Ferencváros – Újpest 4:2 (2:0)

Üllői úti sporttelep – 18000 néző – bíró: Hertzka Pál
A pályára lépő csapatokat nagy éljenzéssel fogadta a közönség. Már ekkor feltűnt, hogy a tömeg nagyobbik része – Ferencvárosi hívőből áll és az újpesti közép még a hangtölcsérekkel sem tudja túlszárnyalni a ferencvárosi középet.

Igazi derby-hangulat és izgalom uralkodott a tribünökön és a két csapat nagy harci kedvvel ütközött meg. A heves küzdelemből a Ferencváros került ki győztesen, annak ellenére. hogy az Újpest az utolsó pillanatig rendkívül heves ellenállást tanúsított.

A Ferencváros már 4:0-ra vezetett, amikor az Újpest két góllal szépített az eredményen. Igaz, hogy míg a ferencvárosi gólok nagyrészt tervszerű akciókból keletkeztek, addig mind a két újpesti gól a pár percre megtorpanó ferencvárosi védelem hibája. a derbynek voltak nagyszerű jelenetei, de nem volt hiány a gyenge csapkodó játékból sem.

Technikailag és kondícióban is jobbnak mutatkozott a Ferencváros és az Újpest csak megfelelő eréllyel, néha túlzott keménységgel tudta visszaverni a kombinációkon alapuló ferencvárosi támadásokat.

A mai Ferencváros nemcsak a magyar bajnokságban tölthet be vezető pozíciót, de nagy nemzetközi erőpróbák megnyerésére is alkalmas. Csak sajnálni lehet, hogy nem vált valóra az az akció, amely a közép európai kupagyőztes Austriát akarta összehozni a Ferencvárossal…

A győztes csapatnál és az természetes, Sárosi volt a legjobb. Az első félidőben, mint centercsatár pompásan osztogatta a labdákat, a játék másik felében Mooréval helyet cserélve, mint centerfedezet ügyesen akasztotta meg a pillanatig sem lankadó újpestieket. Kellemesen lepett meg mindenkit Takács II. játéka és Toldi gólra törése.

Formajavuláson ment keresztül Lázás is és újból jól játszott Lyka. a védelemben Korányi volt a legjobb. Az Újpestnél Szűcs, Sternberg, Dudás, de főleg Szalay emelkedett ki. Enyhíti az újpesti vereséget az, hogy Avarnak már az első percben kiújult a régi sérülése és ezért nem tudott százszázalékos játékot produkálni.

A sokszor túlfűtött hangulatú derbyt Hertzka Pál vezette, aki régi szimpatikus tagja a futballbíró-társadalomnak. Erélyes és határozott volt. A meccs vezetése azért nem mondható hibamentesnek. Meg kell állapítani azonban, hogy lényegesebben kevesebbet tévedett, mint sokszor azok a futballbírák, akik hétről hétre az úgynevezett nagy meccsekre kapnak megbízást.

A kisebb természetű tévedések természetesen nem befolyásolják a játék eredményének kialakulását és a magunk részéről azért emeljük ki külön Hertzka Pált, mert kívánatos volna, ha ő és a hozzá hasonló független korrekt sportemberek minél több nagyobb meccset vezethetnének. Hertzkának a sikeres meccsvezetésben jó támogatója volt a két határbíró.

A szavalókórusok dörgő biztatásával hajrá Fradi és tempó Újpest kiáltásokkal kezdődik a mérkőzés. Az Újpest támad, a Ferencváros védekezik. Az ötperces újpesti ostrom után azonban már Táncos rúg a labdába és Dudás csak nehezen tudja megakadályozni a góllövést.

4 p. Jávor szökteti P. szabót, a beadását Papp elfogja, 5 p. Toldi félfordulattal kapura lövi a labdát, de Sternberg szerel. 8. p. Felnyomul a Ferencváros. Mooré hol jobbra, hol balra küldi a labdát, egymást érik a nagyszerű ferencvárosi akciók. Kemény jut nagy helyzethez – régi nagy Kohut-helyzet! – de messze fölé lövi a labdát.

19 p. Takács két cselezés után Táncost szökteti, az beadja a labdát, amelyre Sárosi és az újpesti kapus, Hóri startol. Sárosi a kifutó kapus mellől elfejeli a labdát. Ezren és ezren gólt kiáltanak, de a labda az üres kapu mellett – kimegy.


A huszadik percben három korner az Újpest ellen, egyikből sem lesz eredmény. A huszonnegyedik percben Mooré átadja a labdát Sárosinak, ő kapura lő, Hóri kiüti a labdát Takács elé, aki megszerzi a vezetést (1:0).

A másik percben Újpestnek nagy alkalma van a kiegyenlítésre. P. Szabó lefut, beadja a labdát, Háda kijön a helyéről, de hibázik és a labda a fedezetlenül hagyott Avar elé kerül. Avar azonban nem tudja eltalálni az üres kaput és a labdát kapu fölé plasszírozza.

A Ferencváros és az Újpest hangtölcséreinek bömbölése közben egymást követik az akciók. Toldi irtózatos erejű bombalövésénél Hóri párducszerűen ugrik a labdára és kiüti. Erős lövés, parádés védés.

A második félidőben a sérült Mooré megy előre centercsatárnak, mert Jávor összefejelt vele. Sárosi a centerfedezet, aki az első percekben megakasztja az újpesti támadásokat, azután előretör.

A Ferencváros bombázza az újpesti kaput, a labda ide-oda pattog, míg végül Mooré elé kerül aki a tizenhatos vonalról a labdát gyönyörűen, pontosan odahelyezi, ahol a felső kapuléc találkozik az oldalkapufával. Ez a nyolcadik percben történt. A Ferencváros 2:0-ra vezet.

Az iram erősödik, percekig az Újpest csapatáé a kezdeményezés, de 10 percen belül három korneren kívül mást elérni nem tudnak. A Ferencváros mintha kissé lassított volna, azonban mégis ők érnek el gólt. A 25. percben Mooré hosszú szöktetésével Tánczos lefutott, pontos, ívelt beadását Toldi élesen Újpest hálójába rúgja (3:0).

A gól után a Ferencváros marad frontban és alig két perc múlva kavarodás keletkezik Újpest kapuja előtt; a szemfüles Takács II. közvetlen közelről az üres kapuba gólt lőtt (4:0).

A 29. percben P. szabó már a félidő negyedik kornerét rúgja a Ferencváros ellen. A kornerrúgás után kavarodás támad a ferencvárosi kapu előtt, Kiss Gábor lövése a sok láb között utat talál a ferencvárosi hálóba (4:1). Erősiramú, változatos játék következik és az utolsóelőtti percben Kiss Gábor közvetlen közelről belövi az Újpest második gólját. Védelmi hiba…

A meccs után a következő nyilatkozatokat kaptuk. Mallinger Béla, a Ferencváros elnöke: A csapat időnként rendkívül kiváló játékot mutatott és ezért győzött. Nádasdy Ferenc gróf: Takács II. újjáéledt. Langfelder Ferenc, az Újpest igazgatója: Nem adhatjuk azt a fórt a Ferencvárosnak, hogy Avar sérülten játsszon.

Tóth István, az Újpest trénere: Nem volt szerencsénk, a döntetlen eredmény jobban megfelelt volna az erőviszonyoknak. Hertzka Pál, a mérkőzés bírája: A Ferencváros már a mérkőzés elején biztosította a győzelmét. Nagy kérdés, mi lett volna az eredmény, ha az 1:0 állásnál Avar kiegyenlít. A Ferencváros szebb és határozottabb játékot mutatott, mint az Újpest.