger fiúkat erős őrizet alatt, siralomházzá átalakított börtöncelláikból a bíróság tárgyalótermébe kísérik. Ismeretes, hogy a pör egyik koronatanúja, egy csavargó leány, aki az első tárgyaláson esküt tett arra, hogy a néger fiúk megbecstelenítették, - visszavonta a vallomását.

Egy másik koronatanú azonban nemcsak fenntartotta a súlyosan terhelő vallomást, hanem azt is kijelentette, hogy a másik leányt rábeszélték vallomásának visszavonására. Az esküdtek verdiktjét vasárnap tizennyolc órai tanácskozás után hirdették ki.

A verdikt úgy szól, hogy a vádlott néger fiúk bűnösek abban, hogy két fehér útitársnőjükön erőszakot követtek el. Ezek után valószínű, hogy a néger fiúkat a védelem másfél év óta tartó gigászi erőfeszítése ellenére, halálra fogják ítélni.