Újpest – Attila 3:1 (1:0)

Az Attila megnehezítette, de nem tudta megakadályozni az Újpest győzelmét

Újpesti stadion – 110 néző – Bíró: Klein Árpád
Kőkeményre fagyott pályán játszottak a csapatok. Az újpest bajnokcsapata gólarányjavító napot akart rendezni, hogy esetleg behozhassa a Ferencvárost és a bajnoki táblázat első helyére kerüljön. ez az igyekezete azonban nem sikerült. Az Attila ugyanis igen lelkesen és derekasan harcolt, s végig nyílttá tudta tenni a mérkőzést.

Másrészt a keményre fagyott talaj nem konveniált, a finomabb húzásoknak. Az Újpestnek tehát már eleve le kellett mondania arról, hogy nagyobb gólaránnyal győzhessen. A miskolci csapat nem egykönnyen adta meg magát, sőt némi szerencsével a gólarány még talán kedvezőbb is lehetett volna rá nézve. De így is meg lehet elégedve az Attila, mert Zilahy, Magyar és Szabó nélkül volt kénytelen kiállani.

Az első félidőben azonnal az újpest támad, de gólt hosszú ideig nem tud elérni, bár Dán egy ízben csak a gólvonalon ment. A 23. percben végre siker koronázza az újpesti támadásokat. Seres magas átadásából Avar fejese Pusztai elé kerül, aki közvetlen közelről megszerzi a vezető gólt. (1:0).

Az Újpest a gól után kissé kényelmes játékba kezd, s így az Attila is több támadást vezet, de csatárai a kapu előtt sokszor elügyetlenkedik a kínálkozó helyzeteket. Föltűnik Buzássy pompás irányítása a miskolci csapat fedezetsorának tengelyében, míg az Újpestnél Seres és Tamássy okos játéka érdemel dicséretet.

A félidő vége felé ismét a bajnokcsapat jön föl, de az Attila kitűnő védelme minden támadást meghiúsít. Szünet után az újpesti közönség lelkesen biztatja csapatát és további gólokat vár. Ehelyett azonban éppen az Újpest kap gólt. A 6. percben keresztlabdájára Hóri ügyetlenül jön ki a kapuból, a labda átkerül Sziklaihoz, ő visszajátszik Bohus elé, aki közelről a hálóba vágja (1:1).

Most már hozzuk be a Ferencváros gólarányát – jegyzik meg bosszúsan az Újpesti drukkerek. A gól láthatóan föllelkesíti a miskolciakat, de új lendületet ad a játéknak is. Az Újpest támad, de az Attila védelme biztosan hárít el minden veszélyt. A 16. percben ismét sikerült az Újpestnek megszerezni a vezető gólt. Tamássy ügyesen befelé cselez, a 16-oson Jávorhoz passzol, akinek szép éles lövése a felső jobb sarokban akad meg (2:0).

Az Újpest határozottan örül a nehezen megszerzett gólnak. az Attila viszont nem adja fel a harcot és sokat támad. A 27. percben az Attila 11-est reklamál Szűcs miatt, de a bíró továbbot int. A 31. percben Hóri ismét rosszul fut ki egy labdára, miközben összeütközik Seperrel. Az akcióból majdnem gól lett, míg Hóri egy fél percig feküdt a földön s emiatt állott is a játék.

A 35. percben biztosítja be az Újpest a két pontot: P. Szabó fejesét a közvetlenül Hidasi előtt álló Jávor szintén fejessel továbbítja a hálóba (3:1). Az Attila védelme lesállást reklamál, de a bíró középkezdést rendel el. A hátralévő időben változatos játék folyik, de további eredmény nélkül.

Nyilatkozatok a meccs után:
Langfelder Ferenc, az Újpest futballigazgatója:
– A csontkeményre fagyott talajon nem sikerültek úgy a passzok, mint ahogyan kellett volna, s ez a körülmény kétségkívül a mi, technikailag képzett, játékosainknak jelentett hátrányt.

Tóth István, az Újpest trénere:
– A fiúknak a fejükbe szállott a múltvasárnapi dicsőség…

Reiner Sándor, a Attila fővárosi képviselője:
– Három tartalékkal fölálló csapatunk igen lelkesen és szívvel küzdött, és ha a bíró két 11-esünket megadja, másképp is alakulhatott volna az eredmény.