A hallhatatlan hang és a poloska

Minden nagyváros réme a poloska, amely szinte kipusztíthatatlan élősdije a városnak. Szenved tőle Budapest is, csakúgy, mint Tokió. (Egy japán egyetemi tanár két év óta búvárkodik Pesten és semmi egyebet nem csinál, csak a mi poloskafajtáinkat figyeli s egy-egy ritkább példányt azonnal elküld messzi hazájába.)

Keresik-kutatják azt az orvosságot, ami megvédhetné ez embert s ami lehetővé tenné, hogy azt a rengeteg pénzt és fáradtságot, amely az irtásával jár, megtakaríthassuk. Most dereng a poloska elleni front égalján némi fény először.

Rájöttek a kutatók arra, hogy bizonyos rovarok olyan hangokra is reagálnak, amit embert fül már nem hall. Vannak kellemes és kellemetlen hangok az ember számára is, szintúgy a rovarok számára. Kikeresték tehát néhány rovarra azokat a hangokat, amelyek kellemetlenek. Ezzel elérték, hogy a bántó hangok elől eszeveszetten menekültek el a rovarok.

Hír szerint ez a módszer a poloskánál is bevált. Roppant kényes a hallása s ha a hang nem megfelelő, sietve „jobbízlésű” helyre vándorol. Mondanunk sem kell, hogy ha ezt a módszert praktikusan is alkalmazni tudja a feltaláló, akkor a legvadabb amerikai karrier is csak holmi szamárlétrán való előléptetés volt ahhoz a sikerhez, ami ezért a régóta várt találmányért az ölébe hull. A követelmény nem is túlzott.

Olyan készülék kell, ami villannyal működik, hallhatatlan hangot állít elő, forgalmi ára nem drága s az üzeme olcsó. Végül természetesen a legfőbb követelmény, hogy a poloskák valóban meneküljenek tőle és pedig nem az ágyba, hanem ki a házból.