Olcsóbb rézgálicot kapnak a szőlőtermelői érdekeltségek tagjai

Még a mult év őszén miniszteri nyilatkozatok adták hírül, hogy a kormánynak sikerült a rézgálicárakat lényegesen leszállítani.

Az idény elején azután az a meglepetés érte a szőlősgazdákat,
hogy a leszállított árakat két pengővel újra felemelték és a kereskedelem kikapcsolásával olyan eladási rendszer lépett életbe, amely a leszállítás előnyét csak a vagóntételben vásárló néhány nagybirtokos részére biztosította, a rézgálicfogyasztók zömét kitevő kistermelők a tavalyinál nem juthattak olcsóbb áron gálichoz.

A Magyar Szőlőbirtokosok Országos Szövetsége
a Magyar Szőlősgazdák Egyesületével együtt többízben járt a kormánynál és ennek eredményeként nemcsak az egyes nagyobb termelők és vidéki egyesületek és gazdakörök kaphatják a rézgálicot április 15-ig nagybani áron, hanem a gyárak a földmívelésügyi minisztérium kívánsága elől nem tudván kitérni, kötelezték magukat arra is, hogy a két mezőgazdaérdekeltség által bejelentett termelőknek nagybani áron fognak gálicot kiszolgáltatni, továbbá, hogy az eddigi április 15-ig való befizetés helyett a május hó folyamán bejelentett rézgálicot leszállítás előtt egészen június 15-ig lesz módjában a gazdáknak megfizetni.

Ez az intézkedés tagadhatatlanul enyhíti a helyzetet,
de teljes mértékben nem orvosolja azokat a jogos panaszokat, amelyeket úgy a termelők, mint a kereskedők részéről emelnek a rézgálic lebonyolítása ellen.