A kuruzslás áldozata

Nagybecskereki levelezőnk jelenti, hogy a torontálmegyei Sándoregyházán nagy a részvét a szép, fiatal, Sütő Ilonka iránt, aki áldozatul esett a kuruzslásnak.


A tizenhatéves leány ugyanis már régebben térdizületi lobban szenvedett s miután a bajt több orvos sem tudta meggyógyítani, a leány apja, a szomszédok tanácsára, Szemenke Rózsi székelykevei kuruzslónőhőz fordult, aki huszonöt forintért elvállalta a gyors gyógyítást. A boszorkány meghagyta ezután az apának, hogy a következő éjjel induljon el Sándoregyházáról Székelykevére s hozzon magával egy kést, meg egy sarlót.


Pont éjfélben, mikor a templomóra Székelykevén a tizenkettőt üti, koczogtassa meg ablakát háromszor, amire ő kijön a házból s elindul vele Sándoregyháza felé. Igy is tőrtént. Az apa elment éjfélkor a kuruzslónőért aki utközben felkereste a sötétben a három határdombot, mindegyikét háromszor megszurta, a sarlóval pedig báromféle száraz füvet sarlózott, hogy a már készen levő kilenczven féle fűhöz keverve, fürdőt készítsen belőle a beteg leánynak.

 

Sütőt, ki csöppet sem babonás, a saját bevallása szerint valósággal kilelte a hideg a határdombi czeremoniánál s aggódva tekintett jobbrabalra; hogy nem lát-e tulvilági alakokat? Végre azonban szerencsésen hazaérkeztek, ahol a kuruzslónő megfürösztötte a leányt a 93-féle fűből készült fürdőben.

 

Sütő Ilonának a fürdés alatt egy liter vörös bort is meg kellett volna innia, de a leány rosszul érezte magát s rimánkodni kezdett az asszonynak, hogy vegye ki a petroleumos hordóból. Szemenke Rózsi azonban méltatlankodva utasitotta vissza a leány kérését, hiszen akkor oda az egész, eredmény!

 

A szép leány nem is kérte többé, mert csöndben elalélt, mialatt pedig Szemenke Rózsi önmagába öntötte a liter vörös bort, a leányt a forró vizben szivszélhüdés érte. Az eset megvizsgálása végett még tegnap kiutazott a vizsgálóbiró a törvényszéki orvossal, akik felbonczolták a leányt.