Kongresszust tartottak a bírák és ügyészek Szegeden

Szeged, szeptember 24.
Vasárnap délelőtt az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület országos kongresszust tartott a szegedi városházán. Zsúfolásig megtöltötték a termet a fővárosból és vidékről érkezett bírák és ügyészek, valamint a különböző egyházi, katonai és polgári hatóságok képviselői. Wolff Károly, az egyesület elnöke nyitotta meg a kongresszust, majd Lázár Andor igazságügyminiszter emelkedett szólásra.

- A bíró és ügyész az isteni igazságszolgáltatás funkcionáriusa és nem lehet nagyobb feladata, minthogy munkájában igyekezzék utánozni – az emberi gyarlóságnak korlátain felül is – azt a tökéletességet, amelyet az isteni igazságszolgáltatásról tud elképzelni.
A bírónak függetlenül, minden hatástól szabadon kell ítélnie.

Ez a nemzet csak akkor lesz naggyá, ha levonja kicsinysége konzekvenciáit, mert ha olyan terheket rakunk a vállára, amelyet egy nagy nemzet sem tudna elviselni, a nemzet nem tudja elérni célját.
Az igazságügyminiszter után Oszwald István, a Kúria másodelnöke és vitéz Shvoy Kálmán altábornagy mondott beszédet, majd Somogyi Szilveszter polgármestere, Szeged város nevében, Heller Erik, a szegedi tudományegyetem ezidei jogi kari dékánja, az egyetem. Széll Gyula a Szegedi Ügyvédi Kamara, Jedlicska Béla pedig a Szegedi Közjegyzői Kamara nevében üdvözölte a kongresszust.

A jelentések egyhangú elfogadása után megállapodtak abban, hogy a jövő évi közgyűlést 1934 szeptemberében Pécsett fogják megtartani.