Zokogva és rimánkodva vall a csendőrök előtt a vecsési postarablás elfogott tettese
Zokogva és rimánkodva vall a csendőrök előtt a vecsési postarablás elfogott tettese
Vasárnap helyszíni szemle volt a postán és Schaily eljátszotta, hogyan törtek be és hogyan menekült el a csendőrök golyói elől
Mialatt Vácról Vecsésre kísérték, a megbilincselt postarabló ismét meg akart szökni.
Vecsés, április 2.
Vasárnap reggel ünneplőbe öltözött emberek sokasága tolong a községháza előtt. A máskor barátságos tereferére összegyűlt emberek most izgatottan találgatják, hogy mi történhet a községháza belső szobáiban, ahol csendőrök vallatják Schaily Sándort, a vecsési postarablás egyik tettesét.
Már szombaton este jelentette telefonon az egyik csendőr járőr, hogy Vácott elfogták a megszökött postarablót és még az éjszakai vonattal átszállítják Vecsésre. Amikor éjfél után megérkezett Vácról a személy vonat, az egyik harmadik osztályú kocsiból két feltűzött szuronyú csendőr görnyedt, megbilincselt embert emelt le.
Elindultak az állomás kijárata felé, de azután mégis a váróterembe kísérték az elfogott Schaily Sándort, mert attól tartottak, hogy az izgatottan zajongó több száz főnyi tömeg dühétől nem tudja a két csendőr megvédeni. A csendőrőrsről érkezett erősítés oszlatta szét a lincselésre kész embereket és jóval éjfél után kísérték be erős csendőri fedezet mellett Schaily Sándort a községházára.
A reggeli órákban már az egész falu talpon volt, mert tudták, hogy helyszíni szemle lesz a postahivatalban és mindenki látni akarta a szemle lefolyását. Kilenc órakor kinyílt a községháza kapuja, megjelent egy csendőr és kérte a kíváncsiskodókat, hogy tartózkodjanak a rendbontástól, ne csoportosuljanak, mert ezzel csak zavarják a munkát. Nem sokkal később csendőrök között megbilincselve kilép az ajtón Schaily Sándor, aki szemét lesütve fejét prémes téli bundájának gallérja közé rejtve indul a postahivatal felé.
A postahivatal előtt is a kíváncsiak százai állják el az utat, nagy nehezen tisztul a tér, míg végre be lehet jutni az udvarba. Az ajtót lezárják és megkezdődik az izgalmas helyszíni szemle. Az összebilincselt kezű Schaily Sándor elindul a kerti ajtótól.
Ezt az ajtót Máté nyitotta ki álkulccsal,- feleli a csendőrök kérdéseire – és mi nem zártuk be, mert gondoltunk arra, ha valaki meglep bennünket, gyorsabban tudunk elmenekülni. Innen osontunk a fal mellett a verandáig, ahol az első ajtót próbáltuk felnyitni. Elővettem a táskából egy finom fűrészt és elfűrészeltem a lakat egyik szárát. Mátéval együtt mentem a szobába és rögtön becsuktuk magunk után az ajtót.
Schaily most részletesen elmondja, hogy előbb kimászott az ablakon és a felfeszített ajtó keresztpántját visszaillesztette a helyére, azután visszamászott az ablakon és belülről ismét becsukta. Ennek köszönhették később, hogy a csendőrök az első pillanatban tényleg nem gondoltak betörőre, mert a keresztvasat és a lakatot a helyén találták. Schaily most az egyik csendőrrel -aki Mátét helyettesíti a helyszíni szemlén - megállt a Wertheim-szekrény előtt és mintha táska lenne a kezében, leteszi a földre.
Elővettem a szerszámokat, - folytatja vallomását – de egy pillanattal később már lépéseket hallottunk az ucca felől. Csendben maradtunk,mert késői járókelőre gondolkodva, azt hittük, hogy majd később folytathatjuk a munkát. Egyszerre csak megzörgették az ablakot. Megijedtem... kiejtettem kezemből az egyik feszítővasat, amely hangos koppanással a földre esett. Máté ment az ablakhoz és amikor a külső lámpa rávilágított az arcára, láttam mennyire megdöbbent. Az arca elárulta, hogy bajba vagyunk. Kiszólt az ablakon a kérdezősködő hangra, hogy rovancsolunk a postahivatalban. Ezután megfogta a karomat és siettünk a verandaajtó felé. Máté kinyitotta az ablakot, de abban a pillanatban észrevette, hogy a veranda ajtaja előtt csendőr áll. Én visszaugrottam a belső szobába, felrántottam az uccai ablakot és kiugrottam rajta anélkül, hogy tudtam volna, merre veszem az irányt, menekültem.
Nem lehettem még messze a háztól, amikor több lövést hallottam. Rohantam tovább, egyszerre azonban mögöttem is lövés dörrent és éreztem, hogy a golyó nem messze tőlem süvített el. Rohantam, ameddig tudtam, végül a fáradtságtól kimerülve, leültem az országút szélére.
A nyomozás a helyszíni szemlével azonban még nem ért véget, mert a csendőrség valamennyi részletében tisztázni akarja a postarablás körülményeit. Felmerült a kérdés, hogy a körülkerített postahivatal-belső szobájába miért a szerencsétlen Kiss Kálmán lépett be először, akit Máté a mindenre elszánt postarabló, két lövéssel leterített. Megállapították, hogy amikor Schaily kiugrott az ablakon, a belső szobában maradt Máté, aki habozott néhány pillanatig és nem követte társát a menekülésben, hanem minden oldalon csendőrt látva, leadta az első lövést.
Az uccán álló csendőr ekkor vette észre a menekülő Schailyt és utána lőtt, majd szemmel tartva a házat, a utolsó oldalon éppen kijövő gyógyszerészt megkérte, hogy siessen a csendőrőrsre és hozzon segítséget.
A gyógyszerész társaságban lévő Kiss Kálmán azonban rögtön a csendőrrel visszament a posta épületéhez és csatlakozott a verandán álló csendőrhöz. Néhány pillanatnyi várakozás után a csendőr és az időközben odaérkező gyógyszerész is elhatározták, hogy benyomulnak a helyiségbe. A sötétben még mindig nem látták, hogy az első ajtó lakatja nincs a helyén, ezért egy másik ajtót feszítettek fel.
A csendőr figyelmeztetése hiábavaló volt. Kiss Kálmán, aki éveket töltött kint a harctéren és bátor magaviseletéről az egész községben legendákat beszélnek, bal kezében pedig vékony vívókardját szorongatva indult a belső szoba felé. Felnyitotta az ajtót, bevilágított a szobába és szemben a sarokban megpillantotta Mátét. A rabló nem tudhatta, hogy előző lövése talált -e vagy sem, mindenre elszánva kuporodott a sarokban a postaküldemények mögött, amelyeket fedezék nélkül használt. Amikor Kiss Kálmán feléje ugrott és elérte Máté fejét a karddal, a rabló ismét lőtt
és a két lövés halálos sebet ejtett a fiatal tisztviselőn.
Időközben a fegyverzajra felébredt Alman András, a ház tulajdonosa, aki felgyújtotta a lámpát és ekkor Máté óvatosan ki akart siklani az ajtón. Egy pillanatig farkasszemet nézett Virág csendőrrel, majd lövésre emelte revolverét, de a csendőr megelőzte és lelőtte.
Schaily egy vecsési bankot is ki akart rabolni
Közel másfél óráig tartott a helyszíni szemle és utána Shaily Sándort visszakísérték a községházára, ahol megkérdezték tőle, hogyan jutott a fegyverhez? Schaily beismerte, hogy a revolver az ő tulajdona volt, de néhány héttel ezelőtt, mielőtt még a postarablást kitervezték, a revolvert kölcsönkérte tőle Máté. Amikor a postarablásra elindultak, Máté megemlítette, hogy a revolver nála van, mert inkább agyonlövi magát, semhogy a csendőrség kezére kerüljön.
A postarabló állítása szerint a revolvert két évvel ezelőtt egy bárótól kapta, aki szorult helyzetben 25 pengő kölcsönt vett fel a fegyverre. Elmondta, ezután Schaily, hogy négy polgári iskolát végzett, rézesztergályos volt, azután zálogüzletekkel kezdett foglalkozni, ami jól jövedelmezett. Megismerkedett Bucsinszki Lajossal és az ő társaságában átvette az egyik kártyaklub pinkabérletét. Belesodródott az éjszakai életbe és minden megtakarított pénze elúszott.
26.000 pengőért építette fel újpesti villáját, amelyre utóbb kölcsönöket vett fel bankoktól, ezért határozta el Mátéval együtt, hogy a vecsési posta kirablásával fog pénzt szerezni. Mialatt Schaily Sándor kihallgatása folyt, megjelent a községházán egy gazda tanúnak, elmondotta, hogy két évvel ezelőtt már látott két gyanús férfit a vecsési szövetkezeti bank körül ólálkodni és úgy gondolja, hogy Schaily volt az egyik. A jelentkező tanút beviszik a községháza 4. számú szobájába, ahol a kihallgatás folyik, Schaily meggörnyedve áll a gazda előtt, aki azonnal felismeri benne azt a férfit, akit két évvel ezelőtt a bank előtt látott. Egyik jegyzőkönyv a másik után készül el a beismerésben lévő postarabló ügyében, aki nyöszörögve és siránkozva áll a csendőri bizottság előtt.
Alig lehet érteni a válaszát: állandóan sír és könyörög, hogy vegyék le a kezéről a bilincset, mert nagyon szorítja a csuklóját. A község orvos azonban megvizsgálja a Schaily kezét és megállapítja, hogy a bilincs nincs szorosan rákötve, és a postarabló csak szimulál. A csendőrjárőr jelentése szerint az elmúlt éjszaka Schaily újból szökést kísérelt meg. Megbilincselt kezét kiszakította az őrző csendőr kezéből és futásnak eredt, de rövidesen elfogták. Schaily Sándor azzal magyarázása szökési kísérleteit, hogy reméli, lelövik és nem kerül börtönbe.
Eltemették a postarabló áldozatát
Mialatt a községházán folytatódnak a kihallgatások a főtéren megkezdődött a szerencsétlen Kiss Kálmán temetésének előkészületei. A tér közepén fekete drapériával bevont pódiumot emeltek, mert Kiss a község halottja. Három órakor Vecsés valamennyi lakosa ott szorong az emelvény körül. Cserkészek és leventék állnak sorfalat s a közeli halottasházból elindul a halottaskocsi, rajta az egyszerű koporsó. A temetkezési vállalat díszruhás emberei az emelvényre teszik a koporsót, a tömegből felcsuklik a sírás, amikor meglátják Kiss Kálmánnét talpig feketében, mellette két kis árvájával.
A budapesti postaigazgatóság hatalmas babérkoszorút küldött és díszes koszorút helyezett a ravatalra Vecsés nagyközség is. Fél négykor megkondultak a harangok és az emberek könnyes szemmel imádkoznak Kiss Kálmán lelki üdvéért. A községi főjegyző méltatja Kiss Kálmánt, akinek önfeláldozó hősiessége okozta halálát. A községháza egyik ablakából kivillan a szurony, csendőr őrzi a vecsési postarablás megbilincselt tettesét...
Pestre kísérik Schailyt
A főkapitányság, miután Vecsés a csendőri nyomozó hatóság hatáskörébe tartozik, eddig nem kapcsolódott be a postarabló bűnügyének nyomozásába. A budapesti rendőrség biztosra veszi, hogy Schaily Budapesten is követett el olyan bűncselekményeket, amelyeknek tetteseit kinyomozni eddig nem tudták, ezért a vecsési nyomozás után a postarablót átkísérik a főkapitányságra.
