Rövidek

Lemondott a Vajda-kormány, Duca a dezignált miniszterelnök
Bukarest, november 12.
Károly király vasárnap délelőtt Szinajából Bukarestbe érkezett. A pályaudvaron Vajda miniszter fogadta az egész kormány kiséretében. A király a pályaudvarról a királyi palotába hajtatott, a kormány tagjai pedig a miniszterelnökségre, ahol rövid minisztertanácsot tartottak. Ezen a minisztertanácson a kormány tagjai aláírták lemondási kérvényüket, amelyet Vajda miniszterelnök félegy órakor nyujtott át a királynak.

A miniszterelnök körülbelül húsz percig tartózkodott a király dolgozószobájában és eltávozásakor közölte a várakozó ujságírókkal, hogy a kormány lemondott és lemondását az uralkodó elfogadta. A király villásreggeli után megkezdette tárgyalásait a politikai pártok és a törvényhozó testület vezetőivel. Elsőnek a kamara s a szenátus elnökeit fogadta, utánuk Titulescu jelent meg a királyi palotában. A kihallgatás alkalmával Károly király átnyujtotta Titulescunak a Ferdinánd-rend nagykeresztjét.

A késő délutáni órákban a néppárt elnökét, Avarescu tábornagyot, majd a liberális párt vezérét. Ducát fogadta a király, akit este megbízott a kormányalakítással. Ugyanekkor Vajda lemondott miniszterelnök fogadta a sajtó képviselőit, akik előtt a következő nyilatkozatott tette:
- Benyujtottam őfelségének a kormány lemondását s ő a lemondást elfogadta. A lemondásra az adott okot, hogy a kormány az országra háruló feladatok megoldása érdekében újabb talpraállítási intézkedéseket javasol.

A kisantant felveszi az orosz szovjettel a diplomáciai viszonyt

London, november 12.
A moszkvai hivatalos rádióleadó bejelentette, hogy kereskedelmi tárgyalások indulnak a szovjet és Csehország között. Az újabb lépés lesz a szovjet és a kisantant közötti közeledés terén. Az előadó célzott annak lehetőségére, hogy a kisántánt közös diplomáciai képviselőt küld Moszkvába.

Bécsben vasárnap nagy szocialista tüntetések voltak

Bécs, november 12.
Vasárnap az állami ünnepet ünnepélyes szentmise vezette be a Szent István-templomban, de ezenkívül csak a középületek fellobogózása emlékeztetett az osztrák köztársaság tizenötödik születésnapjára. A kormány eltiltott minden felvonulást és tüntetést, de a szociáldemokraták mégis nagy tömegben vonultak ki a főútvonalakra.

Összeütközésekre került a sor, amelyek során a rendőrök gumibotot használtak és több embert megsebesítettek. 225 tüntetővel együtt Adler Frigyest is letartóztatták, de másfél óra mulva szabadon engedték.

De Valera az élő Istenre esküszik, hogy kikiáltja a független ír köztársaságot

Dubinból jelentik: Vasárnap beszédet tartott egy dublini népgyűlésen De Valera, az ír szabad állam miniszterelnöke és kijelentette, hogy öt éven belül ki fogja kiáltani a független ír köztársaságot, amelybe bele fog tartozni Ulster tartomány is. „Halálos komolysággal küzdünk céljainkért - mondotta – és jaj annak, aki utunkba áll. Az élő Istenre esküszünk, hogy nem nyugszunk addig amíg nem győzünk.”

Holnap dől el: megbuktatja-e a francia kamara a Sarraut-kormányt
Párizs, november 19.
Vasárnap hajnalig tárgyalta a kamara pénzügyi bizottsága a kormány javaslatait és tizenkét pont közül csak hármat fogadott el. Sarraut miniszterelnök személyesen is megjelent, hogy keresztülvigye a javaslatokat és a szavazás csak azért nem ütött ki balul a kormány számára, mert az ellenzéki bizottsági tagok egy része Malvy elnök rábeszélésére eltávozott az ülésről. Igy sikerült a javaslatot tizennyolc szavazattal tizenkettő ellenében elfogadtatni. Ennek dacára politikai körökben biztosra veszik a Sarraut-kormány bukását, sőt már az új miniszterelnök személyére vonatkozó kombinációik is megindultak.

Valószínűne tartják, hogy Sarraut bukása után Chautemps vagy Bonnet jelenlegi pénzügyminiszter kapnának megbízást a kormányalakításra. Az, hogy újabb kormányválság lesz-e, a költésvetés holnap kezdődő kamarai vitájában fog eldőlni. Jobboldali körök véleménye szerint a politikai helyzetet a képviselőház feloszlatásával és új választásokkal kell tisztázni.