Paul-Boncour beszéde Briand emlékművének avatásán

Párizs, szeptember 3.
Egy kis bretagnei kikötőben, Trebourdenben vasárnap avatták fel Briand emlékművét. Paul Boncour külügyminiszter beszédében nagy elődje emlékének áldozott. Hatalmas tömeg hallgatta végig a miniszter beszédét, amely békés, de mégis erélyes üzenet Németország felé.

– Könnyű rámutatni arra az ellentétre - mondotta Paul-Boncour –, amely ezt a tenger partján, távol az ország határaitól rendezett béketüntetést elválasztja attól az agitációtól, amely országunk területe felé hömpölyög. Komoly és súlyos következményei lennének annak, ha türelmünk gyengeségünk érzésének kifejezése lenne; de szerencsére ez az eset nem áll fenn.

Franciaország jól tudja, hogy elég erős ahhoz, hogy ellenálljon az erőszak vállalkozásainak és a francia miniszterelnöknek legutóbbi csendes látogatása a védelmi szervezeteknél nem volt egyéb, mint megfelelő válasz az olyan magatartásra, amely megzavarja az Európa újjáépítéséhez szükséges békés légkört!


Briand mindig Ausztria önállósága mellett foglalt állást és a francia kormány ma még inkább, mint valaha ragaszkodik ennek az országnak önállóságához.